Hétvégi értekezésünknek nem célja, hogy az elején hipotézist állítsunk fel, a végén pedig konklúziókat vonjunk le. Kezeljük inkább úgy, mint ahogyan kell, azaz egyfajta gondolatébresztőként, hogy mit kapunk meg fotelben ülve egy szimulátortól, és mi az, amit ugyanaz a tevékenység az életben nyújt.
A játékokat többek között azért szoktuk játszani, mert általuk azok lehetünk, akik a való életben talán sosem (vagy ha igen, akkor életfogytig tartó börtönbüntetésünket töltenénk éppen). Valljuk be őszintén, sokan szeretjük virtuális megfelelőnket kidolgozott izomzattal, vagy éppen dús keblekkel és feszes popsival látni, miközben kardot szorongatva a kezében, végtagokat csapkod le, és sárkányokkal vív csatát. A játék olyan helyekre juttat el, ahol egyébként sohasem járhatnánk, elég, ha csak a most megjelent The Elder Scrolls: Skyrim-re gondolunk, melyben számomra már az is örömet jelentett, hogy a hegyoldalban baktattam, vagy a patak vizében gázoltam. Jó felnézni a havas hegyoldalak éles peremű szikláira, melyeket felhők foszlánya takar részlegesen, és jó látni a délelőtti napsütésben üde zölden hívogató erdőt, melynek fái között madarak csiripelnek és halkan zúg a szél. És ez csak a Skyrim, ami lehet, hogy másoknak nem elég jó, de vagyunk egy páran, akik feltétel nélkül szeretjük. De ideje a lényegre térni, hiszen az RPG-nek vajmi kevés köze van a szimulátorokhoz. Itt és most le kell szögezni, hogy jelen esetben a szimulátorok alatt főleg az autós és repülős játékokat értjük, nem pedig azokat, melyeknek nevében szerepel a Simulator, de valójában darus, sípálya karbantartós, toronyházépítős, stb. jellegűek. Továbbá fontos tisztázni azt is, hogy nem célunk annak boncolgatása, hogy manapság vannak-e még szimulátorok, és ha igen, akkor mik azok, illetve ha nem, akkor miért nincsenek.
A földön...
Aki közlekedett már kilinccsel előre autóval, az tudja, hogy milyen jó érzés a hétköznapitól eltérő módon vezetni, élvezni azt, hogy kontroll alatt tartjuk a járművet. Talán jelen sorok olvasói között is vannak hozzám hasonlóan olyanok, akik alig várják, hogy leessen az első hó, és este 11-kor elfordítsák a gyújtáskulcsot, kihajtsanak az utcára, és ahol csak lehet, keresztben haladjanak. Ki ne élvezné az adrenalin édeskés ízét, amikor három centire a padkától, végre sikerül megfogni a sodródást, és nem kell azon aggódni, hogy mennyire ütöttük szét a futóművet a bénázásunkkal.
Nos ezek azok a dolgok, amiket a gép előtt ülve nem fogunk ugyanilyen adagban megkapni, de azért aki nyomott már végig Richard Burns Rally-t pattanásig feszült idegekkel, az tudja, hogy azért a játék sem mindig játék. Egy jó autós játékban, ahol koncentrálni kell és minden tizedmásodpercben tisztában kell lenni azzal, hogy mi történik, hasonló élményeket élhetünk át. Egy igazi versenyben csak a szemünk cikázik a fordulatszámmérő, a horizont és a pálya szélén lévő jelzések között, miközben lábunk vad tipitopit játszik a pedálokon, amennyiben van ilyenünk. Mivel most szimulátorokról van szó, ezért feltételezzük, hogy igen. Egy jól kivitelezett drift, egy időben felismert és jól korrigált megcsúszás, vagy egy centiken múló ütközés valódi sikerélményt ad, miközben a való életben történő cselekvéseinkre is hatással van.
Talán vannak, akik ezzel vitatkoznának, de ez tény, amit el kell fogadni a szkeptikusoknak is. Bármennyire is vannak hiányosságaik az autós játékoknak, adnak bizonyos reflex-szerű mozdulatokat, melyek egy igazi autóban akár a balesettől is megvédhetnek. Aki például megtanult a játékokban ellenkormányozni, abban ösztönös reakció lesz ez a mozdulat akkor is, ha télen megcsúszik egy jégbordán. Természetesen a valós tapasztalatokat semmi nem pótolja, de az alapokat megadja a játék is, melyet kellő gyakorlással tovább lehet fejleszteni.
Jómagam jártam már úgy egy szép havas téli reggelen, hogy a kollégákkal forgattuk az autókat a fürdő parkolójában, amikor kijött a biztonsági őr, és jóindulatúan megsúgta, hogy az egyik vendég kihívta a rendőröket. Mire kifordultunk a parkolóból, az utca végén már láttuk közeledni a villogó rendőrautót, szóval volt egy kis NFS fíling is. Érdemes azonban az eszükbe vésni, hogy a való életben nincs restart, sem pedig flashback, és ha valamit elszúrunk, akkor annak viselni kell minden következményét.
