Elütöttem egy macskát. Franklin szerepében kerékpároztam épp, amikor a házától nem messze lévő sikátorban véletlenül átgázoltam a szőrös kis négylábú jószágon. Nyávogott egyet, de aztán felállt és elment. Megnyugodtam, továbbtekertem, ki az útra, majd egy nagy csattanást követően a kamera elkezdett pörögni, és hirtelen már csak a földet láttam. A karma utolért: gázolóból elgázolt lettem, de mint a cica, én is megúsztam horzsolásokkal. Ugyanakkor megtanultam egy nagyon fontos dolgot, és ezt ti is véssétek jól eszetekbe: ha FPS nézetből játsszátok a Grand Theft Auto V újgenerációs változatát, mindig nézzetek szét, mielőtt az úttestre léptek vagy hajtotok.
Egy mocskos város szépsége
Tavaly szeptemberben nagy elvárásokkal ültem le a Grand Theft Auto V elé. A Rockstar sokáig váratott minket, de mint mindig, akkor is sikerült egy olyan minőségi alkotással előállnia, aminek sok külföldi lap megszavazta a 10/10-et. Tőlünk is kiérdemelte a 99 pontot, amit korábban csak az első Counter-Strike-nak és az Uncharted 2-nek sikerült. Akkor még nem gondoltuk (vagyis de, gondoltuk, csak nem hittük el teljesen), hogy ennél jobb is lehet – illetve nem nagyon éreztünk vágyat arra, hogy jobb legyen (jó, azért tudtunk olyat mondani, ami nem volt tökéletes, de az apróságokra való már-már beteges odafigyelés minden hibát feledtetett velünk).
Aztán tessék, a Rockstar nemhogy a PC-s verziót, de a PlayStation 4-eset és az Xbox One-osat is bejelentette, és míg előbbi esetében egy tökéletesen optimalizált, könnyen és zökkenőmentesen modolható porttal is beértük volna (azért várjuk ki a végét), utóbbiaknál a megnövelt felbontás, a részletesebb textúrák és a szebb effektek voltak azok, amik miatt lecseréltük volna az előző generációs kiadást. A legtöbb remastertől amúgy is csak ennyit kapunk, csak épp azt nem szabad elfelejteni, hogy a Rockstartól több telik. A Grand Theft Auto V PlayStation 4-es és Xbox One-os változata egy merőben más élmény, ami főleg egy dolognak köszönhető: a váratlan, indokolatlan, szükségtelen, de mégis elképesztő, mindent felforgató belső nézetnek, ami vitathatatlanul a legfontosabb újítás mind közül – és messze nem csak annyit jelent, hogy áthelyezték a kamerát.
Ilyesmivel ezelőtt csak a modderek kísérletezgettek, és az eredmény nyilvánvalóan hagyott maga után nem kevés kívánnivalót. A Rockstar viszont nem a fércmunkákról híres, csak a fegyverújratöltéshez több ezer új animációt készítettek el. A belső nézet (vagy ha úgy tetszik FPS-mód) teljesen opcionális, egyetlen gombnyomással válthatunk közte és a külső nézet (aka TPS-mód) között, úgyhogy aki ragaszkodik a megszokott dolgokhoz, nyugodtan végigjátszhatja a játékot úgy, ahogy azt a fejlesztők eredetileg megálmodták. A GTA V világa így is gyönyörű: amellett, hogy mindkét konzolon 1080p-s felbontással (igen, az Xbox One is tud ilyet, kedves utálkozók) és 30 fps-sel fut, sokkal intenzívebb az élsimítás (de azért hozzá kell tenni, hogy nem tökéletes, néhány textúra élei még így is recések), látványosabbak a fényeffektek (az a naplemente! Az a motorháztetőn megcsillanó fénysugár!), és nem utolsósorban nőtt a látótávolság, ami a városban nyilván csak magasból élvezhető, de onnan nagyon. Ezek mellé jön a tesszelláció, ami életszerűbbé teszi az épületeket, illetve az úttesten elterülő víztócsák, amik éjszaka, esőzés közben a leggyönyörűbbek.
