A Larian Studios eddig sem csinált titkot belőle, hogy a szeptemberre betervezett nagy patch végre elhozza a Baldur's Gate 3 beígért modtámogatását, amelyet egy egész nyáron át tartó tesztelés előz meg, de a stúdió most részletezte is, hogy mire számíthatunk ettől a funkciótól, amiképpen abba is betekintést engedett, hogy mi mindent hoz még magával az őszi frissítés.
A Larian ígérete szerint szeptembertől számos új játékmóddal virágoztathatjuk fel a gazdag alapjátékot, és bárki kipróbálhatja majd, hogyan készíthet sajátot. A csapat most a BG3 modszerzőivel dolgozik együtt a zárt alpha során, akik szorgalmasan tesztelik az eszközkészletet, amelynek köszönhetően felszereléseket, kozmetikai cuccokat, osztályokat és alosztályokat, fajokat, kockaskineket, a felhasználói felületet és a játékmenetet használhatjuk fel meglévő tartalmak átalakításához vagy újak létrehozásához, létre is hozták a modding GYIK-ot a további infókért.
A modtámogatás mellett az update keretében érkezik a dinamikus osztott képernyős mód is, amellyel a kooperatív módon játszó pajtások nem lesznek a képernyő egyik oldalára korlátozva, mivel csak akkor oszlik kettő majd a nézet, ha messzebb vannak egymástól, közeledve összeolvad.
Újabb lényeket ruháznak fel legendás akciókkal (például Malus Thormot, Dror Ragzlint és néhány githyankit), további filmszerű átvezetőket készítettek (amelyek a gonosz végigjátszás számára még grandiózusabb finálét biztosítanak), számos hibajavítást kapnak a Dark Urge játékosok (és egy bizonyos bárd is csatlakozhat majd a csapathoz, ha van üres hely), és apró csiszolásokat végeztek minden egyes karakter párbeszédein, küldetésein, animációin, reakcióin, románcain. Shadowheart esetében például érzékibbé tettek néhány csókjelenetet, Karlach reagálni fog egy bizonyos karakter halálára, a társak több együttérzést mutatnak Astarion felé egyes jeleneteknél és így tovább.
Július 22-én rajtol el a Patch 7 zárt bétája, amire már a játék steames adatlapján lehet jelentkezni, de az új patch még nem a Baldur's Gate 3 támogatásának végét jelenti. A Larian szerint még mindig van néhány dolog a tarsolyukban, amit hozzá szeretnének adni a játékhoz a közösség kedvérét, mint amilyen a crossplay támogatás és a fotómód, és rengeteg egyeben is dolgoznak a játékmenet finomításaitól kezdve a hibajavításokon át a teljesítményoptimalizálásáig.