Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újra értelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását.
A gonosz fogalma
Ki számít gonosznak? Gonosz az, aki megöli az öreg apját? (Akkor is, ha kiderül, hogy az apa kérte a fia segítségét, mert tudta, hogy gyógyíthatatlan beteg és csak a fájdalom van hátra számára?) Vagy az anya, aki vízbe fojtja a csecsemőjét? (És ha megtudjuk, hogy már 8 gyereke van, és még őket sem képes ellátni?)
De ha olvastuk az Óz, a csodák csodáját, akkor tudjuk, hogy a Gonosz Nyugati Boszorkány hogyan terrorizálta az ártatlan kislányt és a bagázsát. Ha vajon más szemszögből nézzük a Boszorkányt (kinek neve Elfaba volt), akkor tényleg gonosz lehetett? Gyűlöletből szívatta volna Dorkát? Azért, mert nem volt jobb dolga, csak a gonoszkodás? Vagy azért, mert vele is így bántak?
A könyvből idézve: „Akiket gonosznak tartanak, általában nem rosszabbak nálunk [az átlagos embereknél]. Azoktól kell tartani, akiket jónak mondanak vagy jobbak az átlagnál.”
Erről szól Gregory Maguire A boszorkány című könyve – más nézőpontból és a kezdetektől mutatja be az Olvasónak a ’gonosz’ boszorkányt, Elfabát. Bár az igaz, hogy Elfabát csak mások elmondása által ismerjük meg – legyen az az anyja, az iskolai lakótársa, Glinda, vagy barátja, Boq. Ezáltal sosem tudjuk meg, mit gondol, mit érez a boszorkánnyá cseperedő, zöld bőrű lány.
Társadalomkritika masszívan
Az életén keresztül ismerjük meg Óz birodalmát és a benne zajló társadalmi viszonyokat is. Szépen lassan, nincsen semmi kapkodás - ezért is van jól felépítve a regény, mert először a lány közvetlen környezetébe nyerünk betekintést, később ahogy megismerkedik Elfaba a világgal, úgy nyílik ki az Olvasó számára a látótér.
Nem tudom egy konkrét műfajba se sorolni a kötetet: portré lenne? Vagy társadalomkritika? Esetleg egy felnőtteknek szóló mese? Nem is kell a besoroláson gondolkodni, csak élvezni a történetet. (Kedvencem a Csáth Géza stílusában megírt-jelenet volt, amikor a gyerekek másodszor bújócskáztak.)
Könnyen olvasható mű, csak ajánlani tudom. Akitől távol áll a fantasy birodalma, azt is meg tudom nyugtatni, hogy szinte csak a neveket és az ország felépítését kell megszoknia. Várom a folytatását!
