Tisztában vagyunk vele, hogy sokatoknak még a halloween említésétől is kinyílik a bicska a zsebben, de nézzétek el nekünk: imádunk játékokat ajánlani, és ez sem rosszabb ürügy rá, mint a többi.
Ha pedig halloween, akkor ijesztgetés, ha ijesztgetés, akkor horror. Legalábbis elvileg, mi viszont most csavarnánk egyet a dolgon, és olyan címeket gyűjtöttünk össze, melyeket önmagukban, vagy különböző praktikákkal (pl. a jó öreg villanyt felkapcsolós trükkel) akár az érzékenyebb közönség is elviselhető pulzusszám mellett élvezhet.
A következő tízes fogyasztását tehát mindenkinek jó szívvel ajánljuk, ha beleélnéd magad a halloweeni hangulatba, akkor azért, vagy ha éppen menekülnél az egész jelenség elől, akkor azért.
Resident Evil 2
A tavasszal megjelent Resident Evil Village ismét rivaldafénybe helyezte a Capcom nagy múltú horror szériáját, méghozzá egy olyan játékkal, amit nyugodtan bevállalhatnak azok is, akik nem az Amnesiát tolják esti mese helyett. Itt és most viszont inkább a Resident Evil 2 2019-es felújítását emelnénk ki, mert habár szeret ijesztgetni, messze nem olyan vészes, hogy ne lehessen átlendülni rajta.
Annál is inkább, mert az akció, az útkeresés, a fejtörők és az erőforrásmenedzsment önmagukban is teljes gamert kívánnak, s ha egyszer akklimatizálódunk a Resi 2 világához, egy kellemesen szorongató élmény vár ránk, ami a zombis téma és a sötét zugok mögött egyszerűen csak egy jó játék.
BioShock
Az Irrational Games 2007-ben kiadott remekművéért számos dolog miatt lehet rajongani az emlékezetes sztoritól az art deco látványvilágon át a plazmidokkal turbózott harcokig, de igazából hiba lenne bármit is kiemelni: úgy ahogy van, egy kerek egészet alkot.
Habár a BioShock gyengén megvilágított terekbe kalauzol, ahol tébolyodott, eltorzult embereken kell keresztülverekednünk magunkat, összességében túlzás lenne horrornak nevezni. Egy-egy jumpscare itt, néhány felkavaróbb karakter ott, de semmi komoly. Rapture csak annyira rémisztő, hogy sose tudjunk kényelmesen hátradőlni víz alatti utcáit róva, de rémálmaink azért biztosan nem lesznek tőle. Ha valamilyen okból eddig kihagytad volna, mindenképp repülj rá a néhány éve kiadott újrakevert változatra, melynek tesztjét itt olvashatod.
Metro 2033
Csuklóból kevés félelmetesebb helyet tudnánk mondani, mint a posztapokaliptikus Moszkva koromsötét, mutánsoktól hemzsegő metróalagútjai, de az ukrán 4A Games szerencsére nem esett túlzásba Dmitrij Gluhovszkij azonos című regényének adaptálásakor, s így a Metro 2033 sem sorolható a kőkemény horrorok közé.
Ami cseppet sem baj, hiszen az atomháború föld alá kényszerült túlélőinek világa jóval érdekesebb annál, minthogy holmi virtuális szellemvasútazás díszletéül szolgáljon. Az alagutakon és Moszkva romjain átbotorkálva megismerhetjük ezt a túlélésre berendezkedett, egymásra utalt társadalmat, amely iszonyatos erőfeszítések árán igyekszik megismételni az elődök legnagyobb hibáit.
Az otthona megmentésére induló Artyomként így nem csak a mutánsokkal, de az emberi gyarlósággal is kénytelenek vagyunk megküzdeni, miközben végig úgy érezzük, hogy sosincs elég lőszer a tárban. Habár a 2010-es alapjáték látványa ma már kissé megkopott, 2014 óta elérhető a felújított Redux változat is, ami ráadásul gyakori tétel az online boltok leárazásain. S ha már belekóstolsz a Metro-univerzumba, érdemes rárepülni a szintén remek folytatásokra (Last Light, Exodus) is.
Alan Wake
Nem is ajánlhatnánk jobbkor az Alan Wake-et, hiszen a Remedy Entertainment egyik legjobban sikerült alkotása csak nemrég kapott remastert, lényegében még gőzölög az áru. Az eredetileg 2010 tavaszán megjelent akció-kalandban egy alkotói válságot átélő író bőrébe bújunk, aki egy eldugott kisvárosban vakációzva kénytelen birokra kelni a természetfelettivel, miután egy titokzatos, sötét erő elragadja a feleségét.
Az Alan Wake a BioShockhoz hasonlóan az arany középutat járja a lightosabb horror-elemek és az akció közt, az alap mechanika (egy zseblámpával kell sebezhetővé tenni az ellenfeleket, mielőtt végzünk velük) készségszintű elsajátítása után pedig egyértelműen az utóbbi irányába leng át az inga. Ez főként Sam Lake kiválóan megírt sztorijának köszönhető, ami olyan lendülettel visz előre, hogy idővel meg sem rebbenünk a sötétségből ránk törő ellenlábasainktól.
Until Dawn
A kizárólag PlayStation 4-re megjelent Unil Dawn a narratív élmények hódolóinak lehet remek választás, a Supermassive Games játékában ugyanis minden az epizodikus történetmesélés és a döntések körül forog. Csak rajtunk múlik, hogy a szereplők közül ki éli túl a kalandot, a tétet pedig fokozza, hogy a sztori minden karakternek tartogat legalább egy, vagy esetenként akár több csúnya befejezést is.
