Amikor befutottak az első hírek a játékkal kapcsolatban, és kiderült, hogy ez egy klasszikus elemekre épülő, single player módra kihegyezett projekt, sokan úgy vélekedtek, hogy el fog bukni a multi hiánya miatt. Valóban vakmerő próbálkozás lenne 2011-ben konvencionális játékelemekkel fejleszteni?
Megmozdult? Azonnal tüzelj!
Érdekes a helyzet a Hard Reset sztorijával kapcsolatban, mert egyrészt van neki, másrészt pedig nem igazán releváns, de az a lényege, hogy a gépek megmakacsolták magukat, és ahelyett, hogy pávatollas legyezővel hűsítenék a lakosságot, csúnyán nekitámadtak az embereknek, akik visszaszorultak az utolsó megmaradt városba. Itt kapcsolódunk be a történetbe, Major Fletcher bőrébe bújva, aki pénzért védi a lakosságot.
Tovább is van, de a lényeget úgyis látjuk a töltések közbeni képregényes megoldású elbeszélésekben, és aki nagyon szeretné, ott tudja követni az eseményeket. Ami pedig a klasszikus játékmenetet illeti, az valóban mindössze annyi, hogy jön az ellen, mi pedig megpróbáljuk őket még az előtt halomra lőni, hogy elérhető közelségbe kerülnének hozzánk. Magányos támadókra nem nagyon kell számítanunk, a gépbrigádok csapatostul támadnak, ilyenkor felpörög a zene, és megindul a hullám, amely általában több mérges masinából áll, mint amennyit el tudunk intézni.
A Hard Reset világában számos olyan dolog van, amelyek elsődleges tulajdonságai közé tartozik a robbanás, így viszonylag jól taktikázva, felhasználva ezeket a lehetőségeket, pazarlás nélkül küldhetjük a támadókat az Égi Tervezőhöz. Nem fogunk zavarba jönni a fegyverválasztáskor sem, ugyanis van egy hagyományos lőszeres, illetve egy plazmás fegyverünk, és kifújt. Ez azonban messze nem jelenti azt, hogy ne lenne elég, mert menet közben RPG-sen fejleszthetjük ezeket másodlagos tüzelési módokkal, nagyobb hatékonysággal felruházva. Ugyanez igaz a páncélzatunkra és a HUD-ra is, jobb védelmet, részletesebb radart vagy gyorsabb gyógyulást érhetünk el.
Reklámokkal a kihalás ellen
A játék képi világáról el lehet mondani, hogy szép, mivel jól hozza a cyberpunk környezetet, a támadó robotlények is jól kigondolt, ügyesen összerakott szerkezetek, szépen esnek darabjaikra, amikor kilehelik géplelküket. A minket körbevevő világ jól néz ki, hozza a sztorihoz illő hangulatot, egészen addig, amíg fel nem nézünk az égboltra, ahol az egyetlen megmaradt, emberek lakta város felett hatalmas légijárművek lebegnek tova komótosan, és úgy egyébként is, egészen tele van a légtér. Legyünk nagyvonalúak, és az emberiség sorsáért aggódó szemünket korlátozzuk a horizontális síkra, így már nem ütközünk nagy ellentmondásokba. A kihalt utcákon ugyan szintén láthatunk nagy kivetítőkön megjelenő reklámokat, imitt-amott neonfényeket, de a rendezetlen, kissé elhanyagolt látkép, valamint a tipikus cyberpunk-elemekből építkező környezet kiváló háttere a beleélésnek.
Ugyanez mondható el a hangokról is. Ha befordulunk egy sarkon, vagy belépünk valahová, halljuk a mechanikus, hidraulikus szerkezetek zaját, tudjuk, hogy az ellenségeink körülöttünk vannak, de maximum egy pillanatra pillantjuk meg őket, amint eltűnnek valahol. Aztán felpörög a zene, ezek a zajok felerősödnek, és elszabadul a pokol, szóval kiváló. Ami pedig meglepő módon a Hard Reset egyik legjobb része, az a menü. Na, ez nagyon el van találva, egyszerűen példaértékű.
Cool old school!
A Hard Reset azt adta, amit ígért. Talán egyetlen nagyobb hibája, hogy túl rövid, és egy idő után unalmasnak hat a környezet. Ezektől eltekintve valóban nosztalgikus hangulatú, egyszerű, pörgős játékmenettel megáldott címről beszélhetünk, amiről nem fogunk évekig adomázgatni, sem azért, mert annyira rossz, sem azért, mert annyira jó. Vélhetőleg újra sem fogjuk játszani, de egyszeri végigjátszást megér.
