Tudtátok, hogy a Sony már jóval a God of War és a Horizon Zero Dawn előtt elkezdett PC-re játékokat kiadni? Tény, hogy nem vitte túlzásba, de 2015-ben valamiért úgy látta, az Arrowhead Game Studios által fejlesztett Helldiversnek helye van Windowson is, mi pedig mindig lelkesen bólogatunk, ha egy kiadó lemond az exkluzivitásról, nem zár ki játékosokat élményekből pusztán azért, mert nem az ő, saját üzemeltetésű platformját választották. Nekem egyébként azért volt inkább emlékezetes, mert PS Vitáról is tudtam játszani a PS4-es pajtásokkal, ami, valljuk be, menő dolog volt a maga idejében.
Az első Helldivers egész szórakoztató volt, egy izometrikus nézetű kooperatív shooter, amit külön érdekessé tett, hogy a káosz közepette simán megölhettük társainkat, vagy meghallhattunk úgy, hogy rajtunk landolt a kimenekítő hajó. Ennek alapjaira épült most közel tíz évvel később a folytatás, amire az első néhány menet után könnyelműen mondhatnánk, hogy ez ugyanaz, mint régen, csak TPS-nézetből, de aztán feltárulnak újabb rétegei.
Csillagközi invázió: A játék (a jó)
Valóban sok elem visszaköszön az első játékból, de ez a folytatásokkal gyakran van így, nem is volt szükség az alapok gyökeres átírására. A Helldiverek díszes társaságának tagjaként az a feladatunk, hogy küldetésekre induljunk, és megóvjuk a Szuperföldet a teljes pusztulástól - ezt egy mókás intró vázolja nekünk, ami megadja a könnyed hangulatot. Igen, veszélyben a bolygó, igen, lehet, hogy meg fogunk halni, miközben igyekszünk megmenteni, de a Helldivers 2 egyediségéhez nagyban hozzájárul ironikus, laza humora. A mikrotranzakciós lehetőségekhez is máshogy áll az ember, ha meglátja a megvásárolható páncélok alatti kamu dicsérő értékeléseket, amiket a fejlesztők találtak ki.
Már az elismerésre méltó, hogy a körítésbe mennyi energiát tettek. Nem csak daráljuk a véletlenszerűen generált küldetéseket, vagy haladunk egy kötött kampány során, hiszen a galaktikus háború folyamatosan alakul, a galaxis más-más szektoraiban zajlanak a csaták, és minél több küldetést sikerül a játékosoknak teljesíteni egy-egy zónában, annál közelebb jut a kollektíva a 100%-os sikerhez. Látjuk, hogy melyik bolygó felszabadítása hogy áll, hol tudunk segíteni, hol van ránk a legnagyobb szükség, és az egyes planétákon több különböző bevetés közül választhatjuk ki a nekünk épp szimpatikusat. Csatlakozhatunk másokhoz, de nekiugorhatunk egyedül is a kihívásoknak - viszont a játék kétségtelenül úgy jobb, ha akár véletlenszerűen sorsolt társak, akár ismerőseink mellénk szegődnek.
Már csak azért is, mert a Helldivers 2 kifejezetten nehéz, még kisebb nehézségi szinteken is kemény kihívást jelent a rovarhadak és gépek kordában tartása, és néhány bekapott találat után rongybabaként hever el ernyedt testünk a talajon, amit aztán alkalmasint vagy egy robbanás, vagy egy rúgás taszít arrébb. Amíg van utánpótlás, folytathatjuk a kalandot egy új katona szerepében, ám az újraéledés sem végtelen. (De külön érdekes, hogy ha teljesítjük a küldetéseket, de nem sikerül a végén elmenekülnünk a hajóval, akkor is kapunk jutalmakat, hiszen a feladatot elvégeztük.)
Miután megérkezünk a felszínre, dönthetünk úgy, hogy nem a fő küldetést teljesítjük, hanem kalandozunk, megpróbálunk minél több XP-t és egyéb cuccot gyűjteni mellékküldetések teljesítése, vagy szimplán elhagyatott bázisok feltérképezése és fészkek lerombolása útján. Rajtunk áll, mennyi kockázatot vállalunk, és nyilván minél többet, annál nagyobb lesz a jutalom (meg talán a korlátozott ideig elérhető feladatokat is teljesíteni tudjuk így, ami nem rossz dolog), viszont közben egy számláló is ketyeg, aminek letelte után nehezebb lesz megmenekülni. Mindeközben figyelnünk kell arra, hogy ha folyton mozgunk, pontatlanabbá válik a célzásunk, ahogy arra is, mennyi lőszerünk maradt még, és csak akkor újratölteni, ha üres a tár: amit nem használtunk el, az elveszik. Ez a rendszer is fokozza az izgalmakat, jobban érezzük, hogy nem csak a lábainkat nyújtóztatjuk.