A történések apropója itt is egy Isten háta mögötti kiruccanás, ahol természetesen semmi sem úgy sül el, ahogy azt az ifjú résztvevők eredetileg tervezték. Az eddigiek alapján még egy vérfagyasztóan paráztató játék is lehetne az Until Dawn, de a gyakorlatban nem az, inkább egy minőségi, interaktív tinihorrorra emlékeztet.
SOMA
A nagyobb költségvetésű produkciók után a SOMA-ban egy ízig-vérig indie játékot tisztelhetünk, amit a már említett Amnesia-sorozattal közismertté vált Frictional Games tett le az asztalra. Nem kell azonban sietve tovább görgetni, hiába a közeli rokonság, a svéd stúdió 2015-ös dobása sokkal finomabban bánik az ember idegeivel, mint a valaha volt legfélelmetesebb címek között számon tartott fivére. A tenger mélyén eldugott Pathos-II állomás persze cseppet sem barátságos hely, ám a SOMA sokkal inkább a magány és a tehetetlenség hangsúlyozásával mászik a bőrünk alá, mint a hardcore paráztatással.
"A helsingborgi srácok a horror műfaját nem a jumpscare ész nélküli alkalmazásában látják, ezért nem tolják az ijedelmet hirtelen az arcunkba, és nem fogunk időről időre masszívan betojni, éppen ezért sokan lesznek, akik úgy érezhetik, hogy valójában nem is horrorral van dolguk, ami tulajdonképpen igaz is."
- foglalta össze anno RG a játék esszenciáját. Szintén a SOMA javára írható, hogy 8-9 órás sztorija egész komoly mélységeket tartogat, így nem csak a vízben fogunk alámerülni.
Dead by Daylight
Az 1992-ben alapított kanadai Behaviour Interactive a kétezres években még sorozatban gyártotta az olyan rajzfilmek játékadaptációit, mint a Hupikék törpikék, a Grincs, a Scooby-Doo, vagy a Tini Titánok, melyekhez képest éles váltás a 2016 nyarán PC-re, majd később minden nagyobb platformra kiadott Dead by Daylight.
Ebben egy 1v4-es, aszimmetrikus horror mókát tisztelhetünk, ahol négy játékosnak kell összefognia a soraikat pusztító ötödikkel szemben, aki egy sorozatgyilkost alakít. A Dead by Daylight ugyan önmagában is megállta a helyét, de nagy erőssége, hogy megjelenése óta számos legendás franchise (pl. Silent Hill, Stranger Things, Evil Dead) karaktereivel dobta fel a közösségi túlélősdit.
Habár tartogathat néhány ijesztő(bb) pillanatot, a Dead by Daylight messze van a durva horroroktól, így bárki belevághat, legfeljebb a toxikus közösséggel gyűlhet meg az érzékenyebb újoncok baja.
Little Nightmares
Ha csak 2 órát szánnál a könnyed halloweeni horrorozásra, nem is keress tovább, a 2017-es Little Nightmares ugyanis pontosan ezt a kompakt élményt nyújtja. Az Embracer Group szárnyai alá tartozó Tarsier Studios még független csapatként rukkolt elő a kurta kalanddal, amit 4,5 év távlatából is bátran merünk ajánlani.
Az ijesztgetés itt szintén marginális jelentőségű, inkább a feszültség dominál, ahogy egy esőkabátos kislányt irányítva keressük a kiutat a Maw (bendő) nevű víz alatti komplexumból. A hasonló, puzzle-központú indie címekben (pl. Limbo) megszokott módon itt is az atmoszféra adja a móka lelkét, amit megfejel, hogy szinte az első perctől komolyan törődünk a bolyongó főhőssel.
Ha pedig lepörög a végefőcím, akár bele is vághatunk a folytatásba, ami idén februárban jelent meg, az elődhöz hasonlóan minden nagyobb platformon.
Prey
Az eredeti (2006-os) Prey mögött álló Human Head Studios megkapta az esélyt, hogy elkészítse a játék közvetlen folytatását, ám a kiadásért felelős Bethesda nem volt elégedett az alfa-közeli állapotig jutott Prey 2 minőségével, így végül lelőtte a projektet. A franchise-t azonban nem engedték el, így a Dishonoreddel már bizonyító Arkane Studiosra bízták az újabb próbálkozást.
És milyen jól tették, a francia csapat ugyanis egy kiváló sci-fi thrillert alkotott, ami az alakváltó ellenségeknek és a mesterien adagolt zenei témáknak köszönhetően a borzongatást sem nélkülözi. Éppen csak annyira, hogy az megfűszerezze az elképesztő odafigyeléssel megtervezett Talos I állomás felfedezését, de ne vonja el a figyelmet a lebilincselő történetről, ami egyébként az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb nyitányával vázolja fel az alaphelyzetet.
Carrion
Ha csak az ebben a cikkben felsorolt játékokat nézzük, menekültünk már zombik, drogos mutánsok, árnylények, sorozatgyilkosok és alakváltók elől is, szóval így a végére ideje megpihenni, és átruccanni a másik oldalra. Ettől különleges a tavaly megjelent Carrion, mivel itt mi magunk vagyunk az a szörny, amely egy kutatólaborban elszabadulva vadássza le az áldozatait.
A puzzle elemekben gazdag fordított koncepció egy végtelenül szórakoztató, legfeljebb 4-5 órás darálás, ahol persze nincs is mitől félnünk, a horrorra utaló stílusjegyek kimerülnek a (pixel art stílusú) látványban és a szörny vs. ember felállásban. A lengyel Phobia Game Studio játéka nemrég jelent meg PlayStationre is, így a mobilok kivételével már minden fontosabb platformon tolhatjuk, beleértve a Linuxot és a macOS-t is.
