Megint szépen egymásra csúsztak a játékmegjelenések, így bőven lesz mivel elfoglalnunk magunkat a következő hetekben, akár hivatalból, akár passzióból indítjuk az újdonságokat. Kár, hogy egyelőre nem beszélhetünk róluk, pedig lenne mit mondanunk, de majd elolvashatjátok a teszteket.
HP - Mondanám, hogy Helldivers 2, mert mazur továbbra is hős parancsnokként toszogat minket naponta, hogy takarodjunk a frontra, de azért vissza kellene még nézni a Baldur's Gate 3 világába is, ahol ott rostokol szegény bandám az Act 1 végén, és ez már tényleg szánalmas helyzet minden tekintetben.
Paca - Már kezdek izgalomba jönni a Dragon's Dogma 2 közelsége miatt, de még egyelőre mással kell töltenem az időt - egy másik, megjelenés előtt álló játékot fogok pörgetni, amiről sajnos nyilván nem beszélhetek, de pár hét múlva elmondom, milyen lett.
Csirke - Végtelenül unalmas fickó vagyok, aki nem bírja elengedni a Final Fantasy 7 Rebirth kimaxolását. Na jó, egy kis WWE 2K24 azért belefér.
Zs - Nálam továbbra sincs játszadozás, mert javában tart az ingyenes Apple TV+ maraton, most épp a Slow Horses című zseniális kémszéria epizódjait pörgetem. Ugyan még sosem dolgoztam a brit hírszerzésnek, de erősen gyanítom, hogy a Gary Oldman főszereplésével készült sorozat jóval közelebb áll a valósághoz, mint bármelyik James Bond kaland, és a tetejébe még vicces is.
kristfvarg - Lassan, de biztosan tanulok bele a Sekiróba. Mint ahogyan arra számítani lehetett, rendesen meggyűlt a bajom az első combosabb ellenféllel, Genichiro Ashinával. 4-5 óra lazán eltelt, mire sikerült bevinnem a kegyelemdöfést a harmadik fázisban is. Lady Butterfly eme tudás birtokában már nem jelentett akkora kihívást, de úgy érzem, a java még csak ezután jön majd.
Szada - Egy készülő cikk kapcsán elővettem a Life is Strange-et, és rájöttem, hogy én még nem játszottam a széria legutóbbi, Life is Strange: True Colors című részével, így azzal leszek elfoglalva, hogy ezt bepótoljam.
Hunter - Sűrű lesz a következő pár nap, de ha minden jól megy, akkor be tudom majd fejezni a Final Fantasy VII Remake-et vasárnap. Ha az megvan, akkor Toriyama emlékére előveszem az egyik Dragon Questet vagy a Chrono Triggert. Akárhogy is, ez egy JRPG-s hétvége lesz.
Chava - Leginkább egy megjelenés előtt álló játékkal múlatom az időt, de a benyomásaimat még nem oszthatom meg veletek. Azt viszont igen, hogy amint végeztem vele, seprűre pattanok, és meg sem állok a Roxfortig, mert megint ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy elmerüljek a Hogwarts Legacyben.
Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?