A legviccesebb grafikai tuning az állatokat, elsősorban a kutyákat érinti, ugyanis az oké, hogy most már meg lehet számolni rajtuk a szőrszálakat, de azért egy rottweiler (mint amilyen a Franklin által nevelgetett Chop is) szőrzete a valóságban teljesen máshogy néz ki. Ez már amolyan „nézzétek, ilyet is lehet” dolog, vagy ahogy Jeff Goldblum mondta a Jurassic Parkban: „Úgy elragadta őket a kutatás láza, hogy eszükbe sem jutott, vajon mi lesz a vége.” Ezt egy hangyányit túlzásba vitték, de legalább újra megerősítést nyert, hogy a jelenlegi generációs konzolok nem csak papírnehezéknek jók. Az új kutyafajok mellett egyébként a korábban említett macskák is bekerültek, a vadonban megtalálható állatok száma pedig nőtt, aminek az a következménye, hogy akárhányszor vidékre látogattam, legalább egy autós elütött egy szarvast előttem. Miért épp ez ne történne meg a GTA világában...
Nem irányítok pszichopatákat, én vagyok a pszichopata
A legtöbb változás egyébként nem mindig, nem mindenkinek bukik ki elsőre. Ha valaki TPS-nézetből játszik, lemarad az olyan részletekről, amiket csak az FPS-mód fed fel. Én például belső nézetben hosszú perceket ácsorogtam a plakátok, hirdetőtáblák, kartondarabot tartó hajléktalanok előtt, a boltokban, az épületekben, olvasgattam a feliratokat, amik nyilván zseniálisak, de korábban elkerülték a figyelmemet. Az életlen feliratok eltűntek, most már minden tökéletesen kivehető, csak elég közelről kell nézni. Érdekes dolgok derülnek ki, az egyik hobónak például szerb rosszfiúk lopták el a pénzét. Mi egész véletlenül szintén ismerünk egy szerb rosszfiút, ugye nektek is rémlik egy srác, aki anno Liberty Cityben bűnözött?
Amikor a Rockstar először bemutatta az új nézetet, nyilván akkor is csodálkoztam, mint nagyjából mindenki más a környezetemben, de teljesen más videón látni, és teljesen más átélni, amit az FPS-mód kínál. Én például most láttam először, hogy Trevor keze tele van ocsmány sebhelyekkel és tetoválásokkal (mit is vártam tőle...). És ha bárkiben felmerült a kérdés, vagy esetleg ti is olyanok vagytok, akik ezt nézik először egy FPS-ben (nekem muszáj mindig ellenőrizni, nem tehetek róla): igen, látszik a karakter lába, sőt, látszik a teste is, rajta az összes golyó ütötte sebhellyel.
Belső nézetből sokkal inkább azt éreztem, hogy nem Michaelt, Franklint és Trevort irányítom, hanem én magam vagyok Michael, Franklin és Trevor. Meg néha elkapott egy érzés, hogy Faith vagyok a Mirror's Edge-ből, amikor a háztetőkön rohangálva, kerítéseken átmászva futottam üldözőim elől. Sajnos viszonylag kevés a parkourozásra alkalmas épület, de majd a PC-s modderek megoldják.
Míg TPS nézetből akárhány engem üldöző rendőrt hidegvérrel lemészároltam, és azt sem bántam, ha a kereszttűzbe néhány gyalogos is beleszaladt, addig most éreztem ezek súlyát, és ahogy lehetőség volt rá, azonnal kocsiba pattantam és megpróbáltam elhúzni a csíkot. Verekedésbe keveredni is teljesen másmilyen, ezt viszont kimondottan élveztem, ha olyannal kerültem ökölpárbajba, aki meg is érdemelte (mert mondjuk nem adta át egyből a kocsiját, vagy lila inget viselt, vagy volt rajta sapka, vagy nem volt rajta sapka...), ellenben ha egy ártatlanba kötöttem bele valamilyen okból (többnyire véletlenül, rossz helyen állt na, minek áll az öklöm útjába), láttam riadt, könyörgő arcát, és máris megbántam az egészet.
A GTA V-ben sok fegyver közül választhatunk (és ezek száma most kettővel bővült, bekerült ugyanis a fejsze, illetve a sugárlövő rail gun, meg ugye azok, amiket az elmúlt hónapokban megjelent 11 DLC-vel kaptunk.), és a fejlesztők még arra is figyeltek, hogy FPS-módban minden fegyver animációja rendben legyen. Az újratöltés, a két fokozatban állítható zoom (L2 vagy LT meghúzására közelebb megy a kamera a fegyver távolabbi végéhez, ha pedig ezután lekattintjuk a jobb analógot, belenéz az irányzékba), és a visszarúgás is teljesen természetesen működik, mintha tényleg egy FPS-sel játszanánk. Amikor közelharci fegyvert választottam, szinte már csak arra vártam, mikor bukkannak fel a zombik, akiket le lehet csapni. De nem jöttek. Még.
