Itt van az ősz, itt van újra...szokás szeptemberben Petőfi közhelyesen örökbecsű kezdősorát előrángatni, de mit tegyünk, ez az igazság, hiszen már csak minden második héten van hőhullám, egyre több falevél hever a járdán, és a tömegközlekedési járatok ismét megteltek telefont nyomkodó, a külvilágtól fülhallgatóval elzárkózó fiatalokkal.
Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy éppen itt volt az ideje a szeptemberi visszatekintésnek, melyben most a legutóbbi résztől homlokegyenest különböző címeket találhattok, főleg a platformos ugribugrik javára, de nem is raboljuk tovább a drága időt (...nekem a time is money, money is time... - mondta Nightwolf barátunk egy szépemlékű Endregyógyintézet videóban, amikor Kozsót alakította).
1985 - ki más, ha nem a vizesember?
Talán senkinek nem lesz meglepő, ha ezelőtt 30 évről a jól ismert figurát, mindenki kedvenc vízvezetékszerelőjét, Mariót rángatjuk elő, akiről egyébként is rengeteg cikket írtunk a születésnap alkalmából, bízva abban, hogy talán még a hardcore rajongók is találnak bennük újdonságot. Bizony, akkoriban, mikor a velem "egy kora születésű" emberkék még kék iskolaköpenyben jártak, rotringgal köpőcsöveztek, és lelkesen hordták a 2-5-10 (és talán 20) forintosokat az iskolai takarékbetétkönyvbe, megkezdődtek a kék kertésznadrágot, és piros sapkát viselő bajuszos fickó kalandjai.
Valójában a GSO-n annyi mindent olvashattatok, hogy nincs is sok értelme ismételni magunkat, tehát inkább azt mondjuk, hogy aki lemaradt volna, ide kattintva olyan érdekességekbe botolhat, mint az, hogy Mario valójában nem is volt mindig Mario, és olyan is akadt, amikor az egyébként más élőlényekből a lelket vidáman ugrálva kitaposó figura egyszer a túszejtő szerepében tűnt fel.
Akinek pedig mindez nem lenne elég, az kvízben is kipróbálhatta, hogy mennyire van képben a Nintendo aranytojást tojó vizesemberével kapcsolatosan. Ami azonban biztos, hogy Super Mario és a legkülönfélébb kettő- és négylábú pajtásai, avagy ellenlábasai töretlen sikernek örvendenek azóta is, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Mariós pólót, pizsamát, kulcstartót, éjjeli edényt még mindig bármikor rá lehet sózni a nagyközönségre.
1995 - sugárember színre lép
Van nekünk egy szeretve csodált kollégánk, akinek a szívében csakis a feltétlen szeretet lakozik, arcán még most is a 10 éves gyermekek ártatlanságát vélhetjük felfedezni, és soha nem riad vissza attól, hogy élő adásban égesse magát szénné, ő pedig nem más, mint Nightwolf, aki az ügyeletes Rayman rajongó.
Nos, ő a hónap elején valószínűleg tortával, és levegőbe eresztett rövid sorozatokkal ünnepelte ama jeles alkalmat, hogy kedvenc figurája, akinek még csak normális végtagjai sincsenek (a nyakáról nem is beszélve), immáron 20 éves. Történt ugyanis, hogy 1995. szeptember elsején világhódító útjára indult a Rayman sorozat, hogy aztán az elkövetkezendő két évtizedben negyvennél is több, hol ilyen, hol olyan iterációt mondhasson magáénak.
Főszereplőnk legfőbb ellenlábasa (legalábbis a kezdeti időkben) Mr. Dark volt, aki kimondottan tehetséges varázslónak számított, ám sajnos elcsábította az Erő sötét oldala, és ezen tulajdonságát a gonosz szolgálatába állította, számtalan élőlénynek okozva ezzel elrontott napokat.
