Noha nem a mostani volt az első, számos gamernek még mindig nem világos, hogy a kölni gamescom nem az a rendezvény, amelyre a legnagyobbat szóló bejelentéseiket tartogatják a videojáték-ipar szereplői. Inkább azt a célt szolgálja, hogy többet mutassanak azokból az alkotásokból, amelyeket már korábban beharangoztak, valamint lehetőséget adjanak a sajtó képviselőinek, az influenszereknek és gyakorta még az expó látogatóinak is, hogy kipróbálják a működő buildeket.
Ennek tükrében a Microsofttól sem vártuk, hogy eddig gondosan titkolt projektekről rántsa le a leplet, mindazonáltal a redmondiak nem üres kézzel érkeztek Kölnbe: miközben párhuzamosan demózták a Starfieldet és a Forza Motorsportot, valamint kiadták Xboxra az Age of Empires IV-et, még két, csak jövőre érkező játékukat, a Towerborne-t és az Ara: History Untoldot is igyekeztek megfüröszteni a rivaldafényben.
Az utóbbi az Oxide Games műhelyében készül, és korokon átívelő, körökre osztott rendszerű, 4X-es stratégiaként máris feliratkozott a Civilization koronájára pályázó trónkövetelők listájára. Eredetileg idén kellett volna megjelennie az Ashes of the Singularity alatt dolgozó Nitrous motorral készülő alkotásnak, ám a gamescom 2023 nyitóműsorában debütált trailer világossá tette, hogy a premier jövőre csúszott.
Egyelőre csak a PC-s verziót csiszolgatják a fejlesztők, de nem lepődnénk meg, ha egy-két évvel később már Xboxon is a nekünk szimpatikus civilizáció élére állhatnánk valamelyik általunk kiválasztott, egyedi tulajdonságokkal bíró történelmi alak bőrébe bújva, hogy megmutassuk a világnak, nálunk senki sem ért jobban a diplomáciához, a hadászathoz, a tudomány, a kultúra és a gazdaság területeihez.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!