Öregszem, erről árulkodnak a szemem sarkában húzódó szarkalábak, a szakállamba keveredő ősz szállak (és hogy lassan már csak oda tudnak, mert a hajkoronám már... khm.. nem olyan fiatalos), de leginkább hogy 2017 szeptemberében lesz tizedik éve, hogy (akkor még külsősként) elkezdtem írni a GameStarnak.
Mi volt a legjobb 2016-os élményed?
Idén nyáron múlt tíz éve, hogy a sors az utamba sodorta a leányzót, akivel azóta is megosztom az életem. Pedig annak idején még azzal cukkoltam, hogy úgyse szárnyaljuk túl a korábbi rekordjainkat, mert én nem az a fajta vagyok, aki huzamosabb ideig gyökeret ereszt. Szóval ő nyert, és ahogy telnek-múlnak az évek, egyre erősebb a gyanúm, hogy nem csak a fogadás miatt maradtunk együtt. Zsák, meg a foltja, eh? Ehhez képest már csak jelentéktelen közjáték, hogy végre nem a hollandoknak, vagy a németeknek voltam kénytelen szurkolni egy világversenyen és hogy visszatértem indokolatlanul sokáig parlagon hagyott hobbimhoz, a horgászathoz. Jobban kikapcsol, pihentet és feltölt energiával, mint bármi a világon. De sajnos a pohár csak félig lehetett teli.
Mi volt a legrosszabb 2016-os élményed?
Nos, 2016-ra sok mindent rá lehetne fogni, de azt, hogy eseménytelenül múlt volna el, aligha. Említhetném a nagyvilágban történteket, vagy a fejekben és szívekben uralkodó sötétséget, ahogy mások is előttem, ám engem leginkább az viselt meg, hogy mindössze néhány hónap leforgása alatt két fővel csökkent a családunk. Előbb a nagymamám, később pedig a nagynéném távozott. Egyik sem ért váratlanul, mindkettőre felkészülhettünk, de attól még nem tűnik tova az űr, amit maguk után hagytak.
Mi volt a legjobb GSO-s élményed 2016-ban?
Rég volt már, hogy napi szinten kapcsolódtam volna a GameStar Online-hoz, de azért időnként felnézek rá, mert érdekel, hogy milyen kilátás nyílik rá a print elefántcsornyából. Változott-e a közösség az évek során, megvannak-e még azok a kommentelők, akiket név alapján el tudtam helyezni morális mérlegem valamelyik serpenyőjében? Csak viccelek, mindenkit egyformán szeretek.
Mi volt a legrosszabb GSO-s élményed 2016-ban?
Kivéve, akit nem. Aki híján van toleranciának, együttérzésnek és meggyőződése, hogy az ő véleménye az egyetemes igazság.
Melyik szerinted 2016 legrosszabb játéka és miért?
Túl kevés a szabadidőm ahhoz, hogy mindennel játsszak, ami érdekel. Ebből kifolyólag tudatosan kerülök mindent, amiről már az első képkocka alapján megállapítom magamban, hogy aligha tetszik majd. Viszont időnként engedek a csoportnyomásnak és a szerkesztőségen alkalmanként végigsöprő hypehullámnak is. Ha nem így lenne, az életben nem próbáltam volna ki a számomra bejelentése pillanatától fogva teljesen érdektelen No Man's Sky-t. Fogalmam sincs, hogy ez a legrosszabb idei játék, vagy sem, de tény, hogy ez a legrosszabb, amihez nekem szerencsém volt. Az még hagyján, hogy az ötödik perc tájékán egy jól álcázott kürtőn keresztül lezuhantam az alant húzódó barlangrendszerbe, ahol megkergetett egy rák, de amikor nagy nehezen kikecmeregtem onnan és a bányászlézerrel kivájtam egy aranyló fallikus szimbólum talapzatát, ám az továbbra is büszkén meredezett az ég felé a levegőben lógva, köszöntem szépen a lehetőséget.
Melyik szerinted 2016 legjobb játéka és miért?
Előzetesen az Uncharted 4, Gears of War 4, Quantum Break, Dishonored 2, Deus Ex: Mankind Divided, Mirror's Edge: Catalyst szextettből számítottam befutóra, lévén ez a hat cím állt személyes várólistám élén. Aztán kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de Nathan Drake hattyúdalát kivéve mindegyik csalódást okozott. És minden bizonnyal a Naughty Dog játékát dicsérném most, ha nem jelenik meg a Tyranny. Nagyjából azóta vagyok szerelmes a szerepjátékokba, hogy valamikor a '90-es évek elején egy kedves barátomnál kipróbálhattam az Eye of the Beholdert. Ugyanakkor viszont elmondhatatlanul gyűlölöm a műfajjal összenőtt kliséket, a névtelen amnéziás, sokgyermekes család legifjabb porontyaként szerencsét próbáló hősöket, a pusztításon túl semmi egyébre nem vágyó gonosz végletekig leegyszerűsített ábrázolását, a mérhetetlenül szűklátókörű dualista világfelfogást, amelyben valami vagy fehér, vagy fekete. A Tyranny mindennek ellentéte és ezért számomra 2016 legjobb és legemlékezetesebb játéka marad.
Mi volt 2016 legjobb meglepetése?
Bár látszólag nem örömteli a helyzet, hogy a 2016-ban megjelent folytatások legtöbbje gyengébben szerepelt a premierje hetén, én mégis igyekszem a jó oldalát nézni. Úgy tűnik, hogy talán több a tudatos, megfontolt, leárazásokra váró vásárló és kevesebben dőlnek be az előrendelői akciók során lobogtatott mézesmadzagnak.
Mit gondolsz, milyen meglepetések várhatóak jövőre?
Bízom benne, hogy felismerik a kiadók, nem lehet továbbra is büntetlenül hülyére venni a vásárlókat. Nincs bajom azzal, ha egy játék exkluzív, de mélységesen elítélem, ha adott termék bizonyos részei azok, így aki ugyanannyit fizet, de történetesen más platformot részesít előnyben, egyértelmű hátrányt szenved. Hasonlóképpen a DLC-politikájuk újragondolására számítok, arra, hogy a teljes árú játékszoftverekhez megjelenés után érkező tartalmak egyre nagyobb arányban válnak ingyenessé. S bár cseppet sem nyűgözött le, de drukkolok a Nintendo Switchnek, szorítok a minőségi VR-játékokért és imádkozom, hogy a Microsoft ne baltázza el a Scorpio-t.
Mit vársz 2017-től?
Ugyanazt, amit 2016-tól, vagy még korábban 2015-től: mindig szebbet és jobbat. Mert vagy a megőrülni látszó világgal van baj, vagy velem. Márpedig úgy érzem, velem minden rendben.
Van újévi fogadalmad?
Csak azért, hogy egy év múlva szemlesütve, cipőm orrával a padlót piszkálgatva álljak itt előttetek, széttárjam a kezem és töredelmesen beismerjem, elbuktam? Ismét? Naná! Mindig elhatározom, hogy jövőre tényleg formába hozom magam, hogy letagadhassak tíz évet (vagy legalább tíz kilót). De tudjátok mit? Nem várok 2017-ig, inkább elkezdem most.