A Rayman sorozat, ahogyan az előbb taglalt Mario univerzum is, számtalan egyeneságú folytatást, és oldalhajtást hozott, így többek között létezik golf, bowling, és gokart játék is, de nem jelenthető ki egyértelműen, hogy mindegyiknek sikerült átlépnie a közönség ingerküszöbét. Ám amelyiknek igen, az nagyon ott volt/van, nem csoda hát, hogy a mi Wolfy barátunk is feltétel nélküli rajongója a Rayman játékoknak - már amikor sikerül neki elindítania az adott részt, de ez már egy másik történet.
2005 - hó, hideg, némi téboly, és valami egészen magával ragadó
Többféle játék létezik, és ezt most nem a stílusra értjük, hanem a hatásmechanizmusra, hiszen van olyan, mely már az első pillanatokban elkápráztat valamely tulajdonságával, legyen szó grafikáról, hangokról, zenéről, vagy történetről. Aztán olyan is akad, ami bár jó lenne, de kissé szégyellősen tárulkozik fel, és mire lekerülne róla a fehérnemű is, a játékosok jelentős hányada már nyomott egy uninstallt, lásd Need for Speed: Most Wanted. Illetve vannak olyan címek, melyek észrevétlenül szippantanak magukba, és csak azt vesszük észre, hogy már több napja hosszú órákat óta gubbasztunk a monitor előtt, és a legvégén csak ülünk valahová a gördülő stáblista mögé bámulva, szótlanul, érezve az ürességet, mely olyankor jelentkezik, amikor tudjuk, hogy az a játék, ami napok óta egy másfajta dimenzióba vitt, véget ért. Ilyen volt a Mafia első része, és ilyen a Fahrenheit, vagy ha úgy tetszik Indigo Prophecy is.
Néhány elbaltázott, vagy szinte már idegesítő tulajdonsága mellett a Quantic Dream sikeresen fogta meg a hangulatot és a szokatlan megoldásokat, olyasfajta interaktív játék- és moziélményt adva a játékosnak, ami miatt örökre a szívünkbe zártuk a terméket, miközben hősünkért, Lucas Kane-ért izgultunk. Lucas egy hideg, havas napon számára is érthetetlen módon meggyilkol egy embert, és bizony innentől nagyon beindulnak az események, mert a nyomába ered Carla Valenti és társa, Tyler Miles, de a háttérben ott van testvére is, a papként tevékenykedő Markus, akinek okoz némi problémát a hit és a tesó tettének ellentétessége.
A történetmesélésre és a párhuzamosan futó eseményekre kihegyezett játékmenet telitalálat, és az sem volt mindegy, hogy miként döntöttünk egy-egy adott esetben, mert bármit tettünk, az kihatással volt a későbbi eseményekre, így az sem csoda, hogy háromféle befejezéssel találkozhattunk. A hangulatot sikerült végig feszülté tenni, sőt, akadtak olyan esetek, amikor a képernyő osztottá vált, és az egyiken mi mozogtunk az adott karakterrel, míg a másikon a minket üldöző/lebuktatni készülő/ kereső valakit/valakiket láthattuk.
Lehetne ezt napestig ragozni, de aki játszotta, úgyis tudja, aki pedig nem, annak még nem késő megtapasztalni, hogy mit nyújtott/nyújt a Fahrenheit, mert a fejlesztők igen jó arányban adagolták az összetevőket, még ha a kamerakezelés néha nem is volt az igazi, és a gombnyomkodós QTE sem jött be mindenkinek. Azonban a csavaros, egészen messzire vezető sztori, az első másodperctől jelenlévő hangulat, illetve a jól kidolgozott karakterek garantálták és még most is garantálják azt az élményt, amiért érdemes gép elé ülni.
Ez volt szeptemberre a visszatekintő, köszönjük, ha velünk tartottatok, és a következő hónapban, amikor nagymellű német lányok tizenhatosával viszik a korsókat a szomjazó férfiembereknek, ismét találkozunk. Addig is Jessica legyen veletek!
