Smoke on!
Alattad a zöldellő táj suhan tova, miközben a rádióban féktelen üvöltözést hallani, egyre erősebben markolod a gázkart, a motor már csúcsra jár és az egész géptest beleremeg. Egy hatalmas felhőbe kerülsz, mialatt magad mögött hagyod Dover híres szikláit, amint kiérsz a felhőből megpillantod a tengert és elvakít a nap, furcsa az a nyugalom ami fogad, de abban a pillanatban ravasz német pilóták tűnnek fel akik a nap állását kihasználva támadnak rád és egy szemvillantás alatt megeresztik a forró ólmot irányodba. Hallod amint a fém csikorog ahogy becsapódnak a lövedékek és hatalmas darabokat harapnak ki a gépedből, ekkor olaj és lángok borítják el a pilótafülkét, a gép eszeveszett pörgésbe kezd és hamarosan hatalmas csattanással a csatornába zuhan.
Nem, ez nem egy újabb háborús film izgalmas jelenete, hanem az IL-2 család legújabb tagja amely most konzolokon bizonyíthat. Most, hogy a demó után a végleges verzió is megérkezett nem maradt más hátra mint ízekre szedni.
„Ki gépen száll fölébe..."
Harci repülőgép szimulátor lévén a központi szerepet a megülhető gépmadarak játsszák. Ezen a téren nem lesz okunk panaszra, rengeteg géptípussal repülhetünk, persze sok különlegességre nem kell számítani, többnyire a jól ismert példányokkal szállhatunk a felhők közé, ami nem feltétlenül jelent hátrány, mivel nagyon aprólékosan kidolgozták őket, nem csak grafikailag, hanem a repülési karakterisztikájuk is markánsan eltérő az egyes gépcsodáknak.
Bf-109, Spitfire, JU-87, P-51D, HE-111, IL-2, La-5FN... csak néhány azon legendás masinák közül amelyeknek beülhetünk a fülkéjébe, de mint oly sokszor így most is vegyül nem kevés üröm az örömbe. Kampány módban csak Szövetséges oldalon csatlakozhatunk a harcokhoz, ráadásul mivel valamiféle kezdetleges sztori féleséget is kapott a játék ezzel el is vesztette azt a fajta politikai semlegességet ami a legtöbb szimulátor, főleg az IL-2 sorozat jellemzője. Nagy kár érte... a döntés oka számomra érthetetlen... lehet, hogy egy későbbi DLC-vel érkezni fog egy Tengelyhatalmak kampány is, minden esetre én szívesen részt vennék újra a magyar Puma század bevetésein.
Aki pedig az összes gépet a magáénak akarja tudni az játssza végig az egyjátékos kampányt, utána multiban és CPU elleni dogfight harcban repülhet velük.
„...annak térkép e táj"
Persze mire mennénk a megannyi repülővel és a két szemben álló háborús féllel, ha nem társulna ezek mellé sok izgalmas helyszín, hogy a légterük uralmáért vásárra vigyük drága bőrünket. A játékban kizárólag az európai hadszíntérre látogathatunk el, de cserébe roppant változatos helyszíneken fordulhatunk meg, mint például Dél-Anglia, Sztálingrád, Szicília, Belgium vagy éppen a romokban heverő Berlin. Ahogy a játék előzetesében is írtam már róla, a tájak kidolgozottsága egyszerűen elképesztő, így nem csak a gépek részletgazdagságában gyönyörködhetünk, hanem a több ezer épületben, több száz járműben, több millió növényben és azok kidolgozottságában, és akkor még az égen zajló hatalmas csatákról szót sem ejtettem. Meglehetősen impozáns látványban lehet része annak, aki egy 40-50 repülőgépet felvonultató csatajelenetben találja magát miközben a földről a légvédelem elhárító tűz alá veszi az égen cikázó vadászokat és bombázókat.
A grafikára tehát egyetlen rossz szavunk sem lehet, sőt mindenképpen elismerés illeti a fejlesztőket, mivel a hihetetlen látvány mellett a történelmi hűségre is nagy hangsúlyt fektettek így a tájak nagy része korabeli légifelvételek alapján került reprodukálásra. Csak sajnos félő, hogy ez lett a játék legnagyobb erénye...
„Mayday, mayday!"
Ejtsünk szót az irányításról is, mivel egy szimulátor esetében ez egy kulcsfontosságú momentum, sőt, talán ez a legfontosabb, minden más csak huszadrangú lehet mellette. Lehet arról vitatkozni, hogy egy repülő szimulátor vajon attól szimulátor-e, mert a gép valós fizika alapján marad az égen, vagy mert 250 féle billentyű kombinációt kell megtanulni a tökéletes irányításhoz. Személyes véleményem szerint mindkettő nagyon fontos, de ez utóbbi érthető okokból konzolon nem megvalósítható. Nem is vesződtek a fejlesztők túl bonyolult kombók kiagyalásán, csak a legalapvetőbb dolgokat állíthatjuk, még manuális trimmelésre is csak legnehezebb fokozaton van szükségünk, így a gombkiosztás megváltozik és az Auto Target helyére a Set Trim funkció költözik.
Azonban nagyon elkeserítő hírrel kell szolgálnom. Az irányítás egyszerűen rettenetes és borzalmas lett. Persze ez csak az Arcade módot leszámítva érvényes, az kifejezetten élvezetes... de az csak Arcade, semmi több, itt pedig egy állítólagos szimulátorról van szó... sokszor a falat tudtam volna kaparni mérgemben, vagy csak simán keresztül dobni a TV készüléken a kontrollert. Az egészet ahhoz tudnám hasonlítani mintha egy PC-s repülő szimulátort akarna valaki billentyűzettel játszani. Sajnos a gamepad alkalmatlan komolyabb manőverek kivitelezésére ezért a légiharc nem is az ellenséggel zajlik, hanem az áteséssel. Mivel az Xbox360-hoz hivatalosan csak az Ace Combat 6 mellé adtak ki joystickot ezért jelen esetben csak a gamepados irányítást vehetem alapul. Ez egyértelműen a játék legnagyobb hibája... ellenkező esetben ez lenne a legjobb konzolos „szimulátor" ami valaha készült. Nagy kár érte.
Mission Complete
Összességében egy élvezhető játék Arcade módban, de Realistic és Simulator fokozaton viszont már sok bosszúságot fog okozni az irányítás, de sok gyakorlással már le lehet szedni néhány ellenséget. A hangulat viszont ott van a szeren, emiatt nehéz lerakni a játékot, esetlen irányítás ide vagy oda, persze ehhez a legendás Jeremy Soul által komponált zenék is nagyban hozzájárulnak. Az azonban fontos, hogy ne számítsunk igazi szimulátorra, mert akkor nagy csalódás érhet. Ettől elvonatkoztatva kellemes órákat okozhat a konzollal rendelkező repülőgép fanatikusoknak.
