Igazából nem is a szokásostól eltérő megjelenési sorrend miatt különleges a Splash Damage és a The Coalition együttműködésének gyümölcse, hanem inkább azért, mert éppúgy el mert szakadni a formulától, ahogy annak idején a Halo Wars is a Master Chief fémjelezte franchise fősodrától. Noha elsőre hajmeresztő ötletnek tűnhetett az XCOM receptjére alapozni a spin-offot (legalábbis ami a harcrendszer fundamentumait illeti), az áprilisban PC-re kiadott Gears Tactics rácáfolt minden előzetes félelmünkre.
Igaz, hogy megváltozott a perspektíva, és az akció sem valós időben zajlik, mégis átjön a hamisítatlan Gears of War élmény, amikor hol védekezve, hol pedig előrenyomulva sáskák tucatjaival végzünk egy-egy bevetés alkalmával. Ugyanúgy kulcsfontosságú a fedezékek kihasználása, hasonlóképpen előnyre teszünk szert, amikor magaslati pozícióból nyitunk tüzet, vagy sikerül derékba kapnunk az ellenséges erőket. Az életünkre törő rondaságok mindegyikét láttuk már korábban, és most is rendkívüli élvezettel daraboljuk fel a Lancerre applikált láncfűrésszel.
Természetesen ehhez az is kellett, hogy csavarjanak egyet a fejlesztők a klasszikus akciópontos szisztémán, amely az XCOM játékokban úgy néz ki, hogy adott körben két cselekvési fázissal gazdálkodhatunk (például mozgás-tüzelés vagy mozgás-mozgás), de ha lövés az első, azzal vége is a körnek. Ezzel szemben a Gears Tactics három akciópontot ad alapból, amiket fordíthatunk helyváltoztatásra, tüzelésre, újratárazásra, gránátdobásra, skill aktiválására és így tovább.
Ami a felhasználásukat illeti, nincs semmiféle megkötés, a műfajban gyakori pályára feszített négyzetrács elhagyása hasonló szabadságot eredményez a helyváltoztatás tekintetében is. Az akció folyamatosságáról pedig olyan újítások gondoskodnak, mint például a kivégzésekért járó jutalom akciópontok, emiatt agresszívabban játszhatunk és tempósabban nyomulhatunk előre. Ezt ellensúlyozza az ellenfelek létszáma, és hogy ők is előszeretettel előszeretettel ássák be magukat, váltanak át overwatch módba, amikor a célkeresztbe tévedő támadókat addig sorozzák, ameddig a tartalékolt AP-ből és lőszerből futja.
Ugyanakkor nincs feltörhetetlen retesz, megoldhatatlan szituáció, csupán meg kell találnunk a számunkra legideálisabb összeállítást, aztán szintlépéskor olyan passzív és aktív skilleket választani, amelyekre taktikánkat építeni szeretnénk. Biztos van, aki be tudja illeszteni a Gnasher sörétes puskával felszerelt scoutot is az elképzelésébe, de én a support-vanguard-sniper-heavy négyesre esküszöm. Aggódtam is, amikor megtudtam, hogy az xboxos kiadással együtt bekerül a játékba a széria elmaradhatatlan robotja, mert sejtelmem sem volt, miként szoríthatnék helyet neki a nyerő kombináció megbontása nélkül. Bőven elég, hogy egyes küldetések limitálják a létszámot és nem engedélyezik bizonyos karakterosztályok részvételét.
Szuper haver
Mint utóbb kiderült, felesleges volt emiatt álmatlanul forgolódni az ágyamban, hiszen Jack úgy válik a csapat részévé, hogy annak egysége nem szenved csorbát, azaz nem foglalja el a helyet senki elől. Kezdetben igencsak korlátozott képességeit elnézve mindjárt érthető, hogy nem teljes értékű harcostárs, ugyanakkor semmiképp sem haszontalan, sőt éppen ellenkezőleg. Szükségtelen a továbbiakban a pályákon elhelyezett ládákért (ezekből és a küldetések jutalmaiból cseréljük jobbra katonáink felszerelését) valamelyik emberünket szalajtanunk, ha egyszer Jack tökéletesen alkalmas a feladatra. És mivel álcázni is tudja magát, akár az ellenség orra elől is megszerezheti a zsákmányt anélkül, hogy egy karcolás esne rajta.
