A Final Fantasy XIV: Endwalker 2021. decemberében érkezett, és végre felrázta egy kicsit az MMORPG-piacot. A World of Warcraft akkori bukdácsolását megunt kalandozók hordákban költöztek át a Square Enix világába, így minden szem Naoki Yoshidára és csapatára nézett. Nagy elvárások övezték a kiegészítő megjelenését, és az Endwalker felülmúlta azokat.
A sztori, a tartalom, az új kasztok és helyszínek csodálatos csomagot kínáltak. Bár az Endwalkernek egy 10+ éves történetet kellett lezárnia, ezt hibátlanul megoldotta, de felmerült a kérdés: hogyan érhetne fel bármi ehhez? A Dawntrailnek erős szembeszéllel kellett megküzdenie, de többé-kevésbé sikerült neki.
Egy nap Dawnservant leszek!
Akárcsak Naruto, aki évtizedekig kiabálta, hogy ő bizony Hokage lesz, úgy lépett be az életünkbe Wuk Lamat, a Dawntrail kiegészítő főszereplője. A Warrior of Light (vagyis a játékos karaktere) elkíséri új cimboráját egy tengerentúli kalandra, ahol a naiv wrothgar lány testvéreivel fog versenyezni a Dawnservant címéért. Ez gyakorlatilag az uralkodó megnevezése Turalban, az új birodalomban, aminek öreg királya már nagyon szeretné továbbadni az irányítással járó terheket.
A versengés során Wuk Lamatnak be kell járnia Tural minden sarkát, meg kell ismerkednie a népek szokásaival, kultúráival, és meg kell oldania a helyiek legégetőbb problémáit. Itt kirohadt a vetés, ott szétszéledtek az alpakák, amott szörnyek szabadultak el. Ez a struktúra remek lehetőséget ad nekünk arra, hogy bejárjunk egy új világot, és Wuk Lamatnak, hogy egy naiv kislányból rátermett vezetővé érhessen.
Az elmúlt több mint tíz évben a Warrior of Light világok pusztulását nézte végig, magatehetetlen lelket oldozott fel, és többször mentette meg az univerzumot felfoghatatlan tragédiáktól. Érezhető, hogy a Square Enix csapata ezúttal egy könnyedebb nyaralást tervezett, ami többnyire jóleső mókázással telik. Az új karaktereket mind egy élmény volt megismerni, ami kifejezetten igaz Wuk Lamatra, aki önmagában testesíti meg az összes létező anime főhős archetípusát. A játék rajongóinak véleménye megoszlik a karakter megítélését illetően, de én mind a szinkronmunkát, mind az írást nagyon élveztem. Aki rühellte Wuk Lamatot, annak bizony sokkal kellemetlenebb élményben volt része, lévén az egész kiegészítő (30-50 óra is akár) körülötte forog.
A dzsungelbeli kalandozás után a sztori éles kanyart vesz, ahogy azt egy JRPG-ben megszokhattuk. Nem akarok semmilyen meglepetést lelőni, de a könnyed nyaralásból hamar átváltunk a hagyaték fontosságának kérdésére, a gyász és az elengedés témájára, és az élet örök körforgásának fontosságára. A Dawntrail régi és új karakterek sorsát akarja kibontani, miközben nagyon éles és bensőséges dolgokat próbál boncolgatni. Ez nehéz helyzetbe hozta az írókat, aminek eredményeképp egyes pontokat elnyújtottak, másokat elsiettek. A sztori ütemezése így katasztrofális, és a struktúra roskadozik a választott témák súlya alatt.
A fő történet összességében egy élvezhető történetet kapott, de sajnos felemás tálalással. Nem sikerült megugrani az Endwalker által felrakott lécet, ám szerencsére a Dawntrail minden más ponton hibátlanul teljesített.
Ecsetet rántottunk
Ami az új karakteropciókat illeti, ezúttal két sebzésosztót kaptunk: a dupla pengét használó Vipert, és az ecsetet és palettát lóbáló Pictomancert. Ami az előbbit illeti, pont olyan lett, amilyenre a Sword Art Online feketébe öltözött rajongói vágytak. Viperként játszani nagyon könnyű (nyomogatni kell a felvillanó gombokat), cserébe nagyon szórakoztató, köszönhetően a lenyűgöző animációknak és hanghatásoknak. Egy alapvetően egyszerűcske közelharcosról beszélünk, akit tökéletesen kibalanszol a Pictomancer komplexitása.
