Elég szépen szerepel az eladási toplistákon az idén szeptemberben megjelent Motal Kombat 1, ami az elmúlt időszakban leginkább a fizetős halloweeni fatalityje, és azt övező felháborodás kapcsán került a figyelem középpontjába. Noha a Warner némi jó hírrel szolgált az ezt megvásárlóknak, ennek ellenére nem úgy néz ki, mint akik tanulva az esetből, elengedték volna a további fizetős tartalmakat. Mindenesetre most éppen nem emiatt, hanem egy másik "érdekesség" kapcsán kerültek előtérbe a játékukkal.
A Mortal Kombat 1 Invasion módjának keretein belül ugyebár keményebb bossokat is legyűrhetünk, amiért cserébe igen nemes lootokat zsebelhetünk be. Mindezek mellett a keménykezű ellenfelek legyőzésében segítségünkre lehetnek még a begyűjthető ereklyék is, amik közül most nagyon úgy tűnik, hogy egy a kelleténél talán pusztítóbbra sikeredett. Igen, tényleg a fingásról van szó.
A Windbeaker Talisman ugyanis hamar a játékosok kedvence lett, persze nem ok nélkül. Az ereklye segítségével még a legkeményebb bossokat is pillanatok alatt meg lehet bénítani, méghozzá nem is akárhogyan. Ennek bevetése során lényegében néhány méretes szellentés eleresztésével térdre kényszeríthetjük ellenfeleinket.
A jelenségre többen is figyelmesek lettek, az egyik felhasználó például egy, a Redditen közzé tett videó mentén mutatta be a képernyőt beterítő mérges gázok hatását a gyakorlatban, amely pillanatok alatt rántotta a földre még a Titan-szintű Shao Kahnt is.
New Titan Boss goes down quickly
byu/abeta_94 inMortalKombat
Persze alapvetően a Windbreaker Talisman nem okoz ekkora gázfelhőt. A játékos több tárgy kombinálásával érte el ezt a hatást, úgyhogy a legtöbbeknek egy jóval kisebb méretű töltettel kell beérniük.
Viszont nem kell megijdeni, hiszen a dolog már önmagában is elképesztően hatásos lesz: még egy normál méretű szellentéssel is könnyen leteríthetünk olyan ellenfeleket, mint például a vérszomjas Nitara. Ezt mutatja be egy Twitter/X felhasználó is az alábbi videón.
MK1 Super Fart pic.twitter.com/qEpjKucLu4
— Edeniana (@AHYZandCROW) November 16, 2023
Szóval így állunk. A fizetős halloweeni fatalytik után most méretes fingfelhőkkel verhetjük el a legkeményebb bossokat. Ezek alapján már nem is merünk további találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy mi jöhet még, a Mortal Kombat 1-ben láthatóan minden is megtörténhet.