...és a levegőben
A repülős szimulátorokkal kicsit más a helyzet, mint az autókkal, legalábbis ami a játékokat illeti. Jókat lehet velük szórakozni, megtanuljuk, hogy melyik műszer micsoda, de nem igazán van a piacon olyan, ami valóban szimulálja azokat a körülményeket, melyekkel a levegőben találkozhatunk. Talán most vannak, akik hangosan mondják a Flight Simulator X-et, de sajnos nem, ez a játék sem szimulátor.
Az FSX pontosan azért nem tud élethű lenni, mert túl sok gépet kínál, az egyszerű fa és vászon szerkezetektől a fürge műrepülőkön át, a böhöm utasszállítókig. Az IL-2 sorozat már valamivel jobb, ott bizony, ha durván lépjük a pedált, beeshetünk dugóhúzóba, ami elég kellemetlen, főleg alacsony magasságban. Valamint a repülős szimulátorok soha nem fogják tudni visszaadni azt az érzést, amit a földtől való elválás jelent.
Ahogy egy olyan ember mondta, aki már 50 évnél is többet repült, „Az ember kétdimenziós lény, és meg tudja kavarni, ha olyan közegbe kerül, ahol a harmadik dimenziót is megkapja." Egy szimulátorban nem vagyunk rákényszerítve a csúszásmentes fordulóra, mert nem érezzük a fenekünkben a csúszást, és a legtöbb esetben puszta csűrőzéssel is simán fordul a gép. Kíváncsi lennék, hogy például az előbb említett IL-2-ben hányan engedélyezték a légcsavartollak szögének manuális állítási lehetőségét, vagy a keverékdúsítást, a porlasztófűtést, vagy úgy egyáltalán, a forgatónyomaték jelenségét.
Míg egy autós játékban tudjuk, hogy hogyan kell ellenkormányozni, egy valósághoz közel álló repülős játék esetében vajmi kevesen tudnák megmondani, hogy mi a teendő akkor, ha dugóhúzóba esünk, vagy hogyan szálljunk le féklap nélkül. Igaz, hogy jóval kevesebben repülnek a való életben, mint ahányan autót vezetnek, és talán nem is szükséges egy játékba beletenni a vészhelyzeteket, hiszen a legtöbben soha nem fogják testközelből átélni ezeket. Mint korábban már említésre került, a repülést nem lehet jól szimulálni.
Azt a szabadságot, amit a felhők között repülő ember érez, csak megélni lehet, de leprogramozni nem. Amikor már 4-5 órája ülsz egyedül a dekk alatt, a hátadra ráizzadt az ernyő, a lábujjaid fájnak az órák óta alig változtatott testhelyzettől, de mégis vigyorogsz...ezt át kell élni. Azt, amikor egy húzott fordulóban nyúlik az arcod, vagy a gépet hirtelen átnyomva, belebeg a szemed elé a saját telefonod, ezt nem fogja semmilyen játék visszaadni. Illetve a repüléssel kapcsolatban talán kevesebb rutint ad az otthoni játszadozás, mint az autós játékok esetében, ugyanis egészen más a közeg. A repülőgépek mind egyediek (és nem mellesleg mindannyian nőneműek), szeretni kell őket, vigyázni rájuk, becsülni őket, hiszen odafent csak rájuk számíthatunk. Ilyen a játékban:
Már maga a felszállás előtti ellenőrzés is egyfajta köteléket ad a gép és a pilóta között, nem is beszélve az olyan emberekről, akik a levegőben is beszélnek (énekelnek, fütyülnek), hiába vannak egyedül. Elrepülni a saját házunk felett, 1000 méterről nézni a bolhaméretű autónkat a parkolóban, arra gondolni, hogy miközben mi a felhők között fordulózunk, odalent a játszótéren hintázik a fiunk, padon ülve könyvet olvas a feleségünk. Nézni a szárnyvégeket, picit mozgatni a csűrőn, elhúzni átesésig, majd élvezni az ezt követő gyorsulást, ezek mind olyan dolgok, amiket a játék nem tud megadni. Nem is beszélve az első egyedül repülés előtti izgalomról és arról, amikor 300 méteren rádöbbensz, hogy életedben először irányítod egyedül a repülőgépet. És ilyen a valóságban:
Szóval nagyon jók a játékok, és sokszor hiánypótlóak is, de van, amit a saját bőrünkön kell megtapasztalni. De ez senkit ne korlátozzon abban, hogy jókat játsszon, hiszen nem számít sem a kor, sem a nem, csak az a lényeg, hogy szeretjük a játékokat.