Az új varázslónak képeket kell megfestenie és alkotásait rá kell eresztenie az ellenfélre. Egy rakat képessége van, melyek mind nagyon színesek, nagyon mókásak, és mechanikáik tökéletesen egybefolynak. Ezeket a képességeket azonban időbe telik aktiválni, és bizony a keményebb csaták hevében ácsorogni, majd 2,5 másodpercig festegetni veszélyes vállalkozás. A Pictomancer nem legkönnyebb kaszt a játékban, viszont talán a legizgalmasabb (ha DPS-ekről beszélünk).
Mindkét új típust (és persze az összes többi régit is) keményen próbára teszik az új dungeonok, raidek és trialök. Jóformán az egész közösség egyetért abban, hogy a végjáték tartalmaival a Square Enix most odatette magát. A 100-as szintű (ez a jelenlegi szinthatár) dungeonok pont annyira nehezek, hogy maximálisan lekössék a játékosok figyelmét, de sosem billenek át arra az oldalra, ahol már YouTube videókat kellene néznünk a mechanikáik megfejtéséhez. Ugyanez igaz a normál nehézségű raidekre és trailökre: minden ellenfélnek vannak új trükkjei, melyek először meg fogják ijeszteni a játékosokat, de gyorsan meg lehet tanulni őket. Ettől függetlenül sosem válnak unalmassá, ami nagyon jó hír, tekintettel a ránk váró grindra.
A raid kifejezetten izgalmasra sikerült. Az Arcadion gyakorlatilag egy gladiátor aréna, ami a kampány végével újra megnyitja kapuit, és elképesztő harcokat kínál a tapasztalt hősöknek. A Dawntrail megjelenéskori változatában 4 raid harc vár ránk, és mind a négy lenyűgöző. A hozzájuk tartozó sztoriátvezetők meglepően érzelmes történetet mesélnek el, melyeket aztán az FFXIV legjobb raides harcai követnek. A zene, a bossok, és az arénák a Square legjobb munkái közé tartoznak. Alig várjuk, hogy a Savage verzióba is betehessük a lábunkat, de a normál változaton is egy élmény volt végigzongorázni.
A művészek új palettája
Ami egyébként a kiegészítő egészének körítését illeti, azt ismét csak dicsérni tudjuk. A legfontosabb újdonság a grafikai felújítás, ami a Dawntraillel együtt érkezett. A régebbi tartalmakat szépen lassacskán fogják csak szintre hozni a fejlesztők, de az új fény-árnyék motor már most új életet lehelt az MMORPG 10 éves helyszíneibe és modelljeibe. Az anyagok megjelenítésének új módja, a textúrák kiélesítése, a növényzet átdolgozása és a temérdek apróság, amivel felpiszkálták a megjelenítést óvatos, de nagyon hatásos módokon modernizálta a látványt.
Ez Turalban látszik igazán, amit a Square már az új eszközökkel épített. Urqopacha hegyei, Kozama'uka vízesései és Tuliyollal városának utcái mind lenyűgözőek, pláne egy olyan játéktól, ami életciklusát egy 2009-es motoron kezdte. Ebben persze a művészek keze is benne van, akik még ennyi idő után is képesek csodát tenni a vizuális tervezéssel és a hangokkal.
Masayoshi Soken, a Final Fantasy XIV zeneszerzője elképesztő témákat rakott össze, legyen szó a harci háttérbetétekről vagy a raid bossok dalairól. Nem hiszem, hogy a következő néhány hétben ki tudom majd piszkálni a fülemből az Arcadion M2 számát, és az igazat megvallva nem is nagyon akarom.
Lehet, hogy a Dawntrailt nem fogjuk az FFXIV legemlékezetesebb történeteként aposztrofálni, de ettől függetlenül egy remek kiegészítőről beszélünk. Az új kasztok, a végjáték tartalmai és a helyszínek mind szépen összeálltak egy nagyon is kielégítő csomaggá. A sztori nem mindenkinek fog tetszeni, de bőven van itt mit szeretni a stáblista leforgása után is.