További plusz pont jár a Rockstarnak azért, hogy készített külön FPS irányítási módokat. A gombokat nem rendezhetjük át, de bekapcsolhatjuk azt, hogy ha belső nézetben játszunk, a sprint ne az X vagy A gombon, hanem a bal analógon legyen, ahogy azt az FPS-eknél megszoktuk.
Nahát, nem fogy a benzin?
A belső nézet járművekbe szállva is működik, és nyilvánvalóan ezt sem aprózták el. Külön animáció van arra, ahogy a karakter beüti az ablakot, beszáll, kitépi a drótokat a kormány alól, és beindítja az autót. A műszerfal minden műszere aktív (nyilván a üzemanyag- és olajszint-mutató kivételével), a rádió kijelzője az aktuális rádióállomást és az azon hallható számot mutatja, és ezek minden egyes autó estében máshogy néznek ki. Ugyanez vonatkozik a motorokra, a repülőkre, a hajókra is. Belül körbenézhetünk, ha épp ül valaki mellettünk, láthatjuk, ahogy beszéd közben mozog a szája, és küldetés közben azt is, ha épp valamit csinál. A legtöbb járműben úgy nézhetünk hátra, hogy a hátsó szélvédőn látunk ki, de néhánynál, ahol valamilyen okból nincs (kamionok vagy helikopterek, például), a kamera külső nézetre vált, ahogy akkor is, ha olyan, a sztori szempontjából fontos esemény történik, amit belső nézetből nem látnánk. Ebből látszik, hogy azért a GTA V-öt nem belső nézetre tervezték, de a Rockstar mindent megtett, hogy kihozza belőle, amit lehet.
A legnagyobb szívfájdalmam az, hogy nem működnek a visszapillantók, pedig az sávváltásnál, parkolóhelyről kiállásnál, meg egy csomó más helyzetben is nagyon hasznos lenne. Hiába nézek ki az ablakon balra vagy jobbra, vagy esetleg hátra, nem látom teljesen, mi van mögöttem, és ha épp olyan kedvemben vagyok, hogy nem akarom lezúzni a kocsit, muszáj átváltanom külső nézetre.
A két nézet közti váltogatás egyébként, mint ahogy már említettem, egy gombnyomással elintézhető, viszont megjelent rengeteg új beállítás, amivel személyre szabhatjuk ennek működését. Beállíthatjuk például azt, hogy gyalogosan belső nézetből lássunk mindent, de ha járműbe szállunk vagy fedezékbe bújunk, a kamera váltson át külsőre. Így mindenki megtalálhatja azt, ami neki a legkényelmesebb, és nem idegeskedik, ha a fedezékből előbújás nem működik úgy, ahogy ő szeretné, hogy működjön (és sajnos ez gyakran előfordul, mert a srácoknak ezt kivételesen tényleg nem sikerült tökéletesen megoldani).
Volt szó lövöldözésről, volt szó vezetésről, de van még egy érdekes pont, ahol a GTA V szintén egy kicsi gyengébben teljesít: a kocsiból lövöldözés. Ezt kétféleképp állíthatjuk be: az L1/LB megnyomására előhúzhatjuk a fegyvert, és akkor még lövés nélkül tudunk célozni, vagy bekapcsolhatjuk a pazarlóbb módot, amivel egyből elkezdünk tüzelni. Én előbbit választottam, viszont még így is voltak nehézségek, ugyanis – értelemszerűen – karaktereink nem tudják 360 fokban forgatni a fejüket, míg külső nézetből oda célzunk, ahova akarunk. Néha centiken múlt, hogy le tudjam lőni az engem üldözőket, de a célkereszt nem ment tovább, mert a karakter már nem tudta még jobban kicsavarni a nyakát.
