Javában zajlik már a Rainbow Six: Siege aktuális, Demon Veil nevű szezonja, ami egy japán operátorral, valamint számos kisebb-nagyobb újítással turbózta fel a Ubisoft lövöldéjét.
Már eddig is tudtuk, hogy a szezon egy vadonatúj pályát is hoz, ami azért különleges dolog, mert ezt megelőzően hosszú ideig nem kaptunk teljesen friss térképet. Az Emerald Plainst korábban már ki lehetett próbálni, és most végre a játék éles változatába is befutott.
Mindez azt jelenti, hogy már tölthető a Y7S1.2-es patch, aminek köszönhetően számos játékmódban, köztük még rangsorolt meccseken is lövöldözhetünk már az írországi Emerald Plains pályán, aminek fő látványossága egy hatalmas, és meglepően hangulatosnak tűnő kastély. Valószínűleg beletelik majd egy kis időbe, mire az önjelölt operátorok felfedezik az új harctér minden egyes zugát. Csak közben nehogy eltévedjenek az ódon falak között.
A patch egyúttal eszközölt jó néhány változást is, így például Bandit már több kütyüt is rá tud kötni ugyanarra a felületre vagy eszközre, Gridlock pedig 3 helyett 4 Traxet hajíthat el egy kör során. Fontos változás még, hogy két Claymore is lehet a támadóknál, és már Blackbeard is lepakolhat ilyen apróságokat, de ennek a jelek szerint az volt az ára, hogy elvették tőle a Breaching Charge-okat.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
A fentieken túl is jöttek még újdonságok, érdemes átböngészni a Ubisoft bejegyzését, ha kíváncsiak vagytok a további részletekre, na meg arra, hogy mekkora méretű a patch az egyes platformokon.