Nagyjából 2070-re az aragamiknak nevezett pusztító lények teljesen letarolták bolygónkat és annak erőforrásait. Az emberiségnek esélye sincs a rondaságok ellen, mivel minden egyes aragami több százezer intelligens egysejtű organizmusból, úgynevezett "orákulum sejtből" áll össze. Nincs tehát se szívük, se agyuk, nem lehet őket egyetlen jól irányzott lövéssel leteríteni. Felzabálnak azonban mindent és mindenkit, ami csak a közelükbe kerül (még a kisebb aragamikat is), a felemésztett életformák tulajdonságait pedig magukba olvasztják, így képesek túlfejlődni saját evolúciós láncuk végső határain is. A krízisre válaszul egyetlen lehetséges megoldásként létrejött szervezet, a Fenrir az aragamik sejtjeiből készített különleges "élő" fegyvereket, amelyek képesek sebet ejteni a bestiákon. Ezeket a túlméretezett halálosztó eszközöket, a God Arcokat azonban csak a God Eaternek becézett harcosok voltak képesek forgatni - nem véletlen az elnevezés, fegyvereik tényleg felfalják a veszedelmes szörnyetegeket.
Kétméteres fegyverekkel minden eladható
A God Eater széria alapvetése eléggé megkapó, nem csoda, hogy már japán ifjúsági regények, külön anime-tévésorozat és egy gyűjtögetős kártyajáték is megszületett a franchise nyomán. Videojátékok terén is elég termékenynek mondható a sorozat, pedig tulajdonképpen eddig csak két rész érkezett, majd ezeket keverték újra többszörösen is. A PSP-n elindult, majd PS Vitára átvándorolt, végül pedig asztali konzolokon is megtelepedett God Eater játékok sorát azonban most először, a harmadik rész képében erősíti egy olyan folytatás, amely már kifejezetten a PlayStation 4-et és a PC-t célozta meg. Sajnos azonban pontosan az érződik az új játékon is, hogy a sorozat képtelen levetkőzni a kézi konzolos gyökerek miatti esetleges megkötéseket, és nem tud úgy fejlődni, mint mondjuk a Monster Hunter széria, amelyből egyébként elég sokat merít. A God Eater 3 így hiába lépett elvileg szintet, technikailag és játékmenet terén pontosan ott tart, mintha még mindig a kézi Sony konzolokra gyártották volna, és mindössze az Oktogon és a Nyugati pályaudvar között, a villamoson zötykölődve eltöltött időt kellene szórakoztatóvá varázsolnia.
Jegyzetelni nem árt majd
A valójában végtelenül egyszerű játékmenet ráadásul egy csomó indokolatlanul túlbonyolított mechanikával lett feltöltve, amelyeket lusta a játék rendesen elmagyarázni. A legtöbb esetben inkább a beépített kézikönyv felé irányít bennünket, mondván, olvasgassunk ott, ha pár tőmondatból nem értettünk meg mindent azonnal. Néhány óra után persze bele lehet jönni a dologba, de biztos vagyok benne, hogy sokan nem fogják megvárni ezt a tanulóidőt, jóval hamarabb elvesznek az átalakítható fegyver egyes képességeiben és az egyéb nyalánkságokban. A God Arc ugyanis egyszerre közelharci fegyver, puska és pajzs, a három különböző mód között pedig pillanatonként váltogathatunk, illetve váltani is kell, ha diadalmaskodni akarunk. Ezen túl viszont ember legyen a talpán, aki azonnal megérti a különböző harci technikák előcsalásának módjait, miközben nemcsak társaink fejlődnek, hanem maguk a fegyverek is kaphatnak extra tulajdonságokat, sőt a megfelelő tervek megszerzése után erősebb kardokká, pörölyökké vagy még a jó ég tudja mivé is továbbfejleszthetők. Egy Monster Hunterben is nehéz a választás, hogy a felkínált, teljesen különböző tulajdonságokkal bíró fegyverek közül melyiket használja az ember, ez itt sincs másképp. A tétet viszont emeli, hogy egy jóval szerteágazóbb rendszert kapunk a különféle extra módosítóknak köszönhetően, sőt kis kompániánk tagjainak is tucatnyi képességet megvásárolhatunk tapasztalati pontokért, de ebben sem kapunk segítséget, szóval nem árt már a kezdetektől eldönteni, milyen irányba is akarjuk őket fejleszteni. Sajnos a négyfős kooperatív, valamint az Assault Missionök esetén nyolcfős többjátékos mód a tesztelés ideje alatt még nem volt elérhető, ezért ebbe most nem tudtunk belekóstolni.
Harapós hangulat
A műfaj szerelmesei persze így is találnak majd szeretnivalót a God Eater 3-ban, bár ez biztosan nem a papírvékony, klisékkel megtűzdelt sztori lesz. Főhősünk a rideg tartás jövőbeli megfelelőjét tapasztalhatja meg, ugyanis amikor épp nem aragamit ölni küldik ki a nagyvilágba, egy börtöncellában raboskodik. Ez persze hamar megváltozik, és ezt követően már egy mobil bázisról indulhatunk missziókra egy folyamatosan bővülő csapat tagjaival kiegészülve. Bármiféle izgalomra vagy csavarra viszont már nem futotta. Érdemes egy gyors kanyar erejéig kitérni még a karaktergenerálóra, amely csak akkor tűnik szegényesnek, ha az ember kipróbálta a második epizódot, a God Eater 2-ben ugyanis jóval több választható frizura és hasonló kis kozmetikai finomság állt rendelkezésünkre. Itt tehát kicsit elvettek tőlünk a fejlesztők, máshol viszont adtak: az új fegyvereknek és képességeknek csak örülni lehet.
A játék igazán jó oldala maga a harc, a tömény akció. A felvett küldetéseket egyenként oldjuk majd meg, azaz kiválasztjuk a térképen, hová is szeretnénk menni aragamit kaszabolni, és indulhat is a vadászat. Nyílt világra ne számítson senki sem, jól körülhatárolt apró kis területeken folyik majd a harc, ezek a terepek pedig elég hamar unalmassá válnak, cseppet sem dobja fel őket az, hogy pár elszórt alapanyagot is meg lehet itt keresni. Értem én, hogy egy posztapokaliptikus világról van szó, de azért némi fantázia felrázhatná ezt a környezetet is.
Ahogy arra már kitértem, God Arc fegyverünk három használati móddal (közelharci, távolsági és pajzs) rendelkezik, de itt még messze nincs vége a benne rejlő trükköknek. A fegyver ugyanis képes hatalmas állkapcsot növeszteni, és a szó legszorosabb értelmében beleharapni az aragamikba. A God Arc így energiát nyer belőlük, amit felhasználva előhívhatjuk legpusztítóbb támadásainkat. Tudom, nem hangzik egyszerűnek, nem is az, de idővel megszokható a rendszer. Fontos újítás az "ash aragamik" megjelenése, amelyek valóban komoly kihívás elé állítják a tapasztalt játékosokat is, ellenük szükség lesz minden betanult különleges kunsztra.
Merre tovább?
A God Eater széria eljutott odáig, hogy egy esetleges folytatás tervezése előtt komoly döntéseket kell meghoznia a kiadónak. Vagy megmaradnak ezen a szinten, és tudatosan nem hajlandók túllépni a PSP-ről elhozott játéktechnikai megoldásokon, vagy pedig végre tényleg gyúrnak is valamit a recepten. Ez utóbbival akár olyan sikerek is elérhetők, mint amire a Monster Hunter World képes volt, szóval nem árthat megfontolni ezt a lehetőséget sem. Grafikai téren sem lenne baj, ha végre történne valami fejlődés, mert a God Eater 3 nem tudott túlzottan sokat csinosodni az előző epizód óta. Ha mindezek mellé még hozzácsapnának pár könnyebben befogadható mechanikát vagy éppenséggel egy tisztességes tutorialrendszert, akkor simán kitörhetne ez a sorozat is abból a skatulyából, amelybe jelenleg önmagát kényszeríti bele. Én mindenesetre drukkolok, hogy ez egyszer tényleg megtörténjen.