A küldetések változatossága egyelőre megteszi, tojásokat pusztítani, mintákat gyűjteni, ellenfelek hullámokban érkező támadásait visszaverni jó móka, és egy bizonyos nehézségi szinten túl már mindenféle nehezítések, módosítók is megjelennek, de reméljük, később a fejlesztők kitalálnak néhány új dolgot, mert félő, hogy a játékosok idővel nagyobb változatosságra vágynak majd. Az már önmagában reménykeltő, hogy egy terminál működtetése nem csak abból áll, hogy odamegyünk, és megnyomunk egy gombot: iránygomb-sorozatokat kell pontosan beírnunk, koordinátákat beállítanunk, mindig van valami extra, ami érdekesebbé, izgalmasabbá teszi a feladatokat - ha ebben kreatívak tudtak lenni, biztos, hogy számíthatunk még ennél ötletesebb megoldásokra is.
Egy spray nem lesz elég
A játékmenet fontos elemei a stratagemek, azok a korlátozottan használható segítségek, amiket az anyahajó dob le nekünk kérésre. Ezeket úgy hívhatjuk be, hogy nyomva tartjuk az L1-et, majd az iránygombokkal beírjuk a megfelelő kódot - ez megint külön élmény, sőt a bázison találhatunk egy Stratagem Hero nevű gépet, ahol gyakorolhatjuk a kombók bepötyögését. Kérhetünk bombázást, muníciót, automata lövegeket, erősebb fegyvereket is, illetve a hajónk a küldetések során összeszedett minták segítségével feloldott fejlesztéseivel erősebbé tehetjük ezeket.
Minél többet játszunk, annál több eszköz áll majd rendelkezésünkre. Kreditek elköltésével újabb stratagemekhez juthatunk, szerezhetünk fegyvereket, meg nyilván mindenféle, külsőnket megváltoztató elemeket: sisakot, páncélt, köpenyt. Ugyan lehet valódi pénzt költeni erre-arra, ami egy fixáras játéknál mindig felrántja a játékosok szemöldökét, ám egyelőre minden, ami fontos, feloldható pusztán játék útján, még különösebben grindolni sem kell a javakért. A kezdő fegyverek is tökéletesen használhatók, a pályákon elszórtan is találhatunk ideiglenesen bevethető felszereléseket, és nem garantált, hogy bármely később megszerezhető flinta jobban fekszik majd játékstílusunkhoz.
A Helldivers 2-ben az élményt leginkább a káosz adja: mikor mindenhonnan támadnak, nem tudod, mitől robbantál fel, menekülnél, de fejen talál egy tartály, zajlik a bombázás, de közben más irányból már jönnek a rovarok, és még a töltényed is elfogyott. Van benne üresjárat, lehet szusszanni is olykor, de ha beindul az akció, résen kell lenni, mert sok minden okozhatja a vesztünket - akár társaink is. Ez nyilván mókás helyzeteket szül, ami tökéletesen illeszkedik az átvezetők és a szövegek könnyed hangvételéhez.
Mivel online játékról van szó, az első napokban nyilván voltak problémák a szerverekkel, előfordult összeomlás, de minél több idő telt el, annál kevésbé tapasztaltam gondokat. Ez ilyen, a játékiparban csoda, ha valami elsőre működik, ráadásul mostanában az online játékok olyan érdeklődést képesek vonzani, ami mindenki várakozásait felülmúlja - lásd a rekordokat döntögető Palworldöt, aminél ugyancsak jóval kisebb rohamra számítottak a fejlesztők, mint amilyet a nyakukba kaptak. A látvány ugyan sokszor nem annyira szép, mint elvárhatnánk, de cserébe a játék nem kér sokat enni, és azért még így is tud a fényekkel ügyesen játszani.
A Helldivers 2 már most is szórakoztató, és még inkább az lehet, ha további tartalmak érkeznek hozzá. Az alapvető rendszerei jól működnek, kellően egyedi, és mindig ad okot a visszatérésre, kielégítően jutalmaz, és vannak ugyan mikrotranzakciós lehetőségek benne, nem kényszerít további pénzköltésre az alapáron túl. A küldetéseket még fel lehet rázni, de ha az Arrowhead jól csinálja, még sokáig örömmel térünk vissza a galaxis minden pontjára, hogy a végeláthatatlan rovarhadakat és robotseregeket leigázzuk.
