Több mint 40 évvel ezelőtt, 1981-ben debütált az Evil Dead, vagyis a Gonosz halott c. mozi, Sam Raimi egyik első rendezése. Az alacsony költségvetésű horror igazi kult-klasszikus lett az évek során, akárcsak humorosabb hangvételű folytatásai, köszönhetően a Bruce Campbell által alakított Ash Williams ütős egysorosainak, a túltolt erőszaknak (minthogy a főszereplő elvesztett keze helyére egy láncfűrészt szerel), illetve a széria egészét körüllengő furcsaságoknak (mint például, hogy az első rész összefoglalóját, amit a második rész elejére szántak, folyamatban lévő jogi viták miatt teljesen más színészekkel vették fel, így a rajongók nem értették, miért ment vissza Ash az eredei házba a borzalmak után másik négy barátjával).
Ház az erdő mélyén
A Saber Interactive (amelynek már a hazai illetőségű Digic Pictures és a Zen Studios is a része) még a 2020-as The Game Awardson mutatta be az Evil Dead: The Game-et, ami mostanra érett be. Na jó, nem teljesen érett be, itt-ott még kicsit zöld, de a lényeg, hogy megjelent, és rá is vetették magukat a franchise rajongói, meg persze a Friday the 13th-től és a Dead by Daylighttól szép lassan megcsömörlő gamerek.
Az említett két játék mintáját követve az Evil Dead: The Game is egy 4v1 PvP horrorjáték, amelyben csapattársainkkal együttműködve kell életben maradnunk az erdőben, és megkísérelnünk elűzni a gonoszt, míg egymagunkban játszva kionthatjuk szerencsétlen túrázók vérét, miközben démoni seregeknek parancsolunk.
Túlélőként az a feladatunk, hogy megtaláljuk Knowby professzor térképének három darabját, amelyek megmutatják, hol leljük fel a Necronomicont és a tőrt, ezekkel aztán legyőzhetjük a gonosz lelkeket és bezárhatjuk a portált. A feladat nem egyszerű, de legalább nem kell gondolkoznunk rajta, mert mindig ugyanaz. Látszik, hogy hűek akartak maradni a filmekhez és nem szakadtak el az alapanyagtól, ez azonban azt is eredményezte, hogy szemben például a Friday the 13th-szel, amely több győzelmi feltétel is kínál, ebben mindig pontosan ugyanazt kell csinálnunk. Feltúrjuk az egész pályát, aztán végigállunk két hordamódot, megszórjuk villámokkal a gonoszt, végül pedig életben maradunk, amíg le nem jár a számláló.
Gyilkos kilátások
Az első két fázist időre kell teljesítenünk, a pályák pedig elég nagyok, úgyhogy lesz mit bejárni. Ilyenkor tudjuk tápolni a karaktereinket, amire szükségünk is lesz a végső győzelemhez, vagyis a kötelező körökön kívül a karakter passzív bónuszainak erősítéséhez szükséges üvegcséket, és az RPG-kből megszokott módon színkódolt, különböző erősségű fegyvereket is gyűjtögetnünk kell. Csapatban nyilván nagyobb biztonságban vagyunk, de lassabban fedezzük fel a pályát, egyedül a sötétben viszont egy különleges mechanikával is számolnunk kell: a karakterünket ilyenkor egyre inkább elfogja a rettegés, ha pedig ennek a mértéke elér egy kritikus szintet, nemcsak könnyebben talál meg minket a gonosz, hanem akár meg is szállhatja a testünket, hogy a csapattársaink ellen fordítson.
Szemben a Dead by Daylighttal és hasonszőrű társaival, most nem sebezhetetlen gyilkos kerget minket, aki elől csak menekülni tudunk: a gonoszt irányító játékos az idő túlnyomó többségében láthatatlan szellemként közlekedik a pályán, portálokból küld ránk kisebb, idegesítő ellenfeleket, csapdákat állít, és néha megpróbál dominálni minket vagy a társainkat. Sokkal inkább a túlélők lassítása, mintsem kivégzése a cél, ehhez viszont rengeteg lehetőség áll rendelkezésre: akár olyan dolgokkal is szívathatjuk őket, hogy megszálljuk az autójukat és belehajtunk vele egy tóba, hogy aztán gyalogosan kelljen nagy távokat megtenniük.
