Már a két játék bejelentésekor sem volt világos, miért akarja a Warner Bros. Interactive Entertainment nem sokkal egymás után ringbe küldeni a Gotham Knightsot és a Suicide Squad: Kill the Justice League-et. Oké, a Rocksteady Studios által fejlesztett utóbbi játékban az Öngyilkos Osztag tagjait irányítjuk, míg jelen teszt tárgyában, a WB Games Montréal próbálkozásában az évek során a képregényekben egyre népesebbé vált denevércsalád ifjoncaival verhetünk mindenkit bucira, de alapvetően két, nyílt világú, szuperhősös címről van szó, melyek gond nélkül végigjátszhatók egyedül is, de alapvetően inkább a kooperatív játékélményre építenek. Ennyire nincs új ötlet a fejlesztők közmondásos tarsolyában? - ha élhetünk ezzel a szófordulattal, amit minden jóérzésű korrektor Flash gyorsaságával törölne egy cikkből, de ha már a WB Games Montréal ennyire imádja a közhelyeket, mi miért maradjunk ki a sorból?
A Gotham Knightsszal eltöltött hosszú órák után csak azt tudjuk mondani, remélhetőleg a Rocksteady ennél sokkal többre lesz képes 2023-ban, a WB Games Montréal srácai ugyanis megint bebizonyították azt, amit a 2013-as Batman: Arkham Originsszel már egy életre a tudatunkba égettek: ha a DC Comics szuperhőseiről van szó, ők csak másodhegedűsök lehetnek a londoni Rocksteady mellett. Ez persze nem jelenti azt, hogy a Gotham Knights egy kifejezetten szörnyű játék lenne, sőt, megvannak a saját eléggé addiktív vonásai is, már ha az ember vevő ezekre. A baj inkább az, hogy amit nyújtani képes, azt mind-mind láttuk már másutt, csak épp jobban. Az egyetlen egyedi kunsztja, a kooperatív élmény pedig messze nem ad hozzá annyit a dologhoz, hogy kiemelje az átlagos kategóriából. De lássuk, egészen pontosan mit is kínál Nightwing, Batgirl, Robin és Red Hood közös kalandja.
A Sötét Lovag bukása
A történet szerint Batman meghalt, ennek mikéntjét egy meglepően hosszú és kellően látványos bevezetővideó részletesen elmeséli. Gotham védelmezőjének halála után az egykori Denevérember négy leghűségesebb társa veszi a nyakába a város megmentését, és határozza el, hogy pontot tesz néhai mentoruk utolsó nagy nyomozásának végére. A négy főhősnek pedig rá kell jönnie, egy olyan titkos társaság áll a kalamajka mögött, ami már évszázadok óta rángatja a háttérből a szálakat. A sztori a 2012-ben megjelent, Scott Snyder által írt Court of Owls, avagy Baglyok Bírósága című képregényből merít ihletet - Scott egyébként nem áll rokoni kapcsolatban Zack Snyderrel, a miheztartás végett nem árt tisztázni ezt.
A játékmenet alapjai egyszerűek, mint egy kevlar kesztyűben kiosztott istenes pofon: főhadiszállásunkon tudjuk kiválasztani, melyik karaktert akarjuk épp irányítani, vele pedig elkezdhetünk a városban őrjáratozni. Nyomokat kell gyűjtenünk egyszerű utcai bűnözők kiiktatásával, kellő nyom megtalálása után pedig a komolyabb bűntények is megjelennek a térképen, azokat is meg lehet oldani. Ezzel párhuzamosan ezerféle egyszerűbb teendő zúdul ránk: összegyűjthetjük Batman elszórt batarangjait, felkutathatjuk az általa elrejtett, kiemelkedően jó felszereléseket tartalmazó ládákat, drónokat szkennelhetünk, hogy feloldjunk gyorsutaztási pontokat, teljesíthetjük a Batman-világ ismertebb mellékszereplőinek kéréseit, és természetesen fő-, illetve mellékküldetéseket oldhatunk meg.
Utóbbiakból meglepően kevés van, egészen konkrétan három, de ez is inkább csak kettő és félnek érződik, annyira rövid lett az Agyagpofához kapcsolódó küldetésszál. Igen, küldetésszál, mivel ez a három mellékág több misszióra van felfűzve. Meglepő, hogy ennyire szűkmarkúan bántak ezekkel a küldetésekkel és úgy általában a gonosztevőkkel. A DC Comics képregényeiben Batmannek egy halom emlékezetes ellenfele volt. Az, hogy csak Harley Quinn, Mr. Fagy és az előbb említett Agyagpofa kerül velünk szembe ilyen formában, kiábrándító. Az Arkham-játékok egyik nagy erőssége éppen az volt, hogy kisebb-nagyobb mértékben, de mindig végtelenül okosan és autentikusan elő tudtak húzni egy csomó Batman-gonoszt, itt még csak a próbálkozás szikráját sem lehet felfedezni.
