Hirdetés

Hamarabb jöhetnek az új Tomb Raider és A Gyűrűk Ura játékok, mint gondoltuk

|

Az Amazon Games alelnökét faggatták a két nagyszabású projektről.

Hirdetés

A folyamatos átszervezéseket követően idén áprilisban arról érkeztek hírek, miszerint három cégre szakad szét az Embracer Group. Az átrendeződésben természetesen a Tomb Raider és A Gyűrűk Ura jogok is érintettek voltak, amelyek a három vállalat közül végül a Middle-earth Enterprises and Friends néven jegyzett cég szárnyai alá kerültek.

Az Amazon még 2022 decemberében jelentette be, hogy szerződést kötött a Crystal Dynamicsszel, melynek értelmében a következő Tomb Raider játék teljes támogatását és globális terjesztését is a nyakába vette a vállalat. Az azóta eltelt időben viszonylagos csend honolt a projektkörül, ám nemrégiben kiderült néhány fontos részlet a soron következő felvonásról, többek között az, hogy teljesen nyitott világú lesz, helyszínként pedig India szolgál.

Hirdetés

Pár hónappal később azt is megtudtuk, hogy az akkor még az Embracer Grouphoz tartozó Middle-earth Enterprises és az Amazon Games együttműködéséből fog megszületni az új The Lord of the Rings MMO, amiről továbbra is nagyon kevés részlet került nyilvánosságra. Magát a fejlesztést az Amazon Games Orange County csapat vezeti - e formáció nevét a New World című MMO kapcsán ismerhetik a legtöbben.

A minap a The Variety az Amazon Games alelnökével, Christoph Hartmann-nal ült le beszélgetni, és ennek során a Tomb Raider, valamint A Gyűrűk Ura projektek is szóba kerültek. A fejes elmondása alapján mind a két játék megjelenése odébb van, de ha minden jól megy, talán már nem kell olyan sokat várnunk.

Egészen pontosan úgy fogalmazott:

"Nem holnap lesz, de már nincs is olyan messze. Ennél többet most nem mondhatok. Minden a minőségről szól. Nem áll érdekünkben, hogy elkapkodjuk a dolgokat. Az nem működik. AAA minőséget kell képviselniük, mert nagyon magasan van a léc."

Hartmann szavai alapján idén már szinte biztos, hogy nem számíthatunk sem az új Tomb Raider, sem az új A Gyűrűk Ura játék megjelenésére, de hamarosan talán többet is megtudhatunk majd a nagyszabású projektekről.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)