Nem szereti a véletlenre bízni epizodikus rendszerben megjelenő játékai sikerét a Telltale, ezért mindig biztos alapanyaghoz nyúl. A galaxis őrzői mozi (egyébként meglepően nagy) sikere után logikus választásnak tűnt, hogy ezt a rendhagyó képregényhőscsapatot helyezik első olyan játékuk középpontjába, amely már a Marvel univerzumában kap helyet. Komorabb Batman sorozatuk után tehát a másik képregényes óriás is megkapta saját, az eredeti filmek és füzetek minden erényét és hátulütőjét is magával hozó Telltale címét.
Én vagyok Groot
Képregényként még nem voltak a Marvel legismertebb arcai, de a 2014-es mozifilm egycsapásra a legkedveltebb hősök közé emelte a galaxis őrzőit. Űrlord és társai az ismert felállásban alkotják itt is az őrzőket, így tehát Gamora, Drax, Mordály és Groot is helyet kapott a játékban, de mi csak a banda vezetőjét, Peter Quillt irányíthatjuk. Nincs hosszas felvezetés, rögtön az akció közepébe csöppenünk, amikor a kompániát a Nova Corps tagjai segítségül hívják az őrült titán, Thanos ellen. Bizony, az egész világ leghatalmasabb rosszfiúja már az első epizódban elénk kerül, de ez csak a kezdet, a cselekmény azután kezd izgalmassá válni, hogy ezt a csatát már magunk mögött tudtunk. Meglepő véget ér az ütközet, erre talán senki sem számított az első epizód elején, de tisztán látszik (vagy legalábbis erősen úgy tűnik), hogy bőségesen várnak még ránk fordulatok.
Űrlord felturbózott csizmái segítségével tud majd a rendelkezésünkre álló terület szintjei között repkedni, de ennyiben ki is merül a játékelemek szintjén mutatott újítás. A harc a megszokott intenzitással pörög, ebben nincs semmi váratlan. Kár, hogy a dialógusokról már nem beszélhetünk teljesen pozitívan. Humoros beszólásokból nincs hiány, a szinkronhangok is rendben vannak (Nolan North tökéletes választás volt Mordályként), de kevésnek hat az, amit kapunk. Ha az első Telltale-féle Walking Dead évadhoz hasonlítjuk, akkor a Guardians of the Galaxy: The Telltale Series alig tartalmaz érdemi beszélgetéseket. Azért, mert egy képregényen alapul a játék, még nem kellene egy ilyen füzet szövegmennyiségét is átemelni.
Én vagyok Groot
A látványnak nagyon jót tett, hogy magunk mögött hagyhattuk az előző generációs konzolokat, ugyanis túlzás nélkül ez a Telltale Games eddigi legszebb munkája. Most teljesítménybeli kiugró hibák sem jelentkeztek (mint a Batmanben), de azért az idegesítő kis bugoktól nem tudunk megszabadulni. Meglehetősen kellemetlen volt az eset, amikor Űrlordot irányítva becsücsültem az őrzők űrhajójának pilótafülkéjébe, majd nem tudtam kiválasztani a felkínált lehetőségeket a hajó számítógépén, viszont a visszalépést sem ajánlotta fel a játék. A menügombot nyomkodva végül először a konzol mellé, majd elé, végül pedig a pilótafülke közepére teleportált a főhős, ahol újra átvehettem felette a kontrollt.
Az alapanyagból is adódik, hogy bár vannak komolynak tűnő, mélyebb pillanatok is, valójában súlytalannak érződnek, szemben a korábbi Telltale játékokkal, amelyekben sosem tudhattuk, kit veszítünk el. A viszonylag kevés párbeszéd miatt a történet sem ágazik el sok helyen, sőt igazából egyetlen komolyabb pont van, ahol döntésünktől függően alakul a sztori. Persze a későbbiekben még gond nélkül továbbfűzhetik azokat a mozzanatokat, amelyek most apróságnak tűnnek, egyelőre azonban csak remélni tudjuk, hogy az elkövetkező epizódok kézzel fogható feszültséget nyújtanak majd, és valóban izgulhatunk az őrzőkért. A kezdet még biztonsági játéknak tekinthető.
