Hirdetés

Fable 3 kívánságlista

|

Nem, sajnos nem történt semmiféle bejelentés, vagy ilyesmi. Sokkal inkább tippözön ez a készítőknek.

Hirdetés

A Fable második epizódjáról sok mindent lehet mondani, de egy biztos. A végeredmény mindenképpen pozitív. Még akkor is, ha Molíneux úr - jó szokásához híven - most is sok csacskaságot nyilatkozott a megjelenés előtt, illetve után. A játék igenis jó lett, a legtöbb beígért dolgot megvalósították a készítők, és a kezdeti botladozások után egy igazán pompás kis játékkal nyomulhatunk. Akad azonban néhány dolog, amit biztosan nem látunk már benne, viszont a szinte biztosra vehető harmadik részbe akár bele is kerülhet.

fable2_3.jpg

 

Az első dolog a rivális hősök. Ezeket amúgy megígérte Mr. Nagyotmondok, és vannak is arra utaló jelek, hogy eredetileg lettek volna ilyen karakterek. Az ötlet szerintem hatalmas, megérdemelné, hogy a készítők foglalkozzanak vele. Egy idő után kissé unalmas, hogy mi vagyunk az egyetlen legény a gáton, a hasonszőrű karakterek jelenléte a realizmust is fokozná. A sztorielemekről már nem is beszélek, hiszen az NPC hős is bajba kerülhet mondjuk egy küldetés közepén amikor is érkezünk mi a fehér lovon, bla bla bla...szóval jó ötlet na. Tessék szépen megoldani.

A második dolog a kutya. Az ötlet jó. A kutya kedves társunk, kincset keres, bohóckodik, sőt az ellenfelet is bántja. Egyetlen problémán vele, hogy mindenkié ugyan olyan. A házikedvenc tehát maradjon, de igazán lehettek volna kicsit kreatívabbak a Lionheades srácok. Miből állt volna valamiféle véletlenszerűség generátorral legalább a kutyusok bundáját variálni. A következő részben pedig már elvárjuk, hogy legalábbis többféle kutyuli közül választhassunk, de inkább legyen többféle cuclimucli egyáltalán. Egy tarkabarka papagáj, neadjisten egy csudaparipa. Ez utóbbi amúgy is dukál minden hősnek.

 

fable1_1.jpg
 

 

A harmadik problémánk a fő sztoriszál. Aranyos, meg minden, de egyrészt nagyon rövid, másrészt lineáris. Mondhatnánk, egyszerű mint a szeg.Egy olyan történet amely legalább egy kicsit is szerteágazó sokat lendítene a játékélményen. Nem várunk a játéktól Deus Ex szerű nyakatekert, sötét sztorit, de a mostaninál biza egy szinttel jobbat kérünk a következő részre. A hősünk például elszegődhetne különböző nemesekhez akár testőrként, akár mittomén miként. Az urak egymás közötti harca pedig befolyásolná a mi életünket is. Amennyiben kiderülne, hogy alkalmazónk egy huncut csirkefogó, természetesen odébb állhatnánk, de akár móresre is taníthatnánk a számunkra nem szimpi nagyurat. Ilyesmire gondoltunk.

A negyedik probléma nem annyira súlyos, és itt érezhető a fejlődés is, úgyhogy ezt nem is ragozzuk nagyon. A világot mint olyant kell még nyitottabbá, szabadabban bejárhatóvá tenni. Emlékszem, amikor az első részről felreppentek a hírek, micsoda lelkesedéssel vártuk a hatalmas szabadon bekószálható, tőlünk függetlenül működő világot. Aztán jött a feketeleves. A második rész szerencsére javuló tendenciát mutat, de azért bőven van még mit dolgozni a játék ezen aspektusán.

fable3.jpg

Végül az utolsó probléma. Kérjük, sőt követeljük, hogy kedvenc, ártatlan, hősies, karakterünkkel vehessünk részt az online co-op részben! Hát micsoda kreténség ez a mostani állapot? Az ember megcsinálja avatárját, csinosítgatja, elnevezi, bámulja a hátsóját..vagyis izé, szóval játszik vele órákig, napokig. Mindenki szeretné, ha az online összezördülések során azzal a karival nyomulhatna amibe hosszú órák munkáját fektette bele, nemde? 

Mindezek ellenére a Fable 2 igencsak jóságos kis műsorszám, ajánlott mindenki számára. Az utolsó problémát amúgy jó eséllyel kijavítják majd valami DLC segítségével, a többit pedig majd csak viszontlátjuk a harmadik részben, ami már reméljük PC-re is akkor jelenik meg amikor a konzolos verziók. Majd megyek is, és kérem a jogdíjakat.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)