Hosszú évek sora után most a MLB The Show 25 először marad ki az Xbox Game Pass felhozatalából. A hivatalosan licencelt baseballjáték különlegessége, hogy ez az egyetlen PlayStation-franchise, amely 2021 óta fixen megjelenik Xbox konzolokon, ráadásul eddig minden évben már az első napon elérhető volt Game Passben is. Idén azonban megszakad ez a hagyomány:
"A játék 2025-ben nem lesz elérhető semmilyen platform-előfizetéses szolgáltatáson"
- olvasható a Sony PlayStation blogján, amely egyben kizárja a PlayStation Plus megjelenést is. Az MLB The Show 25 továbbá az első rész a sorozat történetében, amely megszakítja a PlayStation 4 és Xbox One támogatását, vagyis kizárólag a PlayStation 5, Xbox Series X/S és Nintendo Switch platformokon jelenik meg.
A Sony további részleteket ígér a játék megjelenése előtt, amely 2025. március 18-án lesz esedékes minden platformra. Azok a játékosok, akik korábban szeretnének hozzáférni, egyelőre nem meghatározott összegű felárért cserébe megvásárolhatják a Digital Deluxe Editiont, amely már március 14-én lehetővé teszi a játék elindítását. Bár a Sony az utóbbi időben egyre több PlayStation-exkluzív címet hoz PC-re, a rivális konzolplatformok támogatása továbbra is ritkaság.
Tavaly például a Lego Horizon Adventures megjelent Nintendo Switchre (de Xboxra nem), ami szokatlan lépés volt a vállalattól. A jelek szerint azonban nem egyhamar válik mindez rendszeressé.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!