A Final Fantasy VII: Rebirth egy csodálatos játék, amit Csirke kolléga bőséggel ecsetelt is, amikor az először megjelent PS5-re tavaly februárban. A PC-s tábor sajnos erről lemaradt, lévén a Square Enixet még mindig a Sonyhoz kötötték az időszakos exkluzivitás béklyói.
Ezek talán végleg eloldódnak majd, mire a trilógia záró epizódja befut, de tavaly a PC-sek szomorkodva nézték, ahogy Cloud, Aerith és a haverok nélkülük mentek strandolni. Bár akkora azért nem volt a keserűség, miután láttuk a PS5 változat helyzetét.
Az út kezdete
A Final Fantasy VII: Rebirth egy gyönyörű játék, akármelyik platformon is veszed azt elő. A PS5, a PS5 Pro és még egy gyengébb PC is egy hatalmas világot tár elénk tele tartalommal, kalandokkal, és lenyűgöző látványvilággal. Bár az FFVII Remake trilógiát még mindig az Unreal Engine 4 hajtja, abból a Square Enix minden cseppnyi szépséget kicsavart. A gond itt az, hogy a motor maga meglehetősen elavult, és ennek megvoltak a következményei PS5-ön. A Fidelity opció hibátlan 30fps-t kínált magas felbontás mellett, de ha 60-nal akartuk pörgetni az akciót, akkor iszonyatos elmosódást kaptunk cserébe. Mindenféle skálázási algoritmus nélkül a világ szépsége sokat fakult. Ezt a PS5 Pro verzió valamelyest helyretette a PSSR segítségével, de egyik sem adta az éles, és pörgős élményt, amit a PC-nek sikerült.
Örömmel jelenthetem, hogy a PC-s verzió egyértelműen a legjobb módja a Rebirth végigjátszásának. A port számos különböző kapcsolóval igyekszik a hardvereinkhez igazodni, és az erősebb összeállításokon nélkülözi az olyan tipikus, Unreal Engine 4-es problémákat, melyek nyílt világú címeknél szokták felütni a fejüket. Az első betöltést követő pár másodperc után elfogynak a megmagyarázhatatlan akadások, és a textúrák sem a szemünk előtt töltődnek be, ahogy azt tették még a PS5 Prón is. A teljesítmény képes konzisztens számokat tartani, és az első indítást követő shader csomagolás után minden töltés gyorsan és pörgősen történik.
Alapvetően nem téved senki, aki mindezek után rávágja, hogy a Rebirth a Square Enix legjobb PC-s portja, de ennek a minőségnek bizony volt ára.
Aki hátramaradt
A Final Fantasy VII: Remake megjelenéskori verziója sem volt csapnivaló, de rengeteg negatív jelző keringett róla a kritikusabb oldalakon. Ez többek között azért is történt, mert az a játék csaknem mindenen elindult, amiben elég áram sercegett. A Rebirthszel bizony más a helyzet.
A Square Enix a második résznél megnyomta a ceruzát, ami a PC-s hardverigényeket illeti, és a minimum követelményeknél felsorolt lista nem csak óvatos ajánlás a "tökéletes élmény" kedvéért. A játék egyszerűen el sem indul 20-as generációs GeForce kártyák alatt, lévén a Rebirth a DX12 Ultimate-re támaszkodik. Ha valaki a Remake-hez hasonlóan megkísérelné ezt is DX11 módban indítani, az egy azonnali összeomlással fog találkozni, az alap DX12-t pedig fel sem ismeri a játék. Itt az Nvidia RTX, Intel Arc, és RX 6600 feletti GPU-k kötelezőek az induláshoz. Az SSD sem csak egy mosolygós ajánlás: ha véletlenül HDD-re pakolnád a 145 gigás klienst, akkor ugyan megállítani nem fog téged a program, de ha egyszer végre betölt a cucc, akkor gamer karriered a legcsúnyább textúra betöltési problémáival fogod szembetalálni magad.
Ezekkel a dolgokkal alapvetően egyébként nincs is semmi probléma, de aki abban reménykedett, hogy a 10 éve csúcskategóriásnak számítógépére fog támaszkodni, annak rossz hírünk van. Ide frissebb hardver kell, és még azok közül sem számít mind egyelőnek. Az Nvidia kártyák tulajdonosai például kiélvezhetik a DLSS adta előnyöket, de a többieknek se FSR, se XeSS nem jut. Ez azért is gond, mert az egyes kártyák még árkategórián belül is nagyon változó frame-sebességet produkálnak, és a fenti páros segíthetett volna kiegyengetni a problémásabb kártyák helyzetét.
A fegyvereink
Ha megvan a kellő hardver, akkor a játék tagadhatatlanul gyönyörű, gördülékeny, és megfelelően finomítható az adott igényekre. Ami az irányítást illeti, ott a játék gond nélkül együtt dolgozik mindenféle kontrollerrel, de a billentyűzet és egér páros is teljes támogatást élvez. Ez utóbbi olyannyira erős, hogy a Rebirth egyes minijátékait kifejezett élmény volt a klaviatúrán pörgetni a DualSense helyett. A zongorás mókánál például jelentős előnynek éreztem, hogy valódi billentyűkön nyomogathattam a hangjegyeket.
A Final Fantasy VII: Rebirth portja nem egy ipari alapokat felborító csodálatos munka. A Square még mindig csak az elfogadható kategória tetején jár, de az egyértelmű előrelépések a Remake-hez (és egyébként a Final Fantasy XVI-hoz) képest egy hatalmas jelzésként szolgálnak a cég jövőjével kapcsolatban. A srácok láthatóan kezdenek leszámolni a konzol exkluzivitással, ami nekünk nyilván jó hír, de ez a folyamat a japán fejlesztők számára rengeteg tanulással párosul.
Vannak itt még hiányosságok és recés élek, de pár frissítés és az FFVII Remake trilógia harmadik része talán már azokat is helyre rakják majd. Addig pedig mindenki élvezze boldogan a valaha készült egyik legjobb Final Fantasy élményt. Ha eddig sikerült elkerülnötök a folytatás spoilereit, akkor abszolút megérdemlitek ezt a nyaralást.
