Ezek azok a 2024-es játékok, amelyeket semmiképp sem szabad kihagynod

Kivételesen erős évet zártunk tavaly. A pandémia utóhatásai következtében elszenvedett csúszások miatt úgy alakult, hogy a megszokottnál lényegesen több kiemelt jelentőségű játék megjelenése koncentrálódott a szóban forgó időszakra, azt sugallva, hogy eljött a minden gamer által vágyott videójátékos Kánaán. Persze már a Baldur's Gate 3, a Hogwarts Legacy, a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom, a Marvel's Spider-Man 2 és a többi sikercím dicsfényében fürödve sejtettük, hogy ez az állapot nem tart örökké, és a 2024-es esztendő játékkínálat tekintetében szerényebb, visszafogottabb lesz. Arra ellenben nem számítottunk, hogy milyen drámai változások zajlanak majd le a játékiparban. A PlayStation például új konzolt dobott piacra a PlayStation 5 Pro képében, a legnagyobb sikerét mégis PC-n aratta a Helldivers 2-vel, ami arra ösztönözte a konzolgyártót, hogy még szorosabbra fűzze kapcsolatát a platformmal. A Microsoftnak szintén sikerült meglepőt húznia: egyre több játékát adja ki rivális konzolokra, és határozott léptekkel halad egy olyan jövő felé, amelyben nincsenek Xbox-exkluzívok, és az Xbox szó jelentését is újradefiniálják.

Mindennek az az oka, hogy a konzolpiac növekedése megtorpant, a gyártók az új gépeket voltaképp ugyanazoknak adják el, akik az előzőeket is megvették, mert utánpótlás alig érkezik. Az anyaméhből már mobillal a kezében előbújó alfa generáció tagjai ugyanis szívesebben nézik azt, ahogy valaki más játszik helyettük, minthogy ők maguk ragadjanak kontrollert, így a Sony, a Nintendo és a Microsoft nagyjából ugyanazt a tortát osztja fel egymás között újra meg újra. A PC-ben, mint játékplatformban van még növekedési potenciál, emellett a PlayStation és az Xbox is megszólíthat új vásárlókat a készülőfélben lévő kézi konzoljával, de ez sem változtat azon a tényen, hogy a fiatalok figyelméért folytatott küzdelemben a Netflix, a YouTube és a teljes közösségi média vált a videójáték-ipar legnagyobb ellenfelévé.

Ami az idei felhozatalt illeti, helyesnek bizonyult a megérzésünk, de ehhez az is kellett, hogy az ünnepi szezon sikervárományosai közül egyebek mellett az Assassin's Creed Shadowst, az Avowedot, a Kingdom Come: Deliverance II-t és a Vampire: The Masquerade - Bloodlines 2-t is jövőre halasszák. Nyilván az sem javította a statisztikát, hogy a Suicide Squad: Kill the Justice League-től a Star Wars Outlawson, a Dragon Age: The Veilguardon és a Microsoft Flight Simulator 2024-en át a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobylig ilyen vagy olyan okból számos ígéretes tripla-A kategóriás játéknak sikerült csalódást okoznia. És akkor még nem beszéltünk az elmúlt évek legkínosabb videójátékos bukásáról, amit a Sony hozott össze a Concorddal. E teljes vagy részleges kudarcokat feledtetve most következzen az a 10 játék, amelyeket 2024 legjobbjainak tartunk és véleményünk szerint minden gamer tartozik magának annyival, hogy kipróbálja őket.

Astro Bot

Most már kimondhatjuk, új kabalája van a PlayStationnek Astro személyében. Hogy lehet-e valaha a cuki robot is akkora sztár, mint Mario? Erre még korai lenne válaszolni, ám az tény, hogy a The Game Awardson az év legjobbjának választott és még három másik kategóriában győzedelmeskedett platformer pontosan olyan, mintha a Nintendo csinálta volna. Annyi kreativitás, annyi báj szorult belé, mint a konzolgyártó öt másik címébe sem összesen. A Team Asobi addiktív játékmenettel felvértezett, a vártnál tartalmasabb és változatosabb alkotása egy szívből jövő szerelmeslevél a műfaj és a konzol rajongóinak, egyúttal pedig tisztelgés a PlayStation aranykora előtt, amikor a Sony még sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a családbarát alkotásokra és olyan franchise-ok alapjait fektette le, mint a Jak and Daxter, a Ratchet and Clank, a Sly Cooper vagy az Ape Escape.

Balatro

Egyesek számára talán úgy tűnhet, hogy a GS-nél csupa elitista újságíró dolgozik, akik csak ritkán merészkednek túl a tripla-A kategória határain, már ránézésre is alacsony költségvetésű indie-játékokhoz pedig kizárólag gumikesztyűben és az arcuk elé kötözött sebészi maszkban közelítenek. Nos, akiben ez a benyomás alakult ki, az nyilvánvalóan sosem olvasta el, hogy mivel játszunk hétvégenként, minden évben akad ugyanis pár egészen lenyűgöző indie alkotás, amelyek kedvéért még a GTA VI-ot is félreraknánk. Tavaly a Dave the Diver, előtte a Vampire Survivors és a The Case of the Golden Idol rabolta el rengeteg szabadidőnket, idén valószínűleg a The Rise of the Golden Idol lett volna a szerkesztőség kedvence, ha nincs a Balatro. A személyazonosságát gondosan titkoló LocalThunk pár egyszerű módosítással roguelike elemekkel megbolondított, pakliépítős játékot faragott a pókerből, értékes lapot a korábban lesajnált jokerből, és függőt több millió játékosból, amivel - miután már mobilokra is megjelent - szépen odavágott a gyengélkedő GDP-nek. Szóval ha valamelyik kormány nem találná a gazdasági visszaesés okát, akkor tessék, itt van. Szívesen.

Black Myth: Wukong

Világszerte játékosok millióit döbbentette meg, hogy végül nem a Black Myth: Wukongot látta az év legjobbjának idén a The Game Awards zsűrije, de valószínűleg egyik rajongó sem csalódott annyira, mint maguk a fejlesztők. Kevéssel a díjátadó után derült ki, hogy a Game Science vezetője, Feng Ji már két éve megírta győzelmi beszédét, annyira biztos volt az első helyben. Ez most nem jött össze, de a közönségszavazaton simán nyerni tudott a Vu Cseng művéből, a 16. század második felében kiadott Nyugati utazásból táplálkozó Black Myth: Wukong. Továbbá úttörő szerepét sem lehet elvitatni, ugyanis ezzel a kínai játékfejlesztés felkerült a tripla-A szegmens térképére. Aki fejest ugorna a Majomkirály Szun Vu-kung hasonmásának kalandjába, szemkápráztató látványra, végtelenül élvezetes harcrendszerre és sok-sok bossfightra számítson. Ha minden igaz, úton van az xboxos verzió is, ám addig ez az élmény kizárólag a PC-s és a PlayStation 5-ös tábor privilégiuma.

Final Fantasy VII Rebirth

A Capcom a Resident Evil 2-vel megmutatta, hogyan is kell a régi rajongók és az új érdeklődök megszólítására egyaránt alkalmas remake-et csinálni, és azóta az Electronic Artstól a Konamiig számos nagy kiadó rálépett erre az útra. A Square Enix sem kivétel, annak a módja ellenben, ahogy az 1997-es Final Fantasy VII-et felújítja, túlzás nélkül párját ritkítja. Nem egy, nem kettő, hanem három teljes értékű játékot kapunk, amikor végre révbe ér a kétharmad részt már megvalósult projekt. Az év elején debütált közbülső felvonás, a Final Fantasy VII Rebirt rövidesen PC-re is megjelenik, így még többen részeseivé válhatnak Cloud, Tifa, Aearith és a többiek nagyívű kalandjának. A szemrevaló látvány, a jó irányba továbbfejlesztett harcrendszer, valamint az eredetihez képest irgalmatlanul tágasra nyitott világ mellett a klasszikus narratíva kulcspillanatainak hibátlan felidézése és a jobbnál jobb minijátékok miatt is vétek lenne kihagyni.

