Folytassa, Gamer! - Fringe 2x01-2x04 epizódmustra

Nehéz megmondani. Az Alias egy pörgős, okos, rendkívül fordulatos akciófilm-sorozatnak indult: nevezhetjük talán a 24 eszmei elődjének is - sosem tudhattuk, ki áruló, ki nem, mikor derül ki sok évad után, hogy a főszereplő, akire többször gyanakodtunk, de aztán végül meggyőződtünk ártatlanságáról, mégiscsak rosszfiú. A sorozat sajnos unalomba fulladt: a későbbi évadok már erőltetettnek, fáradtnak hatottak. A nagyszerű akciójelenetek, pörgős forgatókönyvek és a néhol kiemelkedő színészek azonban így is sok nézőben hagytak kellemes élményeket. Abrams nagy durranása azonban egyértelműen a Lost: az Alias alkotógárdájából Terry O'Quinn-t megkaparintva szerencsés casting után egy nagyszerű, sokféle plot-device-ra lehetőséget adó setting-gel Abrams megalapozta jövőjét, és létrehozta napjaink egyik legkedveltebb sorozatát. A Lost cselekménye folyamatos, nehéz bekapcsolódni, hiszen egy-egy epizód akár évadok múltán utal vissza egy-egy történésre, melynek ismerete híján nem értjük az adott részt. A flashback-es, majd falshforward-os szerkezet is frissnek hatott eleinte, és bár a sorozat sok békát nyeletett le velünk, és most már világosan látszik, hogy az írók évadról-évadra sokat improvizáltak, és a kérdések nagy része mára feledésbe merült, nem lesz megválaszolva - mégis egy izgalmas mitológiát - és ami még fontosabb - rendkívül mély, jól felépített karaktereket köszönhetünk a sorozatnak. A szereplők, a hangulat, a mitológiai és filozófiai utalások tették a Lost-ot mára azzá, ami (legközelebb természetesen a Lost-tal folytatjuk), így mikor tavaly nagy csinnadrattával bejelentették a Fringe-et, mint a jövő Lost-ját, joggal számíthattunk hasonló receptre.

    De tévedtünk. Abrams nagy kísérletező: megint valami egészen újjal próbálkozik. Egy biztos: amihez hozzányúl, vagy feledésbe merül (mint pl. az Armageddon. Méltán.), vagy arannyá válik.Utóbbi esetben pedig természetesen dollármilliókat hoz alkotójának. És kinek ne lenne kedve ilyen körülmények között kísérletezni, ha megtehetné?
Elöljáróban elnézést szeretnék kérni a sorozat nagy rajongóitól (mert - mint az a House-cikk kommentjeiből kiderült, sokan vagytok), ugyanis a Fringe nem tartozik a kedvenceim közé. Mindjárt azt is kifejtem, miért.

Jó,persze, nézem, nézem, de valahogy nem várom úgy az új epizódokat, mint a Lost, a House, vagy akár a Californication következő részét (vagy anno a Battlestar-ét vagy a 4400-ét). Tehát a cikk szubjektív, nem akarok semmit tényként lenyeletni - csak a véleményemet osztanám meg veletek egyfajta vitaindító cikként (képzeljétek tehát minden mondatom elejére-közepére-végére a szerintem szócskát: nehogy megkövezzetek!). Egy  rövid összefoglaló után észrevételeim következnek a teljesség igénye nélkül.

