Nem tegnap volt, hogy megvédtük Mexikót a napfogyatkozás erejét gonosz machinációkra felhasználni kívánó Calacától, de az utazás minden résztvevőnek - a démonformát öltött ellenlábasunkat leszámítva - fantasztikus élmény volt. Juan Aguacate, az egyszeri agavetermelő napszámos hőssé vált, és elnyerte szerelme kezét, a játékos pedig egy tartalmas utazást tehetett a mexikói mítoszok világába egy, a stílustól szokatlanul vidám metroidvania játék segítségével.
Multiverzum és idősíkok
Bár teljes visszatekintést nem kapunk, egy rövid, játszható összefoglalóval emlékeztet bennünket a játék remek elődje történéseire. A nagy meglepetések ezt követően jönnek: kiderül, hogy ezek a pozitív világmegmentő események csak Mexiverzum egyik szilánkján történtek meg így, a többi verzióban sokkal szomorúbban alakult a helyzet. Nagyon úgy néz ki, hogy a multiverzumot ismét Juannak kell megmentenie, ami igen sajnálatos: hősünk a nagy győzelme óta eltelt hét évben ugyanis nemcsak kétszeres apa lett, de felesége főztjének köszönhetően bizony ellustult. Bajsza még hetykén áll, de luchadorcsizma helyett strandpapucsot hord, egykor feszülő hasizmait pedig szőrös sörhas fedi. Azonban dad-body ide, apás viccek oda, ha menni kell, hát menni kell, még akkor is, ha egykori szövetségeseinknek ehhez egyszer meg is kell ölniük Juant.
A Holtak Világából persze van menekvés, mégpedig mindenféle idő- és térkapukon keresztül. Az új ellenség neve Salvador, szövetségesei számosak, megbízható őrmesterei között pedig többek közt egy agresszív kaktuszt is találunk. Bár az első órában a játék minőségi, ám keveset alakult folytatásnak tűnik, ahogy játszunk, úgy tűnnek fel sorozatosan az új és új játékelemek, a változatos extrák. A multiverzum például nem szimplán a képregények világának paródiája, de ezzel a megoldással rengeteg érdekes helyre, korábban látott vidékek teljesen új értelmet nyerő variációira juthatunk el.
Kac-kac
Már a nyitó pillanatokban is tisztán látszik, hogy a Guacamelee! 2 ezúttal műfajparódiává akar válni. Néha csak pár pillanatig tartó, máskor jó negyedórás jelenetekben millió eltérő játék tűnik fel: a Limbo monokróm világában alig menekülünk el egy jellegzetes póksziluett döfése elől, majd a Street Fighter II autóverős minijátéka nyújt félperces szórakozást, később pedig egy klasszikus, körökre osztott RPG-vé válik a program. Némelyik ilyen célzás csak egy fáradt kaccantást csal elő az emberből, egy másik valódi vigyort vált ki, de összességében működik a dolog - a mémeket és az online szlenget jobbára az opcionális párbeszédekbe és a háttérgrafikára száműzték a fejlesztők.
Szinte hibátlan viszont a játékmenet, a közelharcra, akrobatikus mozgásra és vad kombózásra építő, állandóan kihívást nyújtó pályaépítés. Bár a duci Juan eleinte nem sokat tud felmutatni régi repertoárjából, szép lassan visszanyeri speciális mozgásait (amelyek harcon kívül a színes blokkok átütésében segítik), elkezdi a boltokban fejleszteni képességeit, újra ráérez a létsíkok közti váltás örömeire, majd eltanulja a második rész új akcióit is, amelyek közül az elsődleges a csirkeforma ezúttal akaratlagos felöltése lesz.
Ez nem alakítja át radikálisan a klasszikus játékmenetet, viszont rengeteg módon használják ki a fejlesztők, összefűzve a madárformát és annak képességeit a többi manőverrel. A halálnak most sincs következménye, és még a legördögibb platformrészek, a bestiákkal teletömött egy képernyős minikihívások legszörnyűbbike is letudható pár (tucat) próbálkozás árán. Csakúgy, mint az első részben, néha már-már ritmusjátékká alakul a program, ahol ugrás közben kell ütni, majd alakot váltani, a következő platformra érkezés előtt pedig még dimenziót is váltunk, hogy el tudjunk kapni egy kampót. Pontosan emiatt nem működik igazán a kooperatív mód - ha egyvalaki elrontja a légi balettet, vagy akár csak egy kicsit is elcsúszik az időzítése, máris kezdhetjük elölről az egészet.
Juan, a hős
A Guacamelee! 2 nem egy kiugróan sokat változott, teljesen megújult folytatás, mégis minden téren felül tudja múlni az eredetit. Harmadjára valószínűleg ennél több előrelépésre lesz szükség, de ez nem jelenti azt, hogy a Drinkbox nem végzett nagyszerű munkát. A látványvilág egészen fantasztikus, a kacskaringósan felépített világ tele van titkokkal, a harc pedig jóval szórakoztatóbb, mint riválisai nagy részében.
