Kereken egy esztendő telt el azóta, hogy Tilo, az ennivaló egérbárd keserédes kalandja, megszabadulva a korai hozzáférés béklyóitól, teljes pompájában megmutatta magát. Tekintve, hogy a Lionel Gallat vezette SeithCG mindössze néhány főt számlál, a csapat egyszerre csak másfél platformra tudott koncentrálni, emiatt a PC-s verzió megjelenésekor az Xbox One-os csupán félig készült el, a PS4-es változat pedig még sehol sem tartott. Ebből utólag kerekedett is egy kisebb felzúdulás a közösségen belül, mert a zöldek tábora tulajdonképpen már hónapokkal ezelőtt megkaphatta volna a kulcsrakész játékot, mégis várniuk kellett, mivel a stúdió ragaszkodott a párhuzamos megjelenéshez, hogy az első évfordulón debütálhasson mindkét konzolon a Ghost of a Tale. Aztán persze következhet a Switch, amely családbarát attitűdjével ideális otthona lehetne Tilónak.
Körültekintés a hosszú élet titka
Feltételezve, hogy talán nem mindenki olvasta Epres tesztjét a PC-s változatról, érdemes röviden átfutni, hogy mit tartogat reménybeli vásárlói számára a Ghost of a Tale. Műfaját tekintve hibridhez van szerencsénk, amelyben a narratív kalandjátékok, a lopakodós címek és az RPG-k jellegzetes megoldásai közül több is visszaköszön. Miránk egy pöttöm egérke szerepét osztották a fejlesztők, aki foglalkozását tekintve trubadúr, családi állapota megjelöléseként házas szerepelne, ha lenne Facebook-profilja, jelenlegi státusza pedig rab. De szerencsére már nem sokáig, mert egy ismeretlen jóakarója segítségével sikerül megpattannia, hogy nagyra nőtt patkányok tucatjai mellett elosonva megkeresse feleségét. A cselekmény komótosan halad, csak lassan vesz lendületet, de a végére egész szépen kikerekedik, és még akkor is rászánunk hét-nyolc órát az életünkből, ha eltekintünk az achievementekkel és trófeákkal jutalmazott opcionális feladatok elvégzésétől, mint a keszkenők elcsenése vagy a patkányok lobogóinak lángra lobbantása.
Persze, ha rám hallgattok, akkor nem sajnáljátok majd az időt a düledező vár és a környező területek módszeres átkutatására, sem pedig a mellékküldetések megoldására, mert különben sosem tudjátok elsajátítani az összes képességet, vagy bezsebelni a Tilóra aggatható jelmezek minden darabját. Az említett öltözékek közül a páncélszett a leghasznosabb, mert ha sikerül egerünket őrnek álcázni, onnantól a patkányok nem éreznek ellenállhatatlan késztetést arra, hogy móresre tanítsák a csörgősipkás szökevényt.
Mivel Tilo még egy az egy elleni küzdelemben is garantáltan alulmaradna tízből tizenegyszer, a fejlesztők sem erőltették a harcot, inkább olyan eszközöket adtak a kezünkbe, amelyekkel elterelhetjük az őrök figyelmét, vagy rövid időre elkábíthatjuk őket. Akkor sem dől össze a világ, ha történetesen lebukunk, mert gyorsabbak vagyunk nálunk, csak találnunk kell egy ládát, szekrényt vagy kosarat, amelybe belebújhatunk. A rejtekhelyeken tudunk amúgy menteni is; tegyünk így sűrűn, okkal figyelmeztet erre rendszeresen a játék.
Tenyérbe simuló puha praclik
Tilo terelgetése nem ütközik különösebb nehézségbe, bátran átadhatjuk fiatalabb játékosok kezébe is a kontrollert, de semmiképp se hagyjuk őket magukra a kezdeti lépéseknél, mert az egyedi mentési rendszer és a kicsit régimódi, az automatizált kényelmi funkciókat (például a térképet előbb meg kell találnunk) nélkülöző dizájn miatt jól jöhet nekik némi morális és gyakorlati támogatás is. A több idei AAA kategóriás játékot is megszégyenítő látványt életkortól függetlenül garantáltan mindenki megcsodálja majd, pláne akkor, ha 4K-s tévén találkozik a bűbájos kisegérrel, ugyanis sok más alkotáshoz hasonlóan a Ghost of a Tale is profitál az erősebb konzolverziók teljesítményéből (magasabb felbontás, részletgazdagabb környezet és karaktermodellek).
