Ahogyan a Frostpunk tesztünkben is olvashattátok, a nyomasztó hangulatú This War of Mine fejlesztőcsapata emelte a tétet és egy komplett közösségről kellett gondoskodnunk néhány ember helyett, ráadásul a helyzetet súlyosbította, hogy mindezt szélsőséges körülmények között kellett kivitelezünk. A stúdió ezúttal is mesterien sanyargatta a lelkünket és állított minket olyan döntési helyzetek elé, amelyekkel szembesülve hol az egyik, hol a másik kezünkbe kellett harapnunk ahhoz, hogy még egy napot megélhessen a gondjainkra bízott kommuna. "Igazi város- és erőforrás-menedzsmentet kapunk emocionális hullámvasúton szállítva" - hangzott el akkor a cikkben, ez a mondat pedig nem csupán az alapjátékot jellemzi tűpontosan, hanem annak új tartalmi csomagját is, amellyel a 11 bit Studios nem kisebb súlyt pakol a vállunkra, minthogy mi készítsünk fel másokat a dermesztő hideg beköszöntére.
Holnapután
Noha a Frostpunkhoz hasonlóan a The Last Autumn is egy alternatív történelemben játszódik, mégis számos áthallást fedezhetünk fel a mi világunkkal kapcsolatban, kezdve az alapkoncepcióval. Bár nyíltan senki sem ismerné el, a világ éppen összeroppanni készül a klímakatasztrófa miatt, amikor utolsó mentsvárként mozgásba lendül egy titkos projekt: hatalmas generátorok épülnek, hogy az emberiség túlélői ne fagyjanak halálra - legalábbis azonnal. Mi a Site 113 vezetőjeként kapcsolódunk be a nagy tervbe, egy part menti területen állhatunk neki életünk legfontosabb feladatának, csakhogy a generátor több fázisra osztott beüzemelése előtt és közben gondoskodnunk kell az alapszükségletekről, a rendszeres utánpótlásról és a véletlenszerű eseményekről, döntést kívánó szituációkról is. Míg az alapjátékban a "minden nap ártatlanok halhatnak meg miattunk" szörnyű gondolat volt a mozgatórugó a sietség mögött, a DLC-ben elsősorban az késztet minket iparkodásra, hogy határidőre kell haladnunk a főprojekttel, máskülönben egy felszólítást követően megfosztanak minket pozíciónktól és véget ér a szcenárió. De a The Last Autumn nem csak ezzel éri el, hogy egyre stresszesebbnek érezzük a kihívást. Már az önmagában elég nagy logisztikai megpróbáltatást jelent, hogy ne fogyjunk ki semmilyen erőforrásból végleg, amit nem csupán a polgárok jogos igényei nehezítenek meg, hanem a generátor egyes részeinek költségessége, időigényessége is.
Nincs idő meghalni
Erőfeszítéseink során olyan nem várt nehézségekbe ütközünk, mint a föld mélyéből felszabaduló mérges gázok és más természeti anomáliák, amelyek elvezetnek minket az előzmény másik újításához, a szakszervezetekhez. Minél nyomasztóbb a világvége hangulat, minél nehezebb körülmények teremtődnek a munkaállomásokon, a dolgozók és mérnökök annál elégedetlenebbé válnak, ami nem csupán a morált tépázza meg alaposan, de tüntetésekhez, sztrájkhoz is vezethetnek. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy ez mennyire megnehezíti a szűkre szabott határidők betartását. De vajon valóban használunk azzal, ha minden igényt kielégítünk vagy néhánnyal csak magunk alatt vágjuk a fát? Két új törvénykönyv is szolgál arra, hogy eddig nem látott módokon formálhassuk a kis társadalmunkat, mindezt kiegészítik az új kutatási fák és épületek, mint amilyen a távíró állomás (amin keresztül további munkaerőt és bizonyos forrásokat igényelhetünk) vagy éppen a szakszervezeti központ. Bármilyen döntést is hozzunk, az kihatással lesz mindenre a későbbiekben, így a játékmenet legnagyobb nehézségét az adja, hogy meg kell próbálnunk ügyesen lavírozni aközött, hogy mi szükséges a legfőbb cél eléréséhez és mi a nép óhaja. A kettő sajnos sokszor nem találkozik, ugyanakkor a nyilvánosságot befolyásolhatjuk olyan eszközökkel is, mint az ételosztás, a propaganda vagy éppen a választások.
A Season Pass részeként és külön is beszerezhető The Last Autumn jottányival sem lett könnyebb, mint a Frostpunk, még akkor is komoly kihívások elé állítja a játékost, ha az a négy nehézségi fokozat (Easy, Medium, Hard, Extreme) közül a legalacsonyabbat választja. Az alapjátékhoz hasonlóan a DLC-t is úgy tervezték meg, hogy újra és újra nekifussunk, tanulva a korábbi próbálkozásaink során elkövetett hibáinkból, de sokadik újrajátszásra se érződjék unalmasnak. Elég újdonságot tartogat ahhoz, hogy ne hasson a játékmenet lerágott csontnak, viszont mégis ismerősek legyenek a körülmények (a cikkben direkt nem említettünk minden újítást), erről a szcenárió mellett egy új Endless Mode változat is gondoskodik. Aki elégedetten állt fel a Frostpunk elől, az mindenképp csapjon le erre a csomagra is, nem fog az arcára fagyni a mosoly.