Frostpunk 2

Az életben mindig azok a legnehezebb döntéshelyzetek, amelyekből sehogy sem tudunk úgy kikeveredni, hogy a végén győztesnek érezzük magunkat. Amikor két rossz közül kell választanunk, érdemes a veszteségek minimalizálására törekednünk, valamint számításba vennünk a lehetséges hosszú távú következményeket. Olyan lecke ez, amit néhány éve már belevert a fejünkbe a Frostpunk, idén pedig megérkezett a folytatás is, hogy témazárót írasson velünk a tanultakból. Míg a Trónok harcában folyton csak rémisztgetnek azzal, hogy közeleg a tél, az 11 bit studios posztapokaliptikus stratégiai játékában beköszöntött az örök fagy korszaka. Ilyen mostoha körülmények között és a módszereinkkel nem szimpatizáló frakciók aknamunkája ellenére is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a ránk bízott közösséget egyben tartsuk, az emberek gyomrát megtöltsük és meleget vigyünk az otthonukba. Ezekért a célokért persze áldozatokat kell hoznunk, jellemzően húsba vágóakat, de legalább kiderül, hogy milyen vezető lenne belőlünk, ha egyszer eljön a világvége.

Helldivers 2

Ha néhány éve valaki azt mondta volna, hogy egy, a Sony gondozásában megjelent játék dominálja majd a Steam toplistáját heteken át, méghozzá olyan játékosszámmal, amit a legtöbb kiadó és fejlesztő irigykedve bámul, akkor nemes egyszerűséggel kiröhögtük volna. Már pusztán az elképzelés, hogy PlayStation-játékot nyúzhassanak a PC-sek teljesen abszurd volt a konzolgyártó korábbi üzletpolitikája ismeretében. Nagyot fordult azóta a világ, a Sony pedig nemcsak a PC, de a szolgáltatásalapú játékok iránt is nagyobb érdeklődést tanúsít. Valahol sorsszerű, hogy miközben a Concorddal azt demonstrálta, hogyan NE adjon ki senki live service-es címet, a Helldivers 2-vel követendő példát mutatott. Persze a bogarak és robotok elleni harcba előbb-utóbb a demokrácia legelszántabb őre is belefárad, de a fejlesztőcsapat eddig jó munkát végzett az érdeklődést fenntartani hivatott tartalmi támogatás terén. A napokban debütált Omens of Tyranny új ellenséges frakcióval, fegyverekkel és járművel rázta fel a közösséget.

Indiana Jones and the Great Circle

Biztosak vagyunk benne, hogy a MachineGames srácai is feltették maguknak a kérdést, hogy milyen is lenne egy modern technikai alapokra helyezett akció-kalandjáték, amely a Indiana Jones and the Infernal Machine, az Indiana Jones and the Emperor's Tomb és az Indiana Jones and the Staff of Kings örökségét vinné tovább. Nos alighanem olyan, mint a Crystal Dynamics rebootolt Tomb Raider trilógiája vagy a Naughty Dog Uncharted sorozata, ami persze izgalmas koncepció, ám cseppet sem egyedi. Akár ez a felismerés is közrejátszhatott abban, hogy az Indiana Jones and the Great Circle játékidejének túlnyomó részében az ifjabbik Henry Jones professzor fejéből bámulunk ki, de még valószínűbb, hogy a stúdió FPS-ek fejlesztésében szerzett tapasztalata az oka. Mindenesetre a felfedezésre, feladványok megoldására, továbbá nácik és fasiszták felpofozására épülő játékmenet belső nézetből is roppant szórakoztató, amire a humorral és természetfeletti szállal átszőtt történet helyezi fel a koronát, akarjuk mondani, a kalapot.

