Szimplán musou néven fut a lingvisztikailag mindig hatékony japán nyelvben az a játékstílus, amire még 22 év, és legalább 70 játék után sem született magyar vagy legalább angol műfajnév. Így aztán én is kénytelen vagyok körülírni az eseményeket: a Warriors-széria olyan játékokból áll, amelyekben karakterünk egy aktív csatatér kellős közepén egymaga mérkőzik meg szó szerint ezernyi ellenféllel. Fair küzdelemről természetesen nincs szó, hősünk minden ütése tucatnyi közkatonával végez, a durvább kombók nyomán pedig egész szakaszok enyésznek semmivé.
Tényleges kihívást csak a különféle tisztek, illetve a hozzánk hasonló, ám a másik oldalt erősítő hősök jelentenek, no meg az utóbbi felvonásokban már a különféle taktikai nehézségek. A sorozatot a kezdetek óta monomániásan készítő Omega Force fejlesztőcsapat sosem a technikai brillírozásról, netán a részről részre tetten érhető kreatív megújulásról volt híres, így aztán kis túlzással kimondhatjuk: aki látott egy Dynasty Warriorst, az látta mindet.
Persze ma már nem csak a kínai középkort anime-módszerekkel feldolgozó Dynasty Warriors létezik, a széria millió licencelt irányba elkalandozott már. Készült musou játék a Gundam és a One Piece animék, az Arslan és a Berserk mangák, a Legend of Zelda és a Persona 5 játékok alapján, sőt még a Nintendo Fire Emblem szériájáról is elmondhatjuk ugyanezt. Mi több, a mostani már a második felvonás a két játék találkozásából, bár az első Fire Emblem Warriors finoman szólva sem volt telitalálat. Az egy dolog, hogy technikailag a "merő rémálom" kategóriáig is alig ért fel, de a történet bizarr keveréke volt az összes korábbi Fire Emblem csatáinak, karaktereinek, játékelemeinek, és ez végül cseppet sem meglepő módon sehogyan sem akart összeállni logikus, vagy legalább kedvelhető egésszé.
Fódlán árnyéka
Éppen ezért örömteli, hogy a Three Hopes minden tekintetben teljesen más minőséget képvisel, olyannyira, hogy egyelőre az Omega Force egyik csúcsteljesítményeként értékelem. Ez persze nem jelenti azt, hogy elképesztő változások történtek volna, hiszen a címbéli Warriors szócska még mindig kötelez - de hogy a jól megszokott, egyesek által talán már meg is unt receptet kiválóan csomagolták új köntösbe, az biztos.
Ebben kulcsszerepet játszik az, hogy ezúttal kizárólag a legújabb Fire Emblem, a Three Houses világát és történetét dolgozták fel. Az pedig nem véletlenül lett átütő siker: a három fiatal trónörökös tanulmányairól, majd később már uralkodói korszakukról szóló személyes történet kiválóan dobta fel a körökre osztott harci részek feszültségét. A csaták közt például nemcsak a stratégiai dolgokkal - a karakterfejlődéssel, a seregek felszerelésével, a világtérképen való manőverezéssel - kellett foglalkozni, hanem hősünk, Byleth magánéletével is. Előbb a katonai akadémia, utóbb valamelyik uralkodói udvar intrikával, barátokkal, szerelemmel, kalandokkal teli világa adott szórakoztató hátteret a hadjáratoknak. Így az is kiderült, hogy minden háború sokkal emberközelibb konfliktust jelent, ha azzal kerülünk szembe, akivel korábban egyazon iskolapadot koptattuk, akivel oly nagyokat zabáltunk a konyhán, vagy épp, akit elegáns teaceremóniák során próbáltunk kiismerni.
Nem számítottam rá, de e részek szinte maradéktalanul visszatértek a Warriors-feldolgozásban is. Noha konkrétan románcra már nincs lehetőség, a közös programok, az ajándékozás, a személyes kapcsolatok fejlesztése, a beszélgetés itt is kulcsfontosságú, mert a baráti viszonyban levő karakterek a csatatéren is hatékonyabban tudnak együttműködni. Bár érezhetően kisebb hangsúlyt kaptak ezek a részek, így is rendkívül sokat emelnek a játék vonzerején: a táborban a többiekkel töltött idő igen fontos szerepet játszik a karakterfejlődésben (például csak itt, az edzőtéren lehet új kasztokat megnyitni, a kovács pedig az egyetlen út fegyverzetünk fejlesztésére), a történet alakulásában, illetve társaink megismerésében. És persze a szokásos játékelemek is jelen vannak: lehet fejleszteni a különböző boltokat, sőt ezúttal már majdnem minden épületet, felfogadhatunk magunk mellé zsoldosokat, és néha még apró küldetésekbe is belefutunk.
A ragyogás útja
A játékidő döntő részét azonban a frontvonalon fogjuk tölteni, mégpedig első pillantásra pontosan úgy, ahogy azt majd' minden Warriorsban tettük. Szerencsére minél jobban beleássuk magunkat a részletekbe, annál több eltéréssel találkozunk - rögtön ott van például az a lehetőség, hogy három társunknak végre lehet konkrét parancsokat is kiadni. Ez nyilván nem valami óriási találmány, de a Warriorsokban eddig erre nem nagyon volt lehetőség. Most a játékot leállítva - a körökre osztott Fire Emblem-emlékeket előhozva - ráküldhetjük cimboráinkat valamelyik távoli ellenségre, vagy akár egy-egy NPC megvédését is előírhatjuk nekik. Ez az apró megoldás sokkal taktikusabb élménnyé tette az összecsapásokat, ráadásul sokkal könnyebb így reagálni az állandóan változó helyzetekre, és főleg az apró mellékfeladatok felbukkanására. Mivel a négy aktív karakter közt bármikor válthatunk (a fontosabb küldetéseken ennél sokkal többen lesznek mellettünk, de irányítani csak négy hőst lehet), a kacsakaringósabb csatatereket sokkal gyorsabban be tudjuk járni. Csak szórjuk szét a négy karaktert a pálya négy sarkába, és így bármikor oda tudunk kapcsolni, ahol éppen a legnagyobb szükség van ránk.
Bár maga a harc és a kombózás, a kisebb és nagyobb bázisok elfoglalása, a speciális képességek használata is a Warriors-múltat idézi fel, a Fire Emblem jellegzetes kasztjai, fegyverei és varázslatai kiválóan működnek ebben a formában is. A szokásos támadások, speciális képességek, és a területre ható, ultralátványos musou mozgások mellett ezúttal karakterünk tudja magát gyógyítani, illetve képes átalakulni egy erősebb, kéken lángoló alakba is. Igen eltérő élményt jelent egy egyszerű zsoldos irányításához és lehetőségeihez képest az, ha karakterünk mágus, tetőtől talpig vértbe öltözött lovag, esetleg két pengével suhanó kardmester - és a sűrű kasztváltást kifejezetten tanácsolja is a játék. A sztenderd emberi ellenfelek közt néha feltűnhetnek hatalmas szörnyetegek is, de - normál fokozaton játszva - ezek sem jelentenek nagy problémát, ha központi karakterünket megfelelően tápos szinten tartjuk.
Feléledés
Az említett hős neve egyébként Shaz, és mivel ő teljesen új karakterként - egy véletlenül arra járó zsoldosként - csöppen bele az eseményekbe, a Three Hopes története kicsit másként alakul, mint amit a Three Housesben átélhettünk. Byleth már a prológban félelmetes ellenfélként tűnik fel, ezt a részt egy viszonylag rövid akadémiai szórakozás követi (itt kell házat, és azzal együtt hazát választani), majd két évet ugrik az időben a játék, és innentől kezdve már a három uralkodó nagypolitikai játszmájában, vallásháborújában, és egyéb hajcihőiben fogunk részt venni. Mind a három ország eltérő csatákat, eltérő történetet és persze eltérő társakat jelent, így ha valakinek nagyon megtetszik a Three Hopes, az három különböző kampányban is elmerülhet. És azt se feledjük, hogy a prológot követően az osztott képernyős kooperatív játék is elérhető!
Noha technikai szempontból nyilván nem nevezhető a kizárólag Switchre megjelent Three Hopes elképesztő bravúrnak, szinte végig tartani tudja a 30 fpst. Persze, csaknem minden csatában akad egy-két igen sűrű pillanat, amikor észrevehetően lelassul, de ezt a mutatványt bármelyik Warriors képes előadni tetszőleges platformon. Esetleg az átvezető jeleneteknél sűrűn tapasztalható töltések hosszára panaszkodhatnék még, de ez pitiáner dolog lenne…
Mindent egybevetve a Three Hopes meglepően jó lett. Egyértelműen a legjobb a Nintendo és az Omega Force eddigi közös munkái közül, és nálam úgy általában is a Warriors széria csúcsán helyezkedik el. A Persona 5 Strikers után ismét bebizonyosodott, hogy ennek a receptnek az a legjobb formája, amikor nem csak a külsőségek terén ültetnek át egy másik világot, hanem annak működését is megkísérlik lemodellezni az egyre flexibilisebbnek látszó Warriors-motorban. Most már csak annak örülnék, ha a fejlesztők saját játékai is ilyen kidolgozást, ennyi törődést kapnának, ehhez hasonló kreativitásról árulkodnának.
