Hirdetés

Hangulatos trailerrel jelentették be a Planet Coaster 2-t

|

Többek között vízicsúszdákkal tehetjük izgalmasabbá vidámparkjainkat.

Hirdetés

Bár azóta, hogy a Rollercoaster Tycoont letaszították trónjáról, megjelent a Park Beyond is, viszont az messze nem lett annyira sikeres, mint a Frontier-féle Planet Coaster. A stúdió az utóbbi években nagy bajba került: az Elite: Dangerous, a Planet Coaster, a Jurassic World Evolution és az F1 Manager játékokat is szállító brit csapat befürdött többek között a Warhammer Age of Sigmar: Realms of Ruinnal is, de így legalább visszatért a szimulátorok és tycoonok világához.

Ennek jegyében folytatódik a 2016-ban PC-re, majd 2020-ban konzolokra is megjelent Planet Coaster, a második rész pedig az első trailer alapján ugyanazt a bohókás stílust viszi tovább, mint elődje (valamint a rivális Park Beyond), és új ötletekkel igyekszik feldobni a koncepciót. 

Hirdetés

A Planet Coaster 2 legszembetűnőbb újdonsága a vízicsúszdák behozása, amiket látszólag szabadon építhetünk a vidámparkunkban, akárcsak a hullámvasutakat, és kifejezetten érdekes játékmechanikák kapcsolódnak hozzá, hiszen a medencék mellett szükség lesz többek között öltözőkre, napozóágyakra és úszómesterekre is. A készítők ígérete szerint hihetetlen attrakciókkal, lenyűgöző környezeti elemekkel és autentikus menedzsmentrésszel kell felvirágoztatnunk a saját parkunkat, három játékmódban tehetjük majd próbára a kreativitásunkat és az üzleti érzékünket. Az egyik a különböző forgatókönyveket kínáló karriermód, a második a globális parkhálózat építését lehetővé tevő franchise mód, a harmadik pedig a szabad tervezést garantáló sandbox mód. 

Többek között továbbfejlesztett építési és útvonaltervezési eszközökre, új témákra és feltuningolt eseménysorozat-kezelőre számíthatunk, de a játékmenetbe csak július 31-én nézhetünk bele bővebben az első gameplay videóval, addig marad a hangulatos kedvcsináló: 

A Planet Coaster 2 a tervek szerint már ősszel megjelenhet PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re. Ellátogathatunk majd benne a barátaink parkjaiba és kipróbálhatjuk az övéiket, közös építkezés is mehet, míg a Frontier Workshopon keresztül pöröghet a tervrajzok megosztása, letöltése. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)