Metaphor: ReFantazio

Váratlanul nagyot gurított a Persona szériáról elhíresült Atlus, amely nulláról épített fel egy új franchise alapjául szolgáló, egyszerre modern és archaikus, valóságos és meseszerű világot. Ezzel pedig rögvest az év egyik - ha nem a - legjobb szerepjátékát nyújtotta át tálcán a műfaj rajongóinak. Audiovizuális élményként is bérelt helye van a Metaphor: Refantaziónak az év legkiválóbbjai között, ám még ez sem ér fel ahhoz a bravúrhoz, amit a narratíváért felelős csapat hozott tető alá. Nem egyszer láttuk már, hogy milyen kellemetlen eredménnyel jár, amikor egy fejlesztőstúdió ügyetlenül nyúl érzékeny társadalmi és politikai témákhoz, majd üzenetét - még ha jó szándékkal is teszi - úgy vágja a játékos arcába, mintha párbajra szeretné kihívni. (Igen, rád nézünk most, kedves BioWare.) A játékot rendező Katsura Hashino és munkatársai azonban nem csúsztak el ezen a banánhéjon, ehelyett példaértékűen emelték be a Metaphor: ReFantazióba lore-jába és cselekményébe a rasszizmusnak és a kirekesztésnek a mi életünkben is jelenlévő problémakörét.

Silent Hill 2

Amennyiben egy remake alkotói elég ambiciózusak, akkor nem elégszenek meg annyival, hogy teljes mértékben korszerűsítik, napjaink játékaival egy szintre hozzák a vizuális tálalást, hanem a játékmenetbe is belenyúlnak, élhetőbbé téve az irányítást, modern, felhasználóbarát mechanikákra cserélve a régieket, és az sem ritka, hogy kibővítik a helyszíneket, új szálakat szőnek a narratívához. Nyilván nem kockázatmentes az ilyen drasztikus beavatkozás, de a Resident Evil 2-től a Final Fantasy VII remake trilógián át a Dead Space-ig több pozitív példát is fel tudunk sorolni. Ebben az illusztris társaságban találta magát a Silent Hill 2 remake-je is, amin a Bloober Team dolgozott. A lengyel csapat tisztelettel nyúlt az alapokhoz, megőrizte az eredeti mű érzelmi és pszichológiai mélységét, ám közben dinamikusra cserélte a fix kamerát, élvezetesebbé varázsolta a harcot, átdolgozta a fejtörőket és összességében úgy bővítette a játékot, hogy a hozzáadott extrákra áldásként tekintsenek még a legvérmesebb rajongók is.

Warhammer 40,000: Space Marine 2

Elég idő telt az egymással kemény harcot vívó PlayStation 3 és Xbox 360, valamint a külön ligában játszó Nintendo Wii fémjelezte hetedik konzolgeneráció óta ahhoz, hogy a ma már a harmincas-negyvenes éveiket taposó játékosok nosztalgiával gondoljanak vissza rá. Akkoriban a legtöbb játék nem akart másnak vagy többnek látszani, csupán szórakoztatni. Nos, ennek a korszaknak a szellemiségét idézi meg sikeresen a 2011-es Space Marine folytatása, amely izgalmasan szövi tovább az Ultramarines rendház századosa, az eretnekséggel meggyanúsított Demetrian Titus történetét. Orkok helyett ezúttal tiranidák végeláthatatlan hordáin kell átverekednünk magunkat, de ahogy mindig, úgy most is a Káosz erői mozgatják a szálakat a háttérből. A pazarul megvalósított kampány mellé addiktív kooperatív és kompetitív módokkal, ingyenes tartalmi frissítésekkel is készült a Saber Interactive, ezzel hosszú távra bebiztosítva a megjelenése utáni első hónapban már 4,5 millió példányban elkelt Space Marine 2 szavatosságát.

Ezek voltak tehát szerintünk 2024 legjobb játékai, de azt fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a választásunk nem szentírás, kommentben akár vitába is szállhattok vele, sőt arra ösztönöznénk benneteket, hogy amennyiben nem értetek egyet a miénkkel, írjátok meg, hogyan is nézne ki a ti személyes top 10-etek.