    A Fringe két különleges FBI ügynök, Olivia Dunham és Peter Bishop, valamint utóbbi apja, az excentrikus, bolondos, igen veszélyes, de szerethető zseni, Walter Bishop kalandjait követi nyomon. Az apa elmegyógyintézetből való kiszabadítását követően nem sokkal megalakul a Fringe Division, a „határtudományokkal foglalkozó részleg”, melynek lelkes ügynökei részről-részre szembesülnek azzal, hogy bizony „több dolgok vannak földön és egen”. A háttérben meg ott a titokzatos Massive Dynamics, egy óriási multivállalat elapadhatatlan forrásokkal, mely hol támogatja, hol útját állja az FBI újdonsült tikos részlegének (tisztára, mint a Company a Prison Break-ben). Szó esik egy bizonyos „mintáról”, melynek köze van ahhoz, hol és mikor történnek a Fringe hatáskörébe tartozó események, terrorakciók. Előkerülnek a rejtélyes, kopasz, elhalt ízlelőbimbójú „Figyelők” (nahát, emlékszik még valaki a Hegylakóra?), és még sok izgalmas szálon indul el a cselekmény, csakhogy ezek kb. évadonként kétszer bukkannak fel, és akkor is csak azért, hogy újabb kérdéseket vessenek fel. Ez a fajta 'előhúzok egy cliffhangert a nadrágzsebemből' a Lostban működik, hiszen a cselekmény folyamatosan halad előre, és nincs idő mindig a nagy rejtélyekre koncentrálni, de egy olyan sorozatban, ahol különálló eseteket mutatnak be, enyhén szólva erőltetett és érthetetlen, mikor egy sokkoló eseményt és egy új, fontos szereplő bemutatását követően tíz részig senkinek nem jut eszébe a dolog. Aztán a tizenegyedikben (mikor megint ráér a tisztelt színművész), hirtelen minden ezzel az elejtett szállal függ össze: mindenkit ez foglalkoztat.

    A Fringe sok helyről „kölcsönözte” eszközeit: a részről-részre változó, a fő sztoriline-tól általában független, negyven perc alatt felderített paranormális esetek az X-akták formuláját idézik, a sorozat Pilot-ja a Lost-ot juttatja eszünkbe, a sokszor vígjátékba hajló jelenetek pedig a House börleszkjeire hajaznak. Az epizódok a Losttól eltérően nagyjából függetlenek, és az ötven percből (melyet a második évadra sajnos a szokásos 42-43-ra húztak) jó, ha tíz perc mozdítja előre az évadokon átívelő, összefüggő történetet.
    A Fringe pilot-ja szerintem igen jól sikerült, nagyszerűek voltak a poénok, és bár a Petert játszó Joshua Jackson képességeit illetően már akkor is voltak kétségeim (hát igen… a Dawson és a haverok), az rögtön látszott, hogy a John Noble által játszott Walter lesz a sorozat motorja. Azt, hogy a színész zseniális, már korábban is tudtam - elég csak a Gyűrűk Urában Denethorként nyújtott alakítására gondolni. Aztán persze Joshua Jacksont is megszerettem, ahogy az Oliviát játszó Anna Torv-ot is. A látvány, a zene, a rendezés nagyszerű volt, és külön tetszett, hogy részről-részre a paranormálisnak tűnő eseteket tudományos dialógusokkal próbálták megmagyarázni. Mi is akkor a baj?
    Kezdjük az elején: a karakterek a Fringe-ben egyszerűen nem olyan erősek, mint a Lost-ban, és mivel kevesebb az állandó szereplő, nehezebb kedvencet találni a karakterek között. Persze, arra meg ott van Walter. De hiába az ő fantasztikus alakítása, ha a többi szereplő szürke: a Wire-ből és Lost-ból kölcsönzött Broyles (Lance Reddick), és a pár epizódra beugró Spock - Leonard Nimoy - sem mentheti meg a karaktereket a szürkeségtől, ha párbeszédeik üresek, és a színészek a kibontakozásra epizódonként csak pár percet kapnak. És sajnos az alkotók még ezt a pár percet sem használják ki: az előző évad sok részen átívelő húgocska-nővérke cselekményszála például - mindenki tegye a szívét a kezére - senkit sem érdekelt. Sokkal fontosabb kérdések vártak már akkor is megválaszolásra. A Fringe sok ilyen - a rajongók által is kifejezésre juttatott - hamvába holt cselekményszállal rendelkezik: ilyen Olivia apagyilkossága, Peter rejtélyes női ismerőse, vagy a Massive Dynamics-nál életben tartott John Smith (hiába, ha a színész az Anna Torvval töltött mézeshetek után egyszerűen nem ér rá). Nem hinném, hogy az alkotók visszatérnének ezekhez az érdektelen kérdésekhez. A humor sajnos hamar ellaposodott - a forgatókönyvírók mintha kifogytak volna az ötletekből. Két-három-négy részen keresztül még mosolyogtunk, mikor Walter elfelejtette Astrid nevét, vagy amikor jóízűen majszolt valamit a naturalistán elénk tárt boncolás közben, de könyörgöm: minden részben ugyanezt kapjuk, és ami ezeket a jeleneteket megmentheti, az egyedül Noble játéka.

    Nagyon ígéretes sorozat a Fringe, hiszen a koncepció, hogy szakértők segítségével, tudományosan próbáljuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, egy életközeli, hihető, mégis misztikus világ megteremtését teszi lehetővé. Tisztában vagyok vele, hogy minden sorozat esetében kell egy erős évadnyitó, egy elveszett nézőket visszahozó középrész, és egy rendkívül erős finálé - a többi nagyrészt jobb-rosszabb filler-epizód (igaz ez a House-ra és valamilyen szinten a Lost-ra is). De ez a koncepció egy ilyen szerkezet esetében egyszerűen nem működik: a pilot folytatja kicsit a fő cselekményszálat, aztán 10 részen keresztül nem hallunk a mintáról, a figyelőkről, vagy a párhuzamos dimenzióról. Az egész természetellenes: pusztán a sorozat nézésével szinte belelátunk abba, hogyan is néz ki a sorozatgyártás financiális oldala.

    A törekvés, hogy részről-részre úgy-ahogy megmagyarázzák a mindig új történéseket, lassan lecsengett, így az első évad közepén bevezették a „minta” cselekményszálat, majd a figyelőket, hogy aztán pár utalástól eltekintve megint fél évadokig elejtsék. Az első évad második felében aztán olyan nevetségesen gyenge epizódokat láthattunk, mint a számítógépekből digitális lényekkel embereket valahogy/valamiért lemészároló megkeseredett apa, vagy a hibridszörny, aki mindenkit üldöz valamiért. A tudományosságra ekkor már nem is törekedtek: ha a nézőnek tetszik, minek törjük a fejünket magyarázatokon? És ami még nagyobb baj: az eseteket recirkulálták, újrahasznosították: jópár filler szólt ugyanarról az ellenségről, merényletről, kicsit másképp nevezve, más díszletek között - válaszokat pedig továbbra sem kaptunk.
    Tovább tetézi a bajt, hogy a sorozat évadközi részeiben a vizuális megvalósítás, a CGI is sokszor elfogadhatatlanul gyengére sikeredett, ami egy ilyen nagy költségvetésű sorozat esetében megengedhetetlen. Az újabb részekben pedig - pár erős epizódtól eltekintve - visszatértek az esetek látszólagos megmagyarázására, csakhogy ezek újabban olyan butára, ellentmondásosra sikeredtek, hogy az már fáj - ezen az sem segít, hogy a magánéleti problémákra szánt percek is abszolút üres, jelentéktelen konfliktusokkal foglalkoztak.

    Nem használ a sorozatnak az sem, hogy a karakterek nemigen fejlődhetnek, hiszen az őket igazán érintő cselekményszálak csak évadonként egyszer-kétszer kerülnek szóba, és az interakciós lehetőségek is korlátozottak, mivel az akció közben a „Vigyázz! Majd én megyek! Jaj de örülök, hogy jól vagy”-on kívül sok párbeszédre nincs lehetőség, utána pedig egyszerűen idő nincs a mélységekbe belemenni.
Érdekes probléma, hogy a sorozat egyik főszereplőjének, Peter-nek egyszerűen nincs funkciója - nem is tudjuk, miért van ott, azon kívül, hogy kérdéseivel lehetőséget teremtsen Walter vicces beszólásaira, vagy néha egyéni akcióival Deus Ex Machinával oldja meg az ügyeket - szerepe nem megalapozott, sokszor inkább egy kiközösített lúzernek tűnik, mint igazi hősnek.
    No de elég a nyávogásból, tudom, hogy meg akartok lincselni, így gyorsan hozzáteszem: szeretem a Fringe-et, és igenis megvannak/voltak a sorozat jó pillanatai, vannak izgalmas cselekményszálak, csak ezeket a fillerek alatt szinte el is felejtjük (lásd pl. Olivia titokzatos képességei), és sajnos a gyorsan rövidre zárt, vagy elejtett cselekményszálak, a repetitív történések és a karakterek közti kémia hiánya, valamint a sokszor (a színészi játékhoz képest méltatlanul) bugyuta sztori sokat ront az összképen.
De nézem, persze, hogy nézem, mert jó azért, úgyhogy következzen most a második évad első négy részének spoileres kritikája. Figyelem: aki nem látta az első évadot, innen ne olvasson tovább.

