Hirdetés

Elindult a PlayStation béta programja, a PC-s játékosoknak is érdemes lehet feliratkozniuk

|

A résztvevők tesztelhetnek majd játékokat, funkciófrissítéseket és egyebeket.

Hirdetés

A PlayStation.Blog egy új poszttal frissült, ami fontos lehet mindenkinek, aki rendelkezik egy PSN fiókkal. A közlemény szerint ugyanis útnak indult a PlayStation Beta Program, azaz a Sony bétatesztekkel kapcsolatos kezdeményezése, ahol önkéntes tesztelők jelentkezését várják.

Aki feliratkozik, annak lehetősége lesz majd PC-s és PS5-ös játékok, PS konzolos funkciók és egyéb apróságok megjelenés előtti kipróbálására.

Hirdetés

A jelentkezés ingyenes, és globálisan elérhető, ami azt jelenti, hogy előttünk is nyitott. Az érdeklődőknek szükségük lesz egy PlayStation Network fiókra, ami korábban nem volt büntetés vagy korlátozás alatt, illetve elég idősnