A Comanche Maximum Overkill közel három évtizede toppant be a videojátékosok világába, és amit művelt, az nem is toppanás, sokkal inkább az ajtó páros lábbal berúgása. Habár a játék hagyott maga után kívánnivalót, számos olyan erénnyel rendelkezett, melyekért rajongani lehetett, ezek közé tartozott például a terep kivitelezése. Aztán jött még néhány rész, melyek szintén egész jól sikerültek, mint például a 2001-ben megjelent Comanche 4, aztán a széria úgy tűnt el, mint Homer Simpson az ismert gifen, mikor hátrafelé elnyeli a sövény. A nyolc évet felölelő aktív időszakban a sorozat darabjaiból összesen 2,5 millió példány talált gazdára, és ha belevesszük, hogy hányan játszottak feketén szerzett szoftverekkel, rögtön láthatjuk, hogy nem éppen egy nyeletlen fejsze módjára süllyedő termékről beszélgetünk. Ám mégis eltelt 19 év úgy, hogy hírét sem hallottuk, de ami a legrosszabb, hasonló sem nagyon érkezett. Valahogy a játékosok nem hajlanak a forgószárnyas kalandozásra, főleg nem akkor, ha a fizika olyan, hogy pillanatok alatt odaverik a gépet. Voltak egyébként ügyes próbálkozások, mint például az Air Missions: Hind, de ez is ugyanolyan árkád motyó, mint az Ace Combat sorozat fiatalabb tagjai. Amivel egyébként semmi baj nincs, hiszen a világ egyébként sem a szimulátorokat részesíti előnyben. Ennek jegyében fogant jelenlegi előzetesünk alanya is, mely szimplán csak a Comanche nevet kapta.
Ezek az irániak csak nem nyugszanak
A játéknak akad némi sztorija is, de nem bonyolultabb, mint amit a horvát tengerpart felé autózva egy hétéves a hátsó ülésen kiizzad magából. Tekintve, hogy egy teljes mértékben akcióorientált és többjátékos módra kitalált címről beszélünk, ezt nem is lehet rajta számon kérni. Mindenesetre annyit csak összekapartak a fejlesztők, hogy a nem túl távoli jövőben történt USA-Irán RQ170 incidenst követően - melyben sikeresen hekkeltek meg egy drónt -, az amerikaiak csendben feltámasztották a RAH-66 projektet. A cél az volt, hogy egy kiválóan manőverező, rendkívül ütőképes, komoly lopakodó képességekkel megáldott helikoptert bocsássanak a légierő rendelkezésére. De az életben nem dobhatunk mindig hatost, és ezt gyorsan megtapasztalta az USA hadereje is, mivel a tervrajzok valahogy nyilvánosságra kerültek, és onnantól kezdve boldog-boldogtalan, mindenféle Comanche mutációkat épített, ha meg tudta magának engedni. Szóval ezt a sztori dolgot itt engedjük is el, mert ez a fordulat már olyan, mintha egy karanténparti utolsó borgőzös órájában találta volna ki valamelyik fejlesztő, aki nem csupán borból tolta túl, de még rá is szívott.
Szerencsés módon rendelkezik tutoriallal a Comanche, így nem kell rögtön a mélyvízben megtanulnunk, hogy miben is különbözik a forgószárnyas légijármű vezetése a merevszárnyasokétól. Habár az irányítás nincs túlbonyolítva, azért az oktatómódban a szűkebb pályákon sűrűn előfordult, hogy egyik sziklafaltól a másikig csapódtam. Vagy ha éppen nem ez történt, akkor békésen alámerültem a tengerben, hogy aztán már csak a checkpoint élesszen újra. Végül úgy, ahogy van, eluntam az egész szerencsétlenkedést, és belevetettem magam a harcba. Azt azért érdemes tudni, hogy a próbarepülés idején a többjátékos mód még nem működött, csupán egy elég hosszú küldetést lehetett végignyomni a gépi ellenfelek ellen. Ám ez is bőven elég volt arra, hogy a főbb jellemzők kiderüljenek. Így például az, hogy bár még az utolsó pillanatokban is sikerült néha mellényúlni az egyes billentyűknek, az irányítás megszokható. Persze aki mestere szeretne lenni a légibemutatónak, annak azért kell némi rutin, mert akadnak olyan helyzetek, amikor tényleg nagyon zárt térben kell megfelelő pozíciót találni a gépágyúnak. A nyitott, jól belátható külső területekkel már tényleg nincs baj, ott ha megszokjuk, hogy fordulóban ne csupán forgassuk, hanem döntsük is a koptert, akkor viszonylag ügyesen tudunk majd érvényesülni, a többit pedig megoldja a célkövető rendszer.