----------------------------------------------------------------------
FIGYELEM! INNENTŐL A NEW DAY IN THE OLD TOWN SPOILEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-----------------------------------------------------------------------

FRINGE 2x01 - A New Day in the Old Town

A cím tökéletes - új évad, a régi szereplőkkel: visszatér minden, amiért a sorozatot szeretjük. Walter éppolyan őrült, mint eddig, Peter maradt a nagyokos szerepében, és a lemez pörög tovább máris.
Oliviát utoljára akkor láttuk, mikor William Bellel találkozott egy "kilentizenegyenítetlen" párhuzamos világban. No, erről most nem sok egyebet tudunk meg, azon kívül, hogy Olivia kocsija jön, a másik dimenzióból, Walter hümmög, piszkál valamit a műszerfalon, mire Olivia… ezerrel kirepül a szélvédőn, és megy kórházba rögtön. Waltertől persze senki nem kérdezi, mit csinált, 'mi, mennyi, miért'.
Apropó, Walter. Kedvenc őrült tudósunkat az előző évad fináléjában elég letargikus hangulatában láttuk utoljára. Úgy tűnik, most régi formájában tér vissza, mintha mi sem történt volna: eszik, iszik, katasztrofális döntéseket hoz, és mint mindig, most is imádnivaló.
Sajnos úgy tűnik, hogy az előző epizód terrorista csoportjának, és a befejezetlen plotnak búcsút inthetünk - vannak új főgonoszaink, és Olivia is visszatér, tehát a csoport - vezetőjük likvidálásával - egyelőre látszólag felszívódott.

Van nekünk viszont egy másik dimenzióból jött alakváltónk, akit nehéz elkapni, mert: alakváltó. Muszáj neki valami kütyüt a leendő gazdatest ínyébe nyomni (hogy a boncoláson jó főszereplőink mégis találjanak valami nyomot), aztán hopp. Jobb, mint a százfűlé-főzet. Az emberek, akiknek felveszi az alakját, meg hullanak, mint a legyek. Ezért Peterék nyomoznak egy új, zöldfülű ügynökkel: Amyvel (Meghan Markle). Az alakváltót, aki közben ápolónő-alakot öltött (vajon ilyenkor az ember mit kezd a saját testével? Ehe-ehe.) hosszas nyomozás után sem sikerül lenyomni ám, bár azt hiszik, igen, hiszen az ápolőnővé változott változó valójában már nem is az ápolónő, hanem… egy, a sorozattól eligazoló ex-fontos szereplő testét bitorló idegen. Tehát egyik kedvencünk már csak testében, doppelganger-ként van jelen egy pár epizód erejéig. Ez a valaki (na jó, ha aki eddig olvasott, és nem látta még a részt, megígéri, hogy nem olvassa tovább, kimondom: )  …Charlie... Francis! Charlie Francis 2 elégeti tehát az igazi Charlie-t (Kirk Acevedo), és tovább kommunikál egy régi írógépen másik dimenzió-beli főnökével, aki szerint Oliviát meg kell ölni jól, nehogy aztán eszébe jusson valami. Világos, ugye? Izgalmas fordulat. Tényleg. Irónia nélkül.
Tehát: jönnek az alakváltók, és rosszat akarnak. És köztünk vannak (mint a cylonok, na.)
Az epizód tehát újfent tele volt ellentmondásokkal, meg nem magyarázott részletekkel, és a tudományos hablaty hatásos volt ugyan, de semmi értelme nincs. Az akciójelenetek látványosak, a rendezés pörgős, a színészi játék megfelelő, bár az új ügynök, Amy Jessup megjelenése kicsit erőltetett (noha a színésznő valóban bájos). Szóval nem volt ez rossz rész, gyorsabb, fordulatosabb volt, mint szokott lenni, több volt a meglepetés is - több poént nem lőnék le, ha valaki vakmerő módon mégis beleolvasott a recap-be a kockázatokra és mellékhatásokra való tekintet nélkül. Nem volt rossz, na. Na, mégis. Egyet még:
Hogy Broyles és Nina? WTF?!!!

