Hajnali 1 van, lágyan, de érezhetően lángoló szemekkel próbálom figyelni a tévét, hevesen koncentrálok, hiszen ha a kelleténél egy kicsit is erősebben taposok a fékbe, vagy nem a jó pillanatban lépek újra a gázra, nekifutásom semmibe vész. Próbálom elemezgetni a játékban látható tökéletes menet felvételét... első kanyarban 150-re lassít... kihúz szélre, lassan, lágyan be balra... oké, menni fog, most meglesz az arany minősítés, tudom, érzem, csináljuk.
Egy órával később, bár javult az időeredményem, még mindig nem tudtam elérni a szintet, amit a játék látszólag elvárt tőlem - pedig majdnem megvolt, és csak kicsit segített a tökéletes ív megjelenítése, valamint a fékezésre figyelmeztetés bekapcsolása. Csalódottan léptem vissza egyet, majd még egyet a menübe, gondoltam, ha már így elakadtam, ez jobb nem lesz, más elfoglaltság után nézek, vagy inkább alszok. Ekkor csapott belém a felismerés: a továbbhaladáshoz nem kellett arany minősítés, elég lett volna a bronz is, ami órákkal korábban megvolt, első próbálkozásra.
A Gran Turismo 7 néha szigorúbbnak tűnik, mint amilyen valójában, de nem volt alaptalan az előítéletem, ismerve a Polyphony Digital, különösképp Kazunori Yamauchi hozzáállását az autókhoz és a versenyzéshez. Tény, hogy ilyen-olyan újításokkal próbáltak nyitni az átlag játékosok felé, de ez még mindig nem a hétvégi autósok játéka - az autórajongók viszont imádni fogják minden percét.
Indulós kávét?
Szerkezetét tekintve a játék legnagyobb újítása a Café, illetve az általa kínált étlapok rendszere, az ezeken szereplő feladatok teljesítésével haladhatunk előre, sorra nyithatjuk meg a játék különböző módjait. Lehet, hogy bizonyos típusú autókat kell gyűjtenünk, bajnokságot teljesítenünk, vagy megismerkedni egy-két lehetőséggel, cserébe a kávézó tulajdonosa mesél pár szót arról, miért olyan különlegesek a japán autók, milyen szerepe van egyes gyártóknak a négykerekűek múltjában.
Ez egyben egy elnyújtott, 15-20 órás tutorial mód, ami lépésről lépésre vezet be minket a Gran Turismo 7 világába - ez egyben azt is jelenti, hogy bizonyos funkciókat mindaddig nem érhetünk el, amíg el nem jutunk egy adott pontra. A feladatok alapvetően nem nehezek, ha nem nézzük be az instrukciókat (ahogy én tettem a bevezetőben taglalt, szégyenérzetet indukáló esetben). Sorra nyithatjuk meg a versenyhelyszíneket, gyűjtögethetjük, fejleszthetjük autóinkat, szép ütemben ismerkedhetünk meg az újabb és újabb kihívásokkal, és elérhetünk olyan versenyeket is, amik extra kihívást és magas jutalmat adnak az ügyesebb játékosoknak. Az egész Café-rendszer egy szuper szerkezetet ad a játéknak, segít belerázódni és megismerkedni minden elemével, beleélni magunkat autógyűjtők szerepébe.
Az élmény középpontjában továbbra is a tradicionális versenyek vannak, a változatosságról a visszatérő vezetéstechnikai tréningek (melyek teljesítését követően jogosítványok járnak), a különböző, izgalmas, például előzgetős kihívásokat nyújtó missziók, illetve a GT Sportból egy az egyben átemelt online szekció gondoskodik. Minden körülmények között épített versenypályákon vagy azok szakaszain autózhatunk, és ritkán, de elhagyhatjuk az aszfaltot, hogy kipróbáljuk magunkat sáros, egyenetlen talajon. A tervek szerint jönnek még frissítések, és egy interjúban Yamauchi azt mondta, szeretne havas pályát is, úgyhogy érdeklődve várjuk, milyen új helyszínekkel dobják majd fel a kínálatot a későbbiekben.
Van egy különálló mód is, a Music Rally, aminek nem sikerült teljes egészében rájönnöm a szerepére. Elvileg ebben az lenne a lényeg, hogy zenét hallgatva, kényelmes tempóban autókázhassunk, és nem számít, milyen gyorsan hajtunk vagy hányadikként érünk a pálya végére, viszont van egy ütemszámláló, ami folyamatosan megy lefelé és ellenőrzőpontoknál újra felugrik. Elvileg ez arra szolgál, hogy ha egy teljesen amatőr játékosnak, aki még soha nem játszott GT-vel, meg akarjuk mutatni a játékot, ő a lehető legkönnyedebb élménnyel szembesüljön, de annyira nem tér el egy bármilyen, ellenőrzőpontos versenytől, hogy érdemes legyen ezt választani.
Add ide Audit, Audit add ide
A több mint 400, az utolsó részletekig kidolgozott kocsit különböző módokon adhatjuk hozzá garázsunkhoz. Vásárolhatunk régebbi, "használt autókat", a Brand Centralban márkánként válogathatunk, de nyerhetünk néhányat kuponos sorsoláson (nekem egyet sem sikerült 20 órányi játék alatt, de nem adtam fel a reményt), versenyjutalomként, vagy szerezhetünk legendás, méregdrága verdákat ezekben ebben utazó szakértőtől. Hogy mindennel állandóan képben legyünk, beállíthatjuk, hogy a lehagyott autók típusa megjelenjen a képernyőn.
