Emberünket az utóbbi időkben fiktív és valós személyekkel is kapcsolatba hozták, így régebben Max Payne-nel azonosították többen, míg a PlayIT kapcsán készült fotókon voltak, akik Notch-t vélték benne felfedezni. Az igazság azonban az, hogy Nightwolf az Nightwolf, aki felvállalta a Late Night Live-ban az önégetés és az udvari bolond nemes feladatát, ám a valóságban roppant pallérozott elméről beszélünk, aki senkire nem tud haragudni és sokszor hozott már pizzát. Ójeeee!
Személyes visszatekintésről van szó, ezért szeretnék szubjektív életmorzsákat is megemlíteni, hiszen úgyis négyszemközt vagyunk. De semmi pánik, csak egy csöppet lesz énközpontú és szűkkeblű az elbeszélésem, a nagy részét úgyis kicenzúrázza majd a rendszer.
- Mi volt a legnagyobb 2012-es csalódásod?
A legnagyobb szívfájdalmam, hogy idén sem tanultam meg hátrafelé szaltózni. De komolyan. Az előrefelé pörgés már igen jól megy a magam sajátos módján. Pedig annyira villognék egy ilyen figurával az utcánkon a szomszédok előtt. Rögtön „ugye, hogy meg tudom csinálni” szemeket eregetnék a mellettünk élő Joli nénire. A másik nagy bánatom, hogy sokkal kevesebb időt tudtam tölteni a tágas természetben, mint amennyit szerettem volna. Masszívabban dobban az aortapumpám a fák és bokrok társaságáért, mint a szemeteskukák és gépjárművek látványáért. De hát kinek nem? Kicsit rátérve a lelki egyensúlyomat felborító történésekre, talán az viselt meg a legjobban, ahogy az emberek egymással bánnak és, hogy hogyan lépnek át, valamint tipornak el másokat. Szerencsére idén nem voltam személyesen érintve ilyen történésekben, de számos ismerős és idegen történetét ismerhettem meg, amitől sokszor kellett a padlóra köpnöm!
Ha áthajóztatom a fenti kérdést a GameStar család világtengerére, akkor eléggé képen vágott, hogy az év közepén mazur és HP elhagyta a ladikot. Nem tudnék olyan kollégát mondani – Pacán és Hunteren kívül – akinek hiánya a kollektívából, ne tépázná meg a pszichémet, így napokig lógott a szárnyam. Szerencsére tudták az úriemberek, hogy távozásuk miatt megnövekedett a szerkesztőségben a zsepifogyasztás, így az erdők megmentése érdekében visszajöttek! Na jó, fene a pufi szívemet, azért Paca és Huntika is hiányozna, főleg azért, mert teljes odaadással és csodálatos módon tudjuk élezni rajtuk a nyelvünket. Játékfronton az egyik személyes nagy csalódásom a Mass Effect 3 volt. Na nem a vége miatt – ugyanis fél óra után letettem – hanem azért, mert a harmadik rész sem tudta megkedveltetni velem a sorozatot. Szépen kikapcsoltam a gépet, magam mellé helyeztem az irányítót és megállapítottam az örökérvényű igazságot, hogy ezt a tyutyerkát nem nekem szánták a készítők.
- Mi volt a legjobb 2012-es élményed?
Elsőként szeretném megemlíteni, hogy idén lettünk 10 éves házasok az én kis Epresemmel, ezzel alapjaiban rendült meg azaz elméletem, hogy hosszútávon én egy kibírhatatlan féreg vagyok (Epres: így már egyedül csak az én elméletem maradt, amit mélyen elnyomok magamban még legalább egy tíz évre). Végre sikerült több napot is eltöltenem a GS táborban, ahol kipróbálhattam a látatlanban is kedvencemmé avanzsált Rayman Originst, ami marha nehéz. Rengeteget röhögtünk és sok olyan emberkét ismerhettem meg, akikkel eddig csak virtuálisan, a GSO hozzászólásai között találkoztam. Remek srácok és némelyik még vadászni is jár hajnalban! Év elején tesztjelleggel útjára indult a Late Night Live aréna, aminek az élettartalmát körülbelül 2 órára lőttük be. Legnagyobb meglepetésünkre még mindig dübörög, pedig szentül hittük, hogy erre senki sem lesz kíváncsi. Itt említhető több kellemes élmény is, amit az olvasók szereztek nekünk. Egyrészt rengeteg kép érkezik, amin a mai napig nagyokat tudunk vidulni, másrészt pedig olyan, számunkra idegennek számító, de az adásokat nyomon követő személyek jönnek oda az utcán, akik megköszönik, hogy havonta egyszer feldobjuk az estéjüket. Ez a magunkfajta egyszerű embereknek nagyon jólesik, főleg az, hogy utána kifejtik, mennyire szeretik az egész GS brigádot szőröstül-bőröstül.
Tisztában vagyunk vele, hogy nem pótolhatjuk a régi arcokat – és nem is tudjuk -, de örülünk annak, hogy a sok „anno sokkal jobb volt” odamondás mellett azért néhány emberkének tetszik, amibe a csapat rengeteg energiát fektet. Az őszi PlaIT-et is meg szeretném említeni, ahol egy igazi ikonnal állhattam színpadra és egy rövid, de igen velős előadást nyomhattunk a StarCraft 2: Heart of the Swarm játékról. Izgalmas volt és annyira izgultunk előtte, hogy Hunterral majdnem elkezdtük egymást megelőzve a sírjainkat ásni. De hülyeség lett volna, ugyanis egy nagyon kedves olvasónk, Bratach megörvendeztetett egy adag somlói galuskával. Az anyám nem készített vagy vett nekem ilyen finomságot, szóval innentől kezdve apámként szeretlek! Otthon aztán benyomtam és még a cicám (nem a nejem/párom/oldalbordám) is rajongva majszolgatta a felajánlott tejszínhab egy tetemes részét. Filmek terén pedig abszolút győztesként a Hobbitban leltem meg a legnagyobb élményt. Pacával ellentétben – aki gyermeki lelkét ezek szerint lecserélte a felnőttes élet szürke, kopottas sziklájának csákánycsapásaira – nekem várakozáson felül fialt, úgyhogy háromszor is bevonszoltam magam a moziba.
- Mi volt a legrosszabb (legkellemetlenebb) GSO-s élményed?
Ilyen nagyon nincs, illetve közvetetten van. Szomorúan látom, hogy vannak olyan emberek, akik képesek lennének egymást kommentek formájában egy fűszállal is megölni. Az még rendben is van, hogy véleményeket ütköztetünk egymásnak, hiszen ez viszi előrébb a dolgokat, de mikor a sértések kezdenek személyessé fajulni, na azt már nem tudom megérteni. És ez nem csak a GSO-n van így. Miért kell minden dolognál bajonetteket előreszegezve megindulni a másik ellen? Ezt a mai napig nem tudom felfogni. Nyugi emberek, mindannyian egy kupac por vagyunk, csak más-más textilt hordunk. Kellemetlen és szomorú dolog viszont van bőven. Utólag néha elgondolkodom azon, hogy élő adásban miket fecseg ki az ember.
Amikor egy 3 órás műsor megy, akkor sokszor elfelejti, hogy a beszélgetőpartnerein kívül még egy kamera is mered a pofájába, így amit kimond, az ki is lesz mondva és nem lehet majd lekamuzni. Olyan dolgokra gondolok, mint a vécé körüli alternatív élet, vagy a cipzár esete a nokedlivel. Ezek vicces dolgok, de néha kellemetlen, hogy a megengedettnél többen tudnak róla! Mondjuk azért jókat vidulunk ezeken! A szomorú része pedig az, hogy vannak olyan anyagok, amik valószínűleg soha sem kerülnek majd adásba. Rengeteg ötletünk van például egy Endregyógyintézetre, de idő és ember hiányában ezeket nem tudjuk leforgatni, valamint vannak olyan részek, amiken az elkészültük után láttuk, hogy ejha, ez igen karcosra sikeredett és ennek még az ORTT sem örülne.
- Mi volt a legjobb GSO-s élményed?
Toronymagasan az éneklős-tehetségkutatós Endregyógyintézet forgatását mondanám. Amit az Endre leművelt, az nem emberi. Úgy játszotta el azt a senkiházi Nintenöcsi karaktert, hogy RG-vel szó szerint fetrengtünk a röhögéstől. 3 napig fájt az arcom és 1 hónapra kiszáradt a szemem. A másik jó GS emlékem pedig inkább egyszerű emberi dolog, mint a leges legjobb élmény. Engem csak kétszer engednek be havonta a szerkesztőségbe – érthető -, ezért ritkábban látom a többieket, de ilyenkor mindig nagy a röhögés. Miután Mocsyval és Chavával megkérdezzük egymástól, hogy mi a helyzet, 2 perc múlva hangos nevetésben törünk ki valamin, vagy valakit heccelve. Aztán csatlakoznak a többiek is: megy a csipkelődés, repülnek a humorbombák és a végén mindig elkönyveljük, hogy Hunternak van egy palástolt énje, ami a saját érdekében titokban kell, hogy maradjon! Amire még szívesen gondolok vissza az a GameStar Wars forgatása. Az, hogy Gyu-val büntetlenül üvöltözhettünk és vitatkozhattunk egymással, felejthetetlen lesz a számomra. Ráadásul még egy 4 emeletes zuhanást is túléltünk!
- Melyik szerinted az év legrosszabb játéka?
Egyszerűen nem értem, hogy hogyan adhatták ki ilyen állapotban a 007 Legends nevezetű valamit!
- Melyik az év legjobb játéka?
Na ez picit nehéz kérdés. Több cím is van, amivel nem sikerült nyomulnom és esélyes lenne befutónak, így tiszta és becsületes lélekkel csak azok közül szemezgetnék, amiket már végigjátszottam. Idén csak a Diablo 3-mat vártam igazán, ezért nagyon ésszerű lenne rája tenni a koronát. Rengeteg órát gyepáltam el vele és nekem nagyon bejött. De ami igazából teljesen padlóra tett érzelmileg, az a Walking Dead. Ami a játék drámaiságát illeti, a Telltale munkatársai messze kimagaslót alkottak. Igaz, játékmenetben nem villant nagyot vagy kiemelkedőt, de könyörgöm: sírtam – nevettem – idegeskedtem! Legyen tehát a The Walking Dead a befutó!
- Ha van, akkor ki/kik a kedvenc kommentelői(d) a GSO-n?
Ciki közhelyesnek lenni, de igazából nem tudok konkrét illetőket mondani. Mindenki, aki tiszteli a másik véleményét és nem úgy írogat arctalanul, mint aki azt hiszi, hogy ő szopdosta csúcsosra a piramist.
- Mit vársz 2013-tól?
A legeslegfontosabb, hogy jövő májusig leadjak 2 kilót. Többet nem szeretnék, mert szerintem a csontsoványság nem állna jól. Azért is lényeges, hogy csodálatos dalia képében mutatkozzak, mert valószínűleg végre én ugorhatok majd pocsolyát azért, hogy a Nagy Almában találkozzak a rokonaimmal.
Játékok terén pedig határozottan van pár cím, amit bárhogyan is értékel majd a szakma és a közvélemény, mindenképpen szeretnék majd bezsákolni: elsősorban a GTA 5. részét, a hamvas Lara Croft új kalandját, a Heavy Rain készítőinek új munkásságát, a Beyond: Two Souls-t, valamint a The Last of Us poszt-apokaliptikus kalandját. Ha ezek mind megjelennek az aktuális világvége előtt, akkor boldog ember maradok. Ja, és év végén jön a Hobbit második felvonása. Az nagyon, de nagyon…
