Játszottam már néhány survival játékkal, de a túlélés egyikben sem volt annyira frusztráló, mint a Green Hellben. A Creepy Jar nemcsak a fejlesztőstúdió neve, hanem a játékmenet elnevezése is lehetne, mert abszolút úgy éreztem magam, mintha minden félelmemet bedobálták volna egy befőttes üvegbe, jól összerázták volna az egészet, aztán szép lassan a fejemre borították volna.
Minden kezdet nehéz
Mint a műfaj legtöbb képviselője, a Green Hell is a Steam Early Access programjában próbál szerencsét, bízva abban, hogy a rajongók visszajelzéseinek köszönhetően sikerül közel tökéletesre csiszolni. Ha valaki játszott a The Foresttel, annak sok ismerős elem köszön majd vissza, ezúttal azonban semmilyen természet feletti jelenségtől nem kell tartanunk, de a valóság is tud nagyon félelmetes lenni. Főhősünk az Amazonas esőerdejében találja magát, ahol elszakad jegyesétől, így egyedül kell nekivágnia a rengetegnek. A sztori egyelőre csak a tutorial szerepét tölti be, ezt követően teljesen elengedi a kezünket a játék, és marad a kötetlen túlélés vagy a különböző kihívások, amelyekben időre kell adott célt elérni. Ezeket már csak a tapasztaltabbaknak ajánlom, a Green Hell ugyanis nem fogja a kezed; ha valaki a betondzsungelben nőtt fel, és nem figyelt oda az iskolában, az most azonnal kezdjen el guide-okat keresni.
A játék lelke a craftolás, jegyzetfüzetünkben azonban csak néhány egyszerűbb eszköz leírása található meg, minden másra magunknak kell rájönnünk. Szerencsére a dolog elég intuitív: két követ összepattintva kihegyezhetjük azokat, egy husánggal és egy kötéllel kombinálva pedig már meg is van az első baltánk. Persze mondjuk horgászbotot már nem lesz ilyen egyszerű csinálni. Az ember próbálkozik, aztán idővel szépen rájön, hogy milyen alapvető eszközökre lesz szüksége. Ha például a már említett baltával sikerül feltörnünk egy kókuszt, akkor nemcsak a belsejét fogyaszthatjuk el, hanem a héját is kitehetjük esővízgyűjtő tálkának, hogy ne a baktériumoktól hemzsegő folyóból kelljen innunk.
Vegán lettem egy hétre
Az okosóránk nemcsak a pontos időt és az irányokat, de a szükségleteinket is elég jól mutatja. Nem elég egyszerűen enni és inni, oda kell figyelni a megfelelő makronutriensek bevitelére is, mert ha nagyon egysíkú a diétánk, és mondjuk egyáltalán nem viszünk be fehérjét, az nem túl egészséges. Márpedig nem sok húst fogunk enni, ugyanis bár a vadászat a megfelelő eszközökkel már nem olyan nehéz, az első négy órában képtelen voltam akár egy szelet húst is megsütni, mert folyamatosan eleredt az eső (ezért hívják esőerdőnek). Egyszer véletlenül falatoztam a nyers húsból, azonnal férges is lettem tőle. És természetesen a játék ekkor annyit súg, hogy hát valamelyik gyógynövény biztos kihajtja a parazitákat. Ha meg véletlenül egy mérgezőt eszel meg a nagy próbálkozásban, akkor kezdődhet elölről az egész kaland. De betegek lehetünk a piszkos víztől, éjszaka belénk rakhatja a lárváit valami rovar, és akkor a csörgőkígyókról, madárpókokról, leopárdokról vagy a helyi nép harcosairól nem is beszéltünk, akik mind a területüket védik, és ha arra tévedünk, készségesen eltesznek minket láb alól.
A túlélés törvényei
Ezzel együtt nem gondolom, hogy a Green Hell unfair lenne, és csak a jóemberek szívatásáról szólna. Igen, szép lassan meg kell tanulnunk, hogy melyik növény mire jó, mit miből tudunk elkészíteni, vagy épp merre vagyunk a hatalmas pályán (térkép nyilván nincs), de idővel belerázódunk majd a túlélésbe. Mert aki figyelmesen közlekedik, az időben észreveszi majd a csörgőkígyót, meghallja a fáról leeső óriáspókot. Nincs sok időnk lereagálni ezeket, de nem mondhatjuk, hogy egyszer csak a semmiből meghaltunk.
Aztán ott van a dinamikusan változó időjárás, amely mindent a feje tetejére állít. Éjjel például egészen más veszélyek leselkednek ránk a dzsungelben, emiatt a sötét órákat jobb egy búvóhelyen tölteni (már ha sikerült építenünk egyet napközben). Az eső sem esik mindig, csak a legrosszabb pillanatokban, és ha folyton kialszik a tűz, az könnyen fel tudja piszkálni az embert. Márpedig ha nem vagyunk nyugodtak, és nem koncentrálunk teljes egészében az előttünk álló feladatra, könnyű hibázni.
És ha a testi egészségünkre nem lenne elég odafigyelni (de higgyétek el, hogy ez is bőven sok), ott van még a mentális fittség, amit szépen lassan felemészt a dzsungel. Ha nem táplálkozunk megfelelően, vagy kukacok rágják belülről a testünket, az nem tesz jót az elmeállapotunknak, és ilyenkor csőstül jön a baj: miközben az utolsó erőnkkel próbálunk gyógynövények után kutatni, hősünk szép lassan bekattan, elkezd hallucinálni, ami nem könnyíti meg az életünket.
A Green Hell már könnyű nehézségi szinten is kifejezetten nehéz, úgyhogy hacsak nem Bear Gryllsnek hívnak, esélyed sem lesz a nehéz fokozaton. Ugyanakkor ha valami józan paraszti ésszel jó ötletnek tűnik, az valószínűleg megvalósítható a játékban hasonló módszerrel. Nyilvánvalóan meg kell tanulnunk az egyedi mechanikákat, de a kivitelezés annyira realisztikus, hogy sok mindenre magunktól is rá fogunk jönni.
Esős napokra
Bár kétségtelenül felfedezhetünk némi hasonlóságot a műfaj nagyjaihoz, az egyedi ötleteknek köszönhetően a Green Hell teljesen más élményt kínál, mint amivel eddig találkoztunk. A látvány már most is nagyon rendben van (bár az optimalizációval még lesz dolga a srácoknak a megjelenésig), de nem véletlenül döntöttek a korai hozzáférés mellett. Vannak még apróbb technikai problémák, amelyeket ki kell javítani (például amikor az egyetlen dárdád egyszerűen átrepül az utadba álló kígyón, az egyenlő a biztos halállal), és a mesterséges intelligencián is van még mit pofozgatni. Értem én, hogy az őslakosok nem nagyon okosak, de ennél azért többre lesz szükség, ha valódi fenyegetésnek szánják őket. A műfaj szerelmeseinek mindenesetre mindenképp érdemes figyelemmel követniük az eseményeket, mert ez lehet az elmúlt időszak legjobb túlélőjátéka.
