Vállalva, hogy a kíváncsiskodók zöme az első mondat után menekülőre fogja, essünk is túl a nehezén: svájci folk metal, a kelta népzene és a melodikus (?) death metal (!) keverékéből. Kelta nyelven. Nos, aki elporzott, az magára vessen, mert az Evocation I a mérsékelt égöviek (és még lejjebb lakók) számára elsőre kimondhatatlan nevű banda korábbi munkáival szemben nem a szokásos „DZZZS-DZZZS, hörr-hörr" illetve „nyünnyünnyü" (ez a tekerőlant volt) keverékéből építkezik, hanem „akusztikus" lemez, ennek megfelelően sokkal-sokkal lágyabb a korábbi munkáknál.
Folk metal helyett folk rock... sem. Még folk pop sem. (Mivel az Eluveitie weboldalán büszkén hirdeti, hogy ők a „new wave of folk metal", legyen az Evocation I mondjuk... folk new wave (hú, ezért berágnának). Az igazi meglepetés mégsem ez, hanem hogy megdöbbentően kiforrott az anyag, nagyon gazdag és változatos hangzással. Teljesen más, mint mondjuk az előző, Spirit album, mégis hiteles, ez pedig talán csak a legnagyobbak sajátja, az igazi tehetség jele.
Amikor egy zúzásra szakosodott banda valami delikát dologgal próbálkozik, az gyakran fullad tökéletes unalomba, és ugyan az Eluveitie előző lemezei olthatatlan vágyat ébreszthettek mindenkiben, hogy három méteres szakállas óriásként döngessen előre térdig a hóban, kétkezes csontbaltát lóbálva, az új lemez elsőre sokkoló druida-romantikája sem kiábrándító, sőt!
Persze simán el tudom képzelni, hogy a két irány két teljesen eltérő rajongói tábort vonz, amelyeknek csupán egy csekély része képez közös halmazt, de ez ne az Eluveitie baja legyen. Bárki, aki amúgy bottal sem piszkál meg semmit, ami metál, de kicsit is vonzódik az északi népek tradícionális muzsikájához, az bátran tegyen próbát a lemezzel, mert nagyszerű élményben lehet része. Aki viszont egyszikű metál arc, az jobb, ha óvatos... bár nem hinném, hogy az Eluveitie rajongói közül bárki is az lenne, hiszen a korábbi lemezek durvasága alatt is ott volt ez, mindvégig.
5/5
Lám, a hajzuhatag érző szívet takar!