De ne legyünk igazságtalanok, hiszen ahogy bővül a trükkjei palettája, úgy válik egyre sokoldalúbbá, noha a legtöbb fejlesztése (gyógyító aura, méregmező, fegyverek távoli újratöltése és így tovább) arra irányul, hogy vagy társait támogassa, vagy pedig az ellenséget akadályozza. Amelyik viszont mind közül kiemelkedik, az a hijack, minek révén átveheti az irányítást valamelyik rondaság felett. Kivételt jelentenek a bossok, de ez érthető.
Hogy Jack jelenléte miatt ne boruljon fel a játékegyensúly, ún. deviant variánsai is felbukkannak mindegyik ellenféltípusnak. Ezek ismertetőjele a bőrük pórusain és a testnyílásaikon kitüremkedő imulzió, de még szembetűnőbbek a belőlük kiinduló és megállás nélkül pulzáló, piros koncentrikus körök. Mivel az utóbbiak hatótávolságán belül tartózkodó társaik mindenféle bónuszokban részesülnek (például felgyógyulnak, nehezebb eltalálni őket stb.), tekintsük a deviánsokat első számú célpontnak.
Az imént említetteken túl magasabb minőséget képviselő, és ezáltal hatékonyabb felszerelési tárgyakkal és bővítményekkel gazdagodunk még, ha a Jacked kampányt indítjuk el a Classicra átnevezett eredeti helyett. Ennyiben viszont ki is merül a különbség, tehát aki abban reménykedett, hogy esetleg a narratíva kiegészül egy ráadás fejezettel, vagy ha más nem, legalább a kikerülhetetlen és előbb-utóbb ismétlődő mellékküldetések változatosságán javítottak valamelyest a fejlesztők pár új feladat bevezetésével, az óhatatlanul csalódni fog.
Ezzel együtt is a Jacked változatot ajánlom inkább függetlenül attól, hogy már ismeritek Gabe Diaz és társai Ukkon ellen vívott küzdelmének minden egyes fordulatát, vagy még előttetek áll a COG mocskos titkainak leleplezése, és hogy megtapasztaljátok, miként kapcsolódik a Gears Tactics narratívája a Gears 5 cselekményéhez.
Lehet szép a háború?
Távolról szemlélve határozottan igen a válasz, mert még ha nem is kelti valóban új generációs játék benyomását a Gears Tactics, a legrészletesebb PC-s beállításokkal vetekedő látvány egyáltalán nem mutat rosszul egy 4K-s tévén. Ehhez vegyük még hozzá, hogy Xbox Series X-en nem kell kompromisszumot kötve engednünk a felbontásból csak azért, hogy meglegyen a 60 fps (a One X 4K/30 fps, illetve 1440p/60 fps opciókat ajánl), és emellett a töltőképernyő bámulásával eltöltött idő is kellemesen rövid. Igaz ugyan, hogy a körökre osztott stratégiai, illetve taktikai játékoké nem az a műfaj, amelyiknél mindennél előbbre való a magas fps-szám, mégsem baj, ha ennek eredményeként például folyékonyabbak a karakteranimációk.
Megszokni a kontrolleres vezérlést pedig percek kérdése csupán, nem éreztem magam korlátok közé szorítva, mint általában, amikor egy kifejezetten PC-re megálmodott játékot próbálnak utólag a konzolok limitációihoz igazítani. Nyilvánvaló, hogy a fejlesztők kezdettől számoltak az xboxos megjelenéssel.
És ha már oly sokszor szóba került a PC-s verzió, feltétlenül muszáj megemlítenem, hogy az összes újdonság Jacktől a deviánsokon át a minden korábbinál értékesebb lootig, ingyenes frissítés formájában jutott el a platformra. Xboxon ellenben új megjelenésnek számít a Gears Tactics, ezért ha valaki nem éri be azzal, hogy a Game Pass révén játszhat vele, hanem birtokolni szeretné, annak 23 490 forintot kell érte leszurkolnia, ami a megemelt játékárak mellett már-már kedvezőnek mondható.
Ezért cserébe egy körülbelül 30 órányi kikapcsolódást nyújtó, történetvezérelt, nagyrészt lineárisan strukturált hadjáratot kap, majd annak végeztével további veterán missziók várnak rá. Be kell azonban vallanom, hogy míg a kampányt élveztem, és fél év elteltével szívesen futottam neki újra, a pusztán a kihívás kedvéért és pár achievementért teljesíthető veterán küldetésekre már tavasszal ráuntam.