Csak úgy repkednek a rakéták
Tekintve, hogy multiplayer az orientáció, nem szabad meglepődni rajta, hogy ez köszön vissza az egyjátékos módban is, tehát viszonylag gyorsan darabokra fogunk hullani, ha az ellen nekikezd mindenféle csúfságot ránk lövöldözni. Cserébe viszont attól, hogy újraéledünk, nekik annyi életerejük marad, amennyi elhalálozásunk előtt volt, tehát nem fogunk újra és újra esélytelenül csatába menni. Annak érdekében, hogy sikeresebbek legyünk, helikopterünk alján ott lapul egy drón is, mely nem csupán felderítésre, de a szűkebb helyekre való bejutásra is kiválóan alkalmas. Mivel nem volt lehetőségem kipróbálni többjátékos módban, ezért csak megtippelni tudom, hogy milyen érdekes lehet, amikor a csatatéren valódi játékosok gyepálják egymást drónokkal, a helikopterek meg magányosan nyomják az autohovert a levegőben. Ami a fegyverzetet illeti, viszonylag egyszerű a felállás, hiszen a gépágyú mellett néhány rakéta az, amit kapunk, szóval nem fogunk elveszni a támadóeszközök kavalkádjában. Ja, és természetesen az infracsapda, ami azért van, hogy legyen némi esélyünk meghülyíteni a közeledő rakétákat. Mert bár a sztori szerint a Comanche remek lopakodó képességekkel rendelkezik, mégis az utolsó őserdei köpőcsöves bennszülött kiszúrja 2000 méterről, és el is találja. A köpőcsővel. Értitek…
A Comanche grafikája olyan multiplayeresen becsapós. Elsőre nem tűnik csúnyának, de nehogy közel menjünk bármihez is, mert kiderül, nem feltétlen csilliárd felbontásos textúrákat látunk. Távolról szépek a robbanások is, ahogy minden tűzbe és füstbe borul, de maguk a modellek nem igazán esnek több darabra, csak eltűnnek. Ez főleg igaz a földi célpontokra, illetve a hajókra. Ettől függetlenül nem kell tartani attól, hogy egy ádáz ütközet közben nem fognak jól kinézni a dolgok, de túl sokat ne várjunk. Például egy World of Tanks klasszisokkal mutatósabb, igaz, azt fontos kiemelni, hogy a Comanche még csupán a korai hozzáférés fázisában tart, tehát ha szerencsénk van, még bőven reszelgetik a megjelenésig. Ami talán némi aggodalomra adhat okot, hogy jelenleg úgy tudni 4 vs 4 alapú csaták várnak ránk, ami első hallásra, hogy kicsit alacsony létszámot jelent, de azt is érdemes szem előtt tartani, hogy itt nem emberek rohangálnak, hanem nagydarab vasak repkednek akár 200 km/h-val. Tehát ha zsúfoltabb lenne a játéktér, talán túl sokan ütköznének egymásnak szándékolatlanul. Mindenesetre amit eddig láttunk, ígéretesnek tűnik, kérdés csupán, mennyire pörög rá a piac egy helikopteres multiplayer játékra.
