A nyolcadik és egyben befejező Harry Potter filmnek köszönhetően a csapból is az ifjú varázsló kalandjai folynak. A könyveladások az egekben, a 3D-s mozik tulajdonosai már jó
előre a zsíros profitot számolgatják (hiszen az utolsó HP-filmet azért csak illik a legjobb minőségben, akarom mondani 3D-ben megnézni). Nem maradhattak ki ebből az össznépi kaszából a videojátékkészítők sem, jelen esetben az Electronic Arts. Félreértés ne essék, nincs bajom azzal, ha egy ilyen népszerű franchiseból megpróbálnak minél több zsét kiszedni, de akkor azt illik profin csinálni. Az EA nem bízott semmit a véletlenre, ugyanazt az EA Bright Light stúdiót bízták meg, aki tavaly novemberben elhozta nékünk a Halál ereklyéi játék első részét, és orbitálisat bukott vele. Valami 40 százalékot kapott a kritikusoktól, de ennek ellenére rábízták a folytatást. Nem kellett volna...
Call of Harry Potter
Nem tudom, hogy ki volt az, aki kitalálta, hogy életképes lehet egy ízig-vérig mágikus világban egy Call of Duty, de sürgősen le kellene szokni a tudatmódosító szerek használatáról, mert nagyon nem lesz jó vége. Értem én az elgondolást, miszerint vegyük a Call of Duty óriási célközönségét, keverjük hozzá a Harry Potterrajongókat, majd dobjunk össze egy játékot, amely mindkét tábort megfogja és egymást tiporva rohannak a boltokba, de azért a való világban ez nem egészen így működik. A Harry Potter-film és -könyvrajongók legjobb esetben is enyhe
viszolygással néznek az FPS/TPS-ekre, amivel nincs is semmi gond, nem nekik készült. Ugyanez igaz a Call of Duty és társai rajongóira, kötve hiszem, hogy túl sok Harry Potter könyvet forgatnak két fejlövés között (ezúton szeretnék elnézést kérni a ritka kivételektől).
A Halál ereklyéi második részét leginkább egy faékhez tudnám hasonlítani, legalábbis egyszerűségében mindenféleképpen. Összesen 12 pályán keresztül kell harcolnunk, különféle karakterekkel, akiket a filmből jól ismerhetünk. Ez első hallásra remekül hangzik, de később nagyot koppanunk, mivel kiderül, hogy minden karakter csak ugyanazt a soványka varázsrepertoárt tudja használni. Ne mondja nekem senki, hogy a végzős diák és az iskola veterán tanára ugyanazokat a varázslatokat ismeri és használja, ráadásul a varázslatoknak az égvilágon nincs semmi közük a könyvhöz (a Harry Potter-rajongók itt dőlnek bele Griffendél Godrik kardjába). A játékban szereplő varázslatok inkább egy 10 évvel ezelőtti FPS-re hajaznak, ahol volt ugye a pisztoly (Stupefy), a gépkarabély (Expulso), a gránátvető (Confringo), mesterlövészpuska (Petrificus Totalus) és a hőkövető rakéták (Impedimenta). Az egyetlen üdítő kivétel az ellenség pajzsát leszedő varázslat (Expelliarmus), ezt néha kell használnunk, ha komolyabb mágusokkal állunk szemben, akik varázspajzsot raknak magukra, s míg ez rajtuk van, nem tudjuk sebezni. Ezenkívül két apró képességünk van még, amit igazából nem is használtam egész játék alatt, mivel nem igen volt rá szükségem. Az egyik a varázspajzs magamra rakása (Protego), valamint a teleportálás (Apparate). Enynyi, nincs tovább, ennyi „varázslatból” kell gazdálkodnunk, gondolom, azt mondanom sem kell, hogy három perc után már dögunalmas lesz a harc ezzel az arzenállal. Hiába kell szinte minden pályán más karakterrel harcolni, ha a karakteren kívül az égvilágon semmi más nem változik meg, ugyanazokat a varázslatokat használjuk.
A szokásos „menj előre és szedj le mindenkit” harcmodort néha felváltja a „menekülj valami nagy és csúnya elől” rész. Ilyenkor hátrafelé kell futnunk, akadályokat kerülgetve és ha már nagyon nem tudunk mit kezdeni magunkkal, akkor lövöldözhetünk néhány tereptárgyra vagy ellenfélre. Aztán ott vannak az úgynevezett bossharcok. Na, ezeket meg végképp nem kellett volna erőltetniük, mert ha valami, akkor ez a rész igazán nem
erőssége a fejlesztőcsapatnak. A hatalmas erejű Voldemortot ugyanazokkal a varázslatokkal gyengíthetjük meg, mint a közönséges halálfalókat. Az egyetlen izgalmasnak tűnő rész az volt, amikor McGalagonya professzorral kellett megvédeni a Roxfortba vezető utat az óriásoktól. A folyamatosan közeledő óriásokat kellett legyengíteni támadó varázslatokkal, egyre hátrálni előlük, majd amikor megbénultak, egy robbanó varázslattal a mélybe taszíthattuk. Hurrá, végre valami újdonság, de korai az örömünk, mert ezt még kétszer meg kellett csinálnunk. Ez az erőltetett ismétlés végig jellemző a játékra, de még így is csak három-négy óra játékidőt lehetett kicsikarni sztori módban. Lassan már ott tartunk, hogy egy hosszabb mozifilm tovább tart, mint maga a játék, és persze legalább hatszoros áron. Nem jól van ez így, nagyon nem jól...
Hová lett a multiplayer?
Az bizony kimaradt. Aki multizni akar, annak máshol kell keresgélnie. Törölték a kooperatív játékmódot, mivel a fejlesztők úgy gondolták, hogy a játékosok szerint nem jó móka egymást segítve megküzdeni azzal, Akinek Nem Mondjuk Ki a Nevét. Ott van viszont a challange mód, ami nem más, mint a játék feldarabolt változata, ahol időre kell teljesíteni a pályákat.
Ahhoz, hogy ezt a nem túl innovatív, illetve roppant kevés erőfeszítéssel megvalósítható részt igénybe vehessük, jó alaposan körbe kell járnunk a pályákat sztori módban és összegyűjteni a mágikus pecséteket. Elárulom, mint majdnem minden a játékban, ez is roppant unalmas és nem is tudtam rászánni magam, hogy komolyan nekiveselkedjek ennek a résznek, elég volt egyszer végigszenvedni a pályákat, se kedvem, se hajlandóságom nincs újból és újból nekifutni ezeknek a borzalmaknak.
Végre vége!
A Harry Potter sorozat nem hiszem, hogy az EA sikersorozatai közé küzdötte volna fel magát az évek során. A nyolc játék közül egyik sem lett kiemelkedő siker, tényleg itt volt az ideje befejezni az egészet. A hosszú és unalmas készítőlista
után kapunk jutalmul egy montázst az eddigi Harry Potter játékokról. Érdekes volt látni a grafikai fejlődést, bár nekem személy szerint néhány régebbi játék kedves, rajzfilmes stílusa sokkal jobban bejött.
Az EA Bright Light harmadik Harry Potter-nekifutása mutat ugyan valami fejlődést, de ez édeskevés, ennél manapság már sokkal több kell. Megértem a rövid fejlesztési időt és a szoros határidőket, de úgy vélem, hogy Harry Potternek szebb búcsú dukált volna a videojátékok világától. Kár érte!