Gamestar százalék:
78

----------------------------------------------------------------------
FIGYELEM! INNENTŐL FRACTURE SPOILEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-----------------------------------------------------------------------

FRINGE 2x02 - Fracture

Ha ez rajtam kívül valakinek fontos: Gene, a tehén megint szerepet játszik (természetesen bőgetésével) a történésekben!
Olivia flashbackeket lát a másik dimenzióban tett utazásáról, és Nina saját ex-gyógyászához, a mindenttudó bowlingmesterhez utalja be őt…. Bowlingmeccsekre. Megint egy mellékszál, meglátjuk majd, mi sül ki belőle.
Peter ismét titokzatos, mindent tudó kapcsolatait használja fel az ügy előremozdítására, és megint csak ennyit tudunk meg. Hogy honnan ismeri a titokzatos kontaktot, mit rejt ifjabb Bishop múltja, és egyáltalán: mi ez az Irak dolog, most sem kerül terítékre.

Az epizód plotja fordulatos, mindig is szerettem azokat a történeteket, ahol a medúza pillantására asszociálhatok (ilyen egy igazi Femme Fatale, nem?) - összefoglalva: bizonyos személyek kővé válnak, és felrobbannak, ezzel disztrojolva mindenkit egy elég nagy sugarú körben. A sztori során aztán kiderül, ki mozgatja a szálakat, van egy új elkapott főgonoszunk (bár ki tudja, ki kivel van), és vajon mi közös a passzív-agresszív áldozatokban? (dobpergés…) mindannyiukon kísérleteket végeztek pár évvel korábban. Később kiderül, hogy a másik dimenzióból érkezett, a világ elpusztítására szolgáló adatokat szállító… izék… eltakarítására alakították ki a szuicid leendő gólemeket, hogy ha jön a célpont, ők ott legyenek, és felrobbanjanak jól (ömm… talán egy szokványos táviranyítható TNT egyszerűbb megoldás lett volna, mint egy sok év alatt kifejlesztett, állandó gyógyszerezéshez kötött leendő élő bomba, akit csak pár méterről lehet aktiválni, hogy felrobbanjon a gonosz idegen, a szerencsétlen áldozattal egyetemben…). Az utolsó golem-to-be-t aztán persze megmentik jól Walter és Peter hathatós segítségével.

A rész végén - hogy azért valami utalás legyen a fő cselekményszálra is - megint előkerülnek drága Megfigyelőink, merthogy ott vannak. Lassú víz partot mos.
A rendezés megint kiemelkedő, a sztori megint kicsit elnagyolt, a tudományos magyarázat csak azért van, hogy elmondhassák, az is volt megint. A laborban lezajló rekonstrukciós-műtétek látványosak, a színészek remekelnek, Amy-t nem nagyon látjuk, és Walter talán kicsit kevésbé vicces, mint eddig. De a Fracture ennek ellenére fordulatos, izgalmas epizód - épp mint az előző rész. Jó kezdés, mitagadás.

Gamestar százalék:
78


----------------------------------------------------------------------
FIGYELEM! INNENTŐL MOMENTUM DEFERRED SPOILEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-----------------------------------------------------------------------

FRINGE 2x03 - Momentum Deferred

Hát még a folytatás! A Momentum Deferred egyértelműen a sorozat legjobbjai közé tartozik. Igazi akciódús hullámvasút-menet.