Valami régi, valami új
Az FPS-mód a nagy szenzáció, de azért ha valaki kevesellné a már így is vállalhatatlan mennyiségű játékidőt, új tevékenységeket is kipróbálhat. Van egy új kihívás, a Monkey Mosaics, amiben az a feladat, hogy graffitiket fotózzunk. Ha mind megvan, kapunk egy majomjelmezt. Bekerült továbbá még egy gyűjtögetős szál (egyébként én ezekbe szinte bele sem mertem kezdeni, San Andreas hatalmas, ráadásul néhány megtalálandó dolgot a tengerbe rejtettek el, nekem meg valahogy nincs időm mindent átfésülni), amiben peyote-okat kell megtalálni, és minden peyote elfogyasztása után karakterünk valamilyen állatnak képzeli magát, amit irányíthatunk is, míg tart a hallucináció. Protip: a Del Perro stég végénél, a vízben van egy, amitől cápává változhattok, és meg lehet harapni a strandolókat, akik ugyan nem véreznek, de meghalnak, a cápa körözöttségi szintje meg feljebb kúszik.
Aki nem szeret gyűjtögetni, az Michaellel elindulhat egy gyilkosságot felderíteni, aki meg új autókat akar, az a Stock Car versenyekben induljon.
Hé, hová tűnt mindenki?
Most szerencsére nem kellett egy hónapot várnunk arra, hogy elstartoljon a Grand Theft Auto Online, sőt, a szerverek is viszonylag stabilan működnek, viszont ebben közrejátszik, hogy egyelőre hatalmas a pangás. Egy kicsit azért is halasztottuk a tesztet, hogy ki tudjuk próbálni, milyen 30-fős Deathmatch-ekben és versenyekben részt venni, de már a 16 ember is nagyon nehezen gyűlt össze. Annyit legalább megtudtunk, hogy az előző generációból átvett karaktereinkkel onnan folytathatjuk, ahol abbahagytuk, viszont a külsejük egy kicsit megváltozik, és mi is átalakíthatjuk őket a korábbinál jóval részletesebb karakterszerkesztővel. Ezzel én nem játszadoztam többet annál, mint amennyi indokolt volt, de valakinek biztos fontos, hogy tökéletes külsejű bűnözőt teremtsen. HP gyakran megszólta az én Heidimet, hogy nem valami szép (apjától, John Marstontól sebhelyeket örökölt), de az átvitellel járó plasztikai műtét szebbé tette.
Az Online-ban szintén ugyanolyan gördülékeny a váltás a nézetek között, mint az egyjátékos módban, akár meccsek közben is válthatunk, ha ezt a host nem tiltotta meg. Hogy ez mennyire fair, az vitatható, de a játékosok majd úgyis rájönnek, mi nekik a legjobb, melyik a könnyebb, és hogy megéri-e a nagyobb látóteret beáldozni az új élményért. Érdekesség, hogy míg a sztori karakterei vezetés közben is kézben tartják a telefonjukat, addig az online karaktereknél a hagyományos módon, a jobb alsó sarokban jelenik meg a készülék.
Újra váltsak jegyet?
És akkor jöjjön a válasz a legtöbbet emlegetett kérdésre: megéri megvenni a Grand Theft Auto V PS4-es vagy Xbox One-os változatát azoknak is, akik már megvették a PS3-asat vagy Xbox 360-asat? A válasz egyértelmű igen (az már teljesen mellékes, hogy a visszatérők ajándékokat kapnak). A játék alapjában véve ugyanaz, mint anno volt, a küldetések mind-mind megmaradtak, a látvány méginkább lenyűgöző, az FPS-mód pedig felrázza annyira, hogy annak is érdemes legyen újrajátszani, aki esetleg korábban sem állt meg egy végigjátszásnál. Ugyanakkor ennek már nem tudunk 99 százalékot adni: míg az előző verzió kihozta a maximumot a konzolokból, addig ez most nem feszegeti a határokat, csak a kötelezőt hozza (meg az FPS-módot, említettem már, ugye?).
És még a kötelezőt sem mindig: sajnos túl gyakran esik le az fps, és egy jelenlegi generációs játéktól ha nem is követeljük a 60 fps-t, a stabil 30-at azért elvárhatjuk. A Grand Theft Auto VI-nak, ami alighanem már csak az új konzolokra jön, látatlanban is meg merem szavazni a 99-et, de ez még most kevés. Innentől abban bízunk, hogy januárban a PC-sek egy olyan címet kaphatnak, amire tényleg nem lehet panaszuk.
Ha szeretnétek látni, hogyan játszunk a játékkal, nézzétek vissza másfél órás livestreamünket alább:
