Jó pár éve már annak, hogy a valós idejű stratégiai játékok fénykorukat élték. Egy egész generáció nőtt fel a Command and Conquer, a Red Alert, a Warcraft és a StarCraft sorozatokon, de az utóbbi években gyakorlatilag kihalt ez a műfaj, a nagy kiadók már nem láttak fantáziát az ilyen stílusú játékok felfuttatásában. Az utolsó mohikán a StarCraft II volt, de a dolgok jelenlegi állását nézve a Blizzard is parkolópályára tette a hajdani sikersorozatot. A Petroglyph olyan, korábbi Westwood-alkalmazottakból verbuválódott, akik a Red Alert és a C&C sorozatot jegyző fejlesztőcsapat bezárása után nem voltak hajlandók továbbra is az Electronic Arts védőszárnyai alatt tevékenykedni. 2003 óta rengeteg játékot készítettek, de az igazán nagy, átütő siker még várat magára.
Legórobotok
A Forged Battalion alapötlete egészen jó, nagy kár, hogy a kivitelezés inkább a kilencvenes éveket idézi. Adott a robotfrakciónk, amelyet összeereszthetünk multiban vagy egyjátékos hadjáratban az ellenfél frakciójával, amely hajszálpontosan megegyezik a sajátunkkal. Minden meccs után kapunk valamennyi fejlesztési pontot, amit aztán elkölthetünk egyedi, saját magunk készítette robotokra. Új fegyvereket, páncélokat vagy környezeti hatások elleni védelmet tehetünk az új gépezetekre, hogy aztán a következő küldetésben már ezekkel az új csodamasinákkal vegyük fel a harcot a többiek ellen.
Négyféle fegyvernem közül választhatunk: a gyalogosok bizonyos épületeket tudnak elfoglalni, de a fejlesztések első fázisában inkább csak golyófogónak használhatók. A könnyűgépgyárban gyors, alacsony tűzerővel rendelkező, páncélozott járműveket gyárthatunk le, ezek ideálisak a gyalogosok ellen, de a harckocsik páncéltörő lövedékeivel szemben védtelenek. A páncélosok és az önjáró lövegek a nehéz gépgyárak gyártósorairól gördülnek le, ellenük igazából a légierő a hatásos. Légiflottánk vadászokból és bombázókból áll, ők gyakorlatilag minden egységtípus ellen jók, bár az is igaz, hogy nagyon könnyű leszedni őket az égről. Épületekből sincs olyan, amit eddig ne láttunk volna többször is. A főhadiszálláson képezhetünk ki további nyersanyag-betakarítókat, amelyeknek az az egyetlen feladatuk, hogy összegyűjtsék a pénzt jelentő alapanyagokat a pályákról.
A pénzszerzés az egyik legfontosabb feladatunk, ha ezt jól megszervezzük, akkor félig meg is nyertük a meccset. Ezenkívül gondoskodnunk kell megfelelő mennyiségű energiáról, meg kell védenünk bázisunkat az ellenséges frakció portyázó robotjaitól, ezt a leghatékonyabban a különféle lövegtornyok tudják biztosítani. Tudunk építeni rakétasilókat is, ezek amolyan végső fegyvernek számítanak. Amennyiben sikerül összehangolt támadást intézni a rakétákkal és a közelben állomásozó erőinkkel, akkor jó eséllyel mi kerülünk ki győztesen az összecsapásból.
Essünk túl rajta
Sajnos a meccsek egy idő után totális érdektelenségbe fulladnak, a különböző frakciók hiánya miatt nincsenek igazán egyedi harci egységek. Az egyjátékos rész iránti érdeklődésem nagyon gyorsan elillant, a sztori ezerszer lerágott csont, a küldetések egyáltalán nem épülnek egymásra, nincsenek szerethető vagy gyűlölhető karakterek, a végén már csak azért daráltam le minél gyorsabban az ellenfél bázisát, hogy megkapjam a jutalmat, és továbbfejleszthessem a robotokat. Valahogy hiányzik a mélység az egész játékból, így nem is tudom jó szívvel ajánlani, csak a műfaj legkeményebb rajongóinak. Grafikailag is az átlag alatti kategóriába sorolható, hiába a sok szép színes egység és a csillogó robbanások. Csak saját felelősségre.