    Már a felütés is erős: alakváltóink olyan raktárakat támadnak meg, ahol hibernált emberi fejeket őriznek, és megdézsmálván a raktárkészletet egy-két koponyát magukkal visznek. Később egy gyors borotválást követően kidobják ezeket a kert végébe: nem tudjuk, mit is keresnek (és a rész végén sem tudjuk meg sajnos).
Eközben a Charlie testét magára öltő alakváltó súlyos gondokkal küszködik: a megfelelő berendezés nélkül (ami a Massive Dynamics birtokába jutott) nem húzza sokáig. A színész eddigi legjobb teljesítményét nyújtja, le a kalappal Kirk Acevedo előtt.
Amy karaktere eltűnt, mintha nem is lett volna - ez megint szomorú kicsit, még akkor is, ha a későbbiekben viszont láthatjuk: az ilyen húzások nem tesznek jót a plot kontinuitásának.
Végre visszatér Nimoy is, azaz Spock, azaz Bell - egy igen jól felépített, mindkét színész részéről nagyszerű játékot bemutató jelenetben. Sajnálatos, hogy a részben megismertek miatt értelmetlenné válik Walter első részben bemutatott műszerfal-hackelése, valamint fura az is, hogy Nina mintha nem tudna semmiről - Olivia látogatásáról sem -, holott ő volt az, aki az előző évad fináléjában elkísérte Oliviát a dimenziókapuig. Nem tesz jót a jelenet dinamikájának az sem, hogy Nimoy igen ritkán vesz részt a sorozatban - a jelenet önmagában véve persze ennek ellenére élvezetes.

A Charlie-storyline feszült, fordulatos, és Walter újra találkozhat egyik első kísérleti alanyával - a hippi-szerű, zseninkbe reménytelenül szerelmes vidéki lánnyal. Jeleneteik izgalmasak, végre árnyalják kicsit Walter karakterét - de félek, hogy ennek sem lesz folytatása (ne legyen igazam!). Az egész Rebecca dolog egyébként végre visszanyúl kicsit az előző évadhoz, így legalább egy aprányit úgy érezhetjük, hogy egy folyamatos történetnek lehetünk megfigyelői (apropó: figyelő megint nincs, a mintáról továbbra sincs szó).
Furcsa az is, hogy az alakváltó miért nem lövi le rögtön Oliviát a végső csatában. A hasonló logikátlanságokon lehetne még szőrözni, de felesleges: a Momentum Deferred elsőrangú szórakozás, a sorozat egyik legjobban összerakott darabja.

Gamestar százalék:
88

----------------------------------------------------------------------
FIGYELEM! INNENTŐL DREAM LOGIC SPOILEREK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-----------------------------------------------------------------------

FRINGE 2x04- Dream Logic

A Dream Logic című epizód egy, a sorozatban már körüljárt témát térképez fel újra: az álmokat. Egy kicsit másképp.
POW-jaink, ha nevezhetjük Patient of the Week-nek az elkövetőket, látszólag teljesen normális emberek, akik egyik pillanatról a másikra hallucinálni kezdenek, iszonyatos vízióik lesznek: az egyik borzalmas Pinky Demonnak látja főnökét, így szét is csapja a fejét, a másik szakácskollégájának tálcáján levágott kezeket fedez fel, így meg is döfködi. Akik túlélik a gyilkosságot, nem sokáig, mert hamarosan megőszülnek pillanatok alatt és kiszáradásban, végkimerülésben elpusztulnak. Gyorsan.
Maga a téma igen izgalmas: mi történik, ha ébren álmodunk? Hogyan konstituáljuk álmainkat? A rész - a legtöbb Fringe epizódtól eltérően - meglehetősen elgondolkodtató, és a magyarázat hála istennek annyira felszínes, hogy nagyjából plauzibilis maradhat: a gyilkosok megint kísérlet áldozatai, de ezúttal ezek a kísérletek sem a mintával, sem alakváltóinkkal nem függenek össze, mindőssze egy pszichiáter használja drognak más emberek katalizált álmait. Korábbi pácienseibe chip-et ültetve, esténként véletlenszerűen választja ki áldozatát, hogy saját agyi központjába irányítsa az élményeket. Az áldozatok sajnos így nem sokáig bírják: mivel látó-lebenyük inaktív, a beérkező ingereket nem tudják rendszerezni, elraktározni, így a túlzott agyi aktivitás okán igen hamar megmurdálnak (közvetlenül előtte mellesleg az éber-álom nem mellékes mellékhatásai miatt aktív résztvevőként gyilkolják le a körülöttük levőket). A hirtelen kiszáradás és megőszülés persze nem túl hihető, mivel ezekhez egyszerűen idő kell - a szervezet nem tud kiszáradni fél másodperc alatt, és a pigmentsejtek elhalásához sem elegendő néhány másodperc. De ne szőrözzünk.