Függetlenül attól, épp melyik karaktert irányítjuk, a szinteződés össze van kötve, magyarán ha majd az egész játékot mondjuk Red Hooddal nyomtuk végig, és épp a 26. szinten járunk, de váltani szeretnénk például Batgirlre, ő is automatikusan 26. szintű lesz. Minden karakter megkapja továbbá a főbb küldetések tárgyjutalmait, de ezen túl a lootolás már nem közös, vagyis minden hősnek magának kell új felszereléseket találnia, és páncélok, fegyverek készítésére szolgáló tervrajzokat feloldania. Utóbbiakhoz kapcsolódik az egyszerű, kézreálló craftrendszer, illetve különféle modokkal még inkább meg lehet még bolondítani az épp viselt cuccainkat. A loot dőlni fog, mint égből az áldás, szóval igazából nem kell túlzottan sokáig matekozni azon, mit akarunk épp viselni, milyen vértet, közelharci és távolsági fegyvert használunk, elég gyorsan rápillantani a statokra, és "a magasabb szám a jobb" elvet követve cserélgetni a tárgyakat.
Szuperhősruhák terén el vagyunk kényeztetve. A megszerezhető és gyárható göncök nagyon jól néznek ki, részletesen ki vannak dolgozva, és ha már craftoltunk egyetlen darabot is az adott stílushoz tartozó vértből, a transmog opcióval bármikor átválthatunk a hozzá tartozó kinézetre, az épp viselt páncélokat pedig színezni is lehet. Festegethetjük a feloldott színsémákkal denevérmotorunkat is, ami a városban történő gyorsabb közlekedést segíti elő. Ha nem motorozunk, akkor csáklyával fogjuk felrántani magunkat az épületek tetejére, illetve idővel minden karakter megszerezheti saját, egyedi közlekedési módját, ez Batgirl esetében például a köpenyével történő siklás, míg Red Hood misztikus platformokon fog végigugrálni.
A szintlépéseket követően képességpontokat oszthatunk el, aktív harci kunsztjainkat, az úgynevezett momentum skilleket viszont nem így, hanem bizonyos feladatok teljesítése után oldhatjuk fel. Ezeket akkor tudjuk elpattintani, ha betelik a képernyő jobb alsó részén jelzett momentumsáv, amit tökéletes kitérésekkel vagy bevitt találatokkal tudunk növelni. A képességek teszik teljesen egyedivé a hősöket, valóban más érzés Robint irányítani, mint mondjuk Red Hoodot, vagy épp azt a Batgirlt, akinek egyik passzív képessége teljesen láthatatlanná teszi őt a kamerák előtt. Mi a játékidő legnagyobb részében egyébként Red Hoodot nyúztuk, aki egy masszív, nyers erőre koncentráló karakter, hatékony távolsági támadásokkal.
Bunyó hajnalig
A harcrendszer nincs túlbonyolítva, ez kifejezetten jól áll a játéknak. A célzás teljesen automatikus, nem kell külön lockolni az ellenfelekre, elég a megfelelő irányba húzni a támadást, és egyből be fog találni. Külön gombot kapott a közelharci és a távolsági hadviselés, de a "kis" és "nagy" támadásokat már egy és ugyanaz a gomb indítja el, mindössze attól függ a dolog, hogy egyszer röviden, vagy hosszasan nyomjuk le azt. A különféle frakcióból felsorakozó tucatellenfelek két nagyobb csoportra oszthatók: vannak normál testalkatú legények és hatalmas verőemberek. Utóbbiakat általában előbb ki kell billenteni, és csak utána tudunk nekik bevinni találatokat. Nem nehéz egyébként kijátszani ezt a rendszert, mivel ha egy melák a földre kerül, és hátulról kezdjük el csapkodni, nem lesz lehetősége egyszer sem feltápászkodni - valószínűleg nem ez volt a fejlesztők célja.
Bár maga a harcrendszer jó, sajnos könnyen unalmas kontrollercsépelésbe fulladhat, a legtöbb esetben nem vagyunk rákényszerítve arra, hogy egyedi harcmodort alakítsunk ki minden szituációra. A lopakodás és a lesből támadás is inkább alibi, mint tényleges opció, mind az Arkham-játékok, mind a 2018-as Spider-Man sokkal jobban teljesítettek ezen a vonalon. Ha csak a fő küldetés nem követeli ezt meg, teljesen felesleges sunnyogni, sokkal gyorsabb és hatékonyabb a rosszfiúk elé állni és tisztességesen arcon csűrni őket.
Ha már a világ legnagyobb detektívje volt hőseink mentora, nem maradhatott ki a játékból a nyomozás sem. Bűntények helyszínén és a főbb küldetések bizonyos pontjainál át kell vizsgálnunk a bizonyítékokat, majd a megfelelő következtetések levonása után össze is kell kötnünk az egymásra utaló jeleket. Itt nélkülözhetetlen a kellő angoltudás, mivel csak az elolvasott információk alapján tudjuk egymáshoz passzintani a nyomokat, de a választási lehetőségek száma véges, és ha nagyon nem boldogulunk, akkor a játék is segít. A rendszer mindenesetre ötletes, és üdítően hat a folyamatos akció közben.