Ragyogás
Ezt a játékot valódi Evil Dead rajongók készítették Evil Dead rajongóknak. Az első három filmből és az Ash vs Evil Dead sorozatból is kapunk játszható karaktereket, sikerült felkérni a munkához az eredeti színészeket, felcsendülnek az eredeti dallamok, Bruce Campbell egysorosai pedig azonnal kellemes nosztalgiával árasztanak el minket.
A túlélőket négy karakterosztályra bontották: a támogatók a csapat gyógyításában, a vadászok a távolsági fegyverek használatában jeleskednek, míg a vezetők a morált és ezzel a csapattagok teljesítményét javítják. Ash Williams létező összes formája bekerült a játékba a fiatal, zöldfülű túlélőtől a tapasztalt, veterán démongyilkosig, ami remekül reprezentálja, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a fickó, de közben közepesen bénán fest, amikor mindenki Asht alakítja a csapatban. Természetesen olyan ikonikus arcok is felbukkannak, mint Lord Arthur vagy Pablo, és akkor sem kell bosszankodnunk, ha egy körben valaki kiveszi előlünk a kedvencünket: a meccsek alatt karakter és account xp-t is gyűjtünk, utóbbit pedig bárhová leoszthatunk, vagyis úgy is fejleszthetünk valakit permanens bónuszokért, hogy épp nem vele játszunk.
A többjátékos meccsek mellé egyjátékos küldetések is bekerültek, amik egy az egyben a filmek kulcsmozzanatait dolgozzák fel (az egyikben például Linda fejét kell eltemetnünk). Ezek a 20-30 perc alatt teljesíthető missziók oldanak fel például karaktereket, de még szerencse, hogy csak egyszer kell őket megcsinálni. A bármilyen kreativitást nélkülöző küldetések bár MI ellen zajlanak, így is csak online játszhatóak, és checkpoint sincs bennük, szóval ha esetleg meghalsz, az a 20 perc is ment a levesbe. Még arra se vették a fáradtságot, hogy két cinematic átvezetőt betegyenek, a sztorit statikus képekkel és néhány mondatos leírásokkal próbálják átadni.
Frászkarika
De mi van akkor, ha nem az anyatejjel szívtad magadba a Gonosz halottat, fogalmad sincs, mitől olyan menő Ash Williams, de a legjobb kompetitív horrorjátékot keresed? Te akarsz lenni az ördögűző, a legnagyobb király a démonok között, de fogalmad sincs, hogy az arc a borítóképen nem a texasi láncfűrészes? Ez esetben sajnos nem biztos, hogy ez a végső állomás.
Ahogy korábban is említettem, a gameplay loop mindig ugyanaz, ezáltal könnyen ellaposodik a dolog túlélőként. A járművek irányítása és fizikája egyszerűen botrányos, 10 évvel ezelőtt is kinevettük volna, kínszenvedéssé teszi az erdőben közlekedést. A kamerakezelés a szűk épületekben nagyon esetlen, és bár a kivégzések közt akadnak menők, az animációk úgy általában véve nem túl kidolgozottak, a karakterek gyakran összeakadnak, összevissza hadonásznak. Az MI által irányított karakterek nagyon buták, szóló módban pedig még XP-t sem kapsz, hogy legalább haladj a fejlesztésekkel (na nem mintha ezt a módot bárkinek ajánlanánk). Néhány kör után pedig az elsőre még menő egysorosokra is rá tud unni az ember.
Az Evil Dead: The Game nem rossz játék, sőt vannak benne kifejezetten jó ötletek, és a fan service része elképesztően erős, rajongóknak mindenképp érdemes kipróbálniuk. De egyáltalán nem kiemelkedő, technikai szempontból sokszor elmaradott, nem veszi fel a versenyt a konkurenciával. Persze a műfaj legismertebb képviselői sem voltak hibátlanok a megjelenéskor, és ebben is megvan a potenciál, hogy kibővített módokkal, a technikai hibák kijavítását követően egy hosszú távon is szórakoztató játék leegyen belőle. A kedvenc horrorjátékainkat azonban nem cserélnénk le rá.
