Egyáltalán nem tartozom azok közé, akiknek azért szúrja a szemét az új, "nőiesített" Szellemirtók film, mert a remake-ben több a domborulat, mint az eredetiben. Az viszont kifejezetten dühít - akárcsak Bill Murrayt Dan Aykroyd erőlködése a harmadik részért -, hogy az Activision a hype meglovagolására egy olyan játékot dobott piacra, amely némi ráncfelvarrást és koncepcióváltoztatást leszámítva ugyanolyan, mint a 2011-es Sanctum of Slime. Tulajdonképpen még ettől sem öntené el agyunkat teljesen az ektoplazma, de sajnos a szimplán csak Ghostbustersre keresztelt produktum minőség tekintetében is a vegyes fogadtatásban részesült elődre hajaz.
Csokit vagy csalódunk
Bár az új Ghostbusters játék önmagában is értelmezhető, ha nem nézzük meg hozzá Paul Feig filmjét, akkor bizony lemaradunk néhány utalásról és kikacsintásról, tudniillik a FireForge Games akció-kalandja egyfajta kísérő a vásznon látottakhoz. A film világában játszódik, de nem Melissa McCarthyt, Kate McKinnont és a többieket irányítjuk benne, hanem az ő kalandjaikat követően egy új generációs csapat négy, teljesen ismeretlen szellemvadászát. A különböző nemű és habitusú tagokból összerakott csipet-csapatra jellemző, hogy mindegyik a személyiségéhez hasonló stukkerrel pörköl oda a kísérteteknek, így többek között sörétesre és minigunra emlékeztető energiafegyverekkel perzselhetjük, majd protonágyúkkal kaphatjuk el a túlvilági bandát, de csak egy sokadszorra már fárasztó procedúrát követően.
A négyes felállású kampány ordít a kooperatív játékért, és a fejlesztők nem is hagyták kiaknázatlanul ezt a lehetőséget, de akár egyedül, akár többedmagunkkal ugrunk neki a pályáknak, már az első térkép után szembe kerülünk egy olyan szellemmel, akit képtelenség legyűrni: monotonitásnak hívják. Hiába hozza meg a hangulatot a menü alatt felcsendülő, Ray Parker Jr.-féle főtéma, és érezzük úgy tízpercnyi játék után, hogy hatalmas mókába csöppentünk, lelkesedésünket olyan gyorsan szippantják el a repetitív játékelemek, a fantáziátlan bossharcok, az unalomba átforduló háttérdallamok és a cselekvések folyamatos ismételgetése, mint az áttetsző rémeket a szellemcsapda. Egyedül játszva ráadásul még a három társunkat irányító gép is megnehezíti a dolgunkat logikátlan lépéseivel (2016-ban már igazán elvárná az ember, hogy legyen annyi esze az MI-nek, hogy ne a falat lője, ha mögötte van egy ellenfél, hanem oldalba kapja), így ha jót akartok magatoknak, nem egyedül vágtok neki, hovatovább: nem vágtok neki.
Csak a holttestemen keresztül
Az új Szellemirtók videojáték voltaképpen az Atari kiadásában megjelent Ghostbusters: Sanctum of Slime kicsinosított, némileg kibővített és más körítéssel felruházott, modern átdolgozása, amely immáron nem az 1984-es, hanem a 2016-os film világában játszódik, és egyetlen célja van: pénztárcánk tartalmának befogása. A Ghostbusterst ugyanis hihetetlenül borsos áron kínálják, közel annyit elkérnek érte, mint egy tripla A kategóriás címért, amiért ugyan három haverral együtt ideig-óráig elfoglalhatjuk magunkat, de cserébe legfőképpen monotonitást, néhány egy kaptafára készült pályát és hat óránál nem hosszabb játékidőt kapunk, így ez nem pusztán szellemirtás, ez szellemünk irtása.