Maga a nyomozás izgalmas, bár a kevés szereplő okán már a rész elején érezhető, ki lesz a gyilkos. Jó, persze, nem egy Columbo-t nézünk (bár ott épp az elején tudtuk mindig, ki az elkövető… ennyit a hasonlatokról): a dráma megvalósítása, a gyilkos-áldozat Jekyll és Hyde-osan felépített karaktere erős, hihető, a cselekmény megint csak mozgalmas, és a végén talán meg is sajnáljuk a szegény professzort. Ugyanakkor megoldható lett volna, hogy a sztori kevésbé kiszámítható legyen - úgy még nagyobbat ütött volna az utolsó jelenet. Az, hogy a pszichiáter - ha a saját magának küldött üzenetek által végül rádöbben, mit is tett - miért választ az öngyilkosság módszeréül olyan eszközöket, melyek miatt még egy ártatlant megöl, ahelyett, hogy lelőné magát, nem egészen tiszta, ahogy az sem, hogy ha Jekyll-éne tisztába került Hyde jelenlétével, miért nem ölte rögtön meg magát, vagy figyelmeztette áldozatait. Maga a plot tehát szinte minden ponton problémás, mégis - a rendezői finomságok, a jól megírt párbeszédek elgondolkodtatnak - a következetlenségeken át lehet siklani.
Walter tervezett műtétje nekem kicsit karakteridegen volt - ez már több, mint felelőtlenség, és a magam részéről unom a bowling-mesteres cselekményszálat is - nem mozdítja előre a nagy egészet.
Az egész részt ugyanakkor - az utolsó jelenettel egyetemben - valahogy lassabbnak, mélyebbnek éreztem egy átlagos epizódnál. És épp az utolsó jelenet utal végre vissza az előző évad fináléjának legfontosabb, legizgalmasabb kérdéséhez: ki is ez a Peter, és mennyiben az a kisiú, akit Walter felnevelt? Mennyiben más ez a gyerekkorát a másik dimenzióban leélő, cinikus fiatalember, mint az a Bishop Jr., akit Walter szeretett, és akinek egyre akarja látni őt? Mi lesz, ha kiderül az igazság? Lehet-e apa és fia ez a két ember - az őrült, másik dimenzióból fiút rabló tudós, és az elveszett, megtévedt, apját sokáig látni sem akaró Peter? 
Tudom, hogy a tűzbe nyúltam, és talán sokan utálni fognak. Szeretem a Fringe-t, és épp ezért látom: lehetne/lehetett volna sokkal jobb is. De a Dream Logic megint egy olyan epizód, ami után reménykedem: a készítők megtalálják az utat a nézők szívéhez és fejéhez egyaránt.

Gamestar százalék:
89

Legközelebb a Lost-tal folytatjuk, addig is kedvcsinálónak jövő heti alanyunk első, majd utolsó évadjának kedvcsinálója:

 

Lost season 1 fan-made trailer:

 

Lost season 6 trailers (SPOILER-VESZÉLY!!! - csak azoknak, akik látták az első öt évadot!)

 

 

Várjuk véleményetek, javaslataitokat. A jövő héten is: Folytassa, Gamer!