Ez egy bűnös város
Minden bizonnyal ti is hallottatok már arról (hiszen ezzel volt tele az elmúlt napokban az egész gamer sajtó), hogy konzolokon nagyon komoly technikai limitációkkal küzd a játék. Nincsenek választható grafikai módok, nem áldozhatjuk fel a részletesebb megjelenítést a nagyobb fps-szám oltárán. PlayStation 5-ön és Xbox Series X-en 30 fps-re vagyunk lekorlátozva. A fejlesztők szerint ezt a "hatalmas, részletgazdag világ" és a kooperatív játékmód folyamatossága követelte meg. 2022-ben jogosan kezdi el az ember húzni a száját efféle indokok hallatán, különösen úgy, hogy egy dedikáltan az új generációra készült játékról van szó, a Gotham Knights nem jelenik meg se PS4-re, se Xbox One-ra, se Nintendo Switchre. Mi PS5-ön teszteltük, így a PC-s verzióról nem tudunk nyilatkozni, de elnézve a kifejezetten magas gépigényt, ott sem számítunk túlzottan sok jóra.
Külön kellemetlen a magyarázkodás egyébként annak tükrében, hogy Gotham fájóan kihalt, több háztömböt kell olykor utazni azért, hogy egyetlen kósza járműbe vagy bóklászó civilbe belefussunk. Világos, hogy csak éjjel megyünk őrjáratozni, és biztosan sokan alszanak, de egy közepes magyar városban többen mozognak éjjel az utcákon, mint Gotham Cityben. Olyan szinten néptelen a város, hogy az embernek el is megy a kedve a megmentésétől.
Nem fog tőlünk az írócsapat sem buksisimit kapni. Sajnos a párbeszédek sablonosak, gyakran unalmasak, és fő történetszál a nulladik perctől teljesen kiszámítható. Nyilván nem lehet mindig az Arkham-játékokkal vagy a Spider-Mannel példálózni, de azért jól látszik, mit lehet kihozni egy szuperhősös címből, ha tényleg keményen odateszik magukat az írók. Sajnos az NPC-k nagyja is inkább idegesítő, mint megnyerő, és a főhősök is nehezen nőnek a szívünkhöz, a köztük lezajló párbeszédek gyakran a Hanna-Barbera rajzfilmek szintjén maradnak meg, de azért szerencsére van egy-két igazán jó, humoros pillanat. Amikor drámát vagy feszültséget akarnak gerjeszteni, hamvába holt ötlet az egész, de az önreflexív humor bizonyos esetekben betalál.
A Gotham Knightsban vannak jó ötletek, de ezek nincsenek rendesen kibontva. Nem rossz dolog például, hogy főhadiszállásunkon egy-egy méretes parafatáblán vannak összegyűjtve a fő- és mellékküldetésekhez kapcsolódó nyomok, és ezeket nézegetni lehet, de nincs tényleges funkciójuk. Az egész játék legnagyobb kunsztja, a kooperatív mód valóban tökéletesen működik, könnyen összeállhat két cimbora, vagy random játékosok mellé is odaszegődhetünk, és a nyílt világban egymástól függetlenül is mászkálhatunk, csak akkor vagyunk egymáshoz láncolva, ha a host játékos elindít egy missziót. Külön remek kis extra, hogy együtt játszva a két hős folyamatosan beszélget, közösen kommentálja az eseményeket. Maga a történet viszont mindig egy főre van tervezve, így az átvezetőkben csak a host karaktere fog megjelenni.
Ha a co-op-élmény miatt akartok belefogni ebbe a kalandba és ránk hallgattok, akkor elejétől a végéig az egész játékot párban nyomjátok le. Az önismétlő és unalmas mellékfeladatokat közösen darálni pontosan annyira lélekölő, mint egyedül, a kampányból viszont el tud venni az, ha nem párhuzamosan fejlődtetek, és a magasabb szinten lévő pajtás úgy megy át az ellenfeleken, mint gőzmozdony a virágoskerten.
Ezerszer jobb játék lehetett volna a Gotham Knights, mint amit végül a WB Games Montréal le tudott tenni az asztalra. Tagadhatatlan, hogy jól bejáratott mechanikái addiktívak tudnak lenni, aki szereti a hasonszőrű open world címeket, és fetisizálja a nagy térképek szisztematikus kipucolását, meg fogja találni a számítását. Ha viszont abban bíztatok, hogy egy remekül megírt sztorit, izgalmas narratívát, parádés párbeszédeket és egymás után megvillantott, emlékezetes pillanatokat tartogat nektek a játék, ráadásul a kooperatív lehetőségeknek hála az élmény is teljesen egyedi lesz, csalódni fogtok.
Egy újabb Arkham-játék kéne ide inkább, de az nagyon. Vagy csak egy sokkal jobb író, esetleg pár saját ötlet.