Járgányainkat aztán részletekbe menően tuningolhatjuk, különböző alkatrészeket vásárolhatunk, melyek feloldanak egyes finomhangolási opciókat, vagy összességében növelik a PP-t, a teljesítményt mutató értéket. Nem nehéz úgy összevásárolgatni mindent, hogy aztán egy használhatatlan, irányíthatatlan szörnyeteget alkossunk, de ha hajlandóak vagyunk elolvasni, melyik beállítás pontosan mire jó, figyelünk arra, hogy a megfelelő terepviszonyokhoz és környezeti hatásokhoz illeszkedő gumit válasszunk, illetve hogy a tekergetés során tényleg azon változtassunk, amin kell, bármilyen vadállatot meg lehet szelídíteni.
Az átlag játékosokat, akik megszokták, hogy ha egy autóra jobb alkatrészeket vesznek, a teljesítményértéke nő, és ennek következtében egész egyszerűen gyorsabb, jobban kezelhető lesz, érhetik nagy meglepetések, és akár a kedvük is elmehet az egésztől, de a Gran Turismo sorozat részeit joggal hirdetik szimulátorként. Aki nem teljesen elutasító, nem gondolja azt, hogy egy játéknak csak szórakoztatnia kell, tanítania nem, rá fog tudni jönni, mit rontott el, és mit érdemes változtatnia - egy gumicsere például sokat tud segíteni, ha valami nem stimmel. Akiket viszont tényleg érdekelnek az autók, tudják vagy kíváncsiak arra, milyen fejlesztések hogyan módosítják viselkedésüket, örömkönnyeikkel moshatják le verdáikat.
A testreszabási lehetőségeket és az olyan apróságokat, mint hogy lehet olajat cserélni, lemosatni a kocsikat vagy karbantartást kérni, mindenki tudja értékelni, aki "az autós élet szimulációjára" fogékony. A matricázás, díszítés a kelleténél talán egy fokkal bonyolultabb, a rendszer fejlesztései ellenére (már bárhova lehet matricát tenni, ablakra is) kissé körülményes, de mivel aki jót akar magának, úgyis belső nézetből versenyez, ez némileg részletkérdés. (A külső nézet ugyanúgy fix kamerás, mint eddig, nem használhatatlan, de nem is túl kényelmes.)
Kihajtanék a pályáról
A Gran Turismo 7-ben a látvány és a realizmus tökélyre fejlesztése az, ami igazán magával ragadó. Az egy dolog, hogy az autómodelleket kifogástalanul alkották újra, kívül-belül gyönyörűek, és még a hangjuk is kiváló (a fejlesztések hatására érezhetően változik), de érdemes a környezetet is figyelni vezetés közben. A fények játéka, a műszerfal visszatükröződése a szélvédőn, a közeli és távoli pályaelemek lenyűgözően gyönyörűek és élethűek, a különböző napszakokban vagy időjárási körülmények között autózás mind-mind csodálatos élmény.
Egy kör után már a féknyomokból látjuk, mi az ideális ív, esőben óvatosabban kell bánnunk a kanyarokkal, valós időben, a fizika törvényeinek megfelelően képződnek, majd száradnak fel a víztócsák, az ég megjelenítéséhez pedig még NASA-adatokat is használtak, illetve ügyeltek arra, hogy a világ különböző pontjain másfélék a felhők, ezt is valósághűen akarták megjeleníteni. A kocsik viselkedése eltérő a különböző körülmények esetén, a szél hatása ugyancsak érzékelhető, tényleg páratlan a részletesség.
Az élményhez sokat hozzátesz a DualSense finom, talajtípust, egyenetlenségeket figyelembe vevő rezgése és az adaptív ravaszok befeszülése is, a fékezés például egészen más így, mint más játékokban. Egy kicsit hiányzott a fékpedál ABS miatti visszarúgása, amit sajnos a PS5 kontrollerével nem lehet jól szimulálni (próbálták, de nem az igazi), viszont az Xboxnál ezt a külön rezgő ravaszokkal már korábban megoldották. Ez legyen a legnagyobb bajunk.
Bár a játék kifogástalanul fut 4K mellett 60 fps-sel, a ray tracing beépítését csak trükkösen tudták megoldani: a sugárkövetés versenyzés közben (amikor számít a framerate) nem aktív, csak a visszajátszásokban, a fotózós Scapes módban és egyéb helyeken találkozhatunk vele, inkább mint érdekesség van jelen, semmint a játékélményt érdemben fokozó funkció.
Nem voltam maximálisan elégedett a mesterséges intelligencia viselkedésével sem. A kényelmesnél többször fordult elő, hogy meg sem próbáltak elkerülni egy ütközést, túl szigorúan követték a számukra kijelölt íveket, és ugyan egymást nem szabotálták, engem kilöktek, akkor is, ha előzés közben teret kellett volna hagyniuk nekem, és akkor is, ha én lassultam be, és ők akartak elém jönni.
Összességében viszont olyan élményt ad a Gran Turismo 7, amilyet kevés más játéktól kaphatnak meg az autózás szerelmesei. Egyszerre szimulátor és az átlag játékosok által is kitapasztalható versenyjáték, ami ugyan messze van az árkádtól még a különböző segítségek aktiválását követően is (én például rosszabbul mentem fék- és kanyarodás-rásegítéssel, mint ezek nélkül, de van néhány évnyi tapasztalatom autós játékokban, meg hát a valóságban is rosszabbul vezetnék, ha valaki más rángatná a kormányt), látványával, kidolgozottságával, valamint azzal, hogy árad belőle az autók iránti szeretet és tisztelet, bárkit könnyen megnyerhet. Az újítások nem túl drasztikusak, inkább felrázták a GT-élményt, mintsem alapjaiban változtatták volna meg, de így a szériát jól ismerők legalább pontosan tudják, mire számíthatnak.
