Mikor először hallottam az Everspace-ről, azonnal beindult összes pavlovi reflexem, és izzadva-nyáladzva faltam az információkat, miszerint esetleg egy minőségi Freelancer-klónt kapok, ha már a Star Citizen évek óta csak csalódást csalódásra halmoz. Sajnos nem teljesen olyan méretű és komplexitású az Everspace, de nem is ez a célja, hiszen ebben gyakorlatilag véletlenszerű pályákon végigugrálva próbálja a játékos kideríteni, mi is történt vele.
Értem, lehet repülni, de miért kell?
Mondanom sem kell, hogy a történet úgy indul, mint bármelyik tucat űrjátéké. A főhős nem emlékszik semmire, de arra igen, hogy a vérében toxin van, és baromi gyorsan ki kell derítenie, mi történik vele. Ezt pedig egy módon teheti meg: hajója komputerének segítségével (szinte az egyetlen, akivel beszélgetni lehet a játékban), továbbá az adott szektorok végéig fénysebességgel ugrálva újabb múltbéli történések visszaemlékezéseit megtekintve.
Ha játszottatok az FTL-el vagy bármely hasonló játékkal, ahol a véletlenszerű eseményeknek és adott mennyiségű pálya befejezésének konkrét hatása van arra, mennyire nehezedik a játék, akkor az Everspace is ismerős lesz. Öt rendszerugrásonként halad a játékos előre egy újabb szektorig a sztoriban, viszont minden egyes halál az első szektor elejére dobja vissza a pilótát, ellenben az addig összegyűjtött pénz, tapasztalat elkölthető többek között különböző képességekre és új űrhajóra. Ezek rendkívüli módon fontosak, hiszen a következő próbálkozásokat segítik.
A túléléshez alapvetően szükség van üzemanyagra, hogy tovább lehessen ugrani a következő pályára, pénzre a fejlesztésekhez, alapanyagokra a craftoláshoz és jó reflexekre az űrcsatákhoz. Ezekből jellemzően legalább egy nem áll majd a rendelkezésünkre, bonyolítva a szituációt. Ilyenkor kell döntenie a játékosnak, megtámad-e egy ártatlan üzemagyag-szállító hajót, hogy sikerüljön némi kerozint szereznie a továbbjutáshoz. Több olyan eset is előfordul, mikor a véletlenszerű szkriptek huzamosabb ideig könnyű pályákat dobálnak, majd egyszer csak a bő esztendők utáni szárazság és a nagy büdös semmi lesz a jutalma a játékosnak, hiába próbálja az utolsó elhagyatott lebegő űrállomást is végigtapogatni értékes nyersanyagokért.
De nem látok semmit, olyan szép!
Minden egyes hiperűrugrás után csodálatos látvány fogadja a játékost, a plazmaviharokon át a közeli bolygók panorámájától kezdve a jégkristályokon át minden gyönyörű, nem is beszélve a harcok közbeni effektekről. Nincs is szebb, mint mikor három-négy rakéta száguld el balra a hajóablak mellett egy merész kikerülő manőver után, lángcsóvát húzva.
Egy biztos, a grafikára nem lehet panasz. Mint ahogy a zenére és a hangeffektekre sem; egyedül talán az zavart (ha fogalmazhatok így, mert nyilvánvalóan nem számít negatívumnak), hogy a fedélzeti számítógép hangja nem túl jó, sokat segített volna, ha női opciót is választhatnánk a menüben. Ez valószínűleg nem zavar mindenkit egyformán, így csak apró negatívumként említem meg. Az irányítás tökéletes, a menürendszer érthető és használható, a codex pedig rengeteg információt ad a játékosnak arra az esetre, ha a pályáról pályára történő felfedezés során új ellenféltípusok, semleges cégek vagy érdekes információk bukkannak fel.
A legújabb patchcsel végre bekerült a hardcore mód is, ami kifejezetten azoknak lesz fincsi, akik könnyűnek találták az amúgy egyáltalán nem babazsúrjátékot. Ebben szektoronként több negatív hatású esemény közül kötelező választanunk, ily módon is nehezítve az előrejutást. Amennyiben még az early access fázisban, hónapokkal ezelőtt találkozott valaki utoljára a játékkal, feltétlenül adjon neki egy újabb esélyt, mert minden egyes frissítéssel szignifikánsan jobbá vált. Ha pedig először látod, és a képek plusz a magas kihívásfaktor alapján megtetszett, szánj rá egy kis időt, az Everspace minőségi játék az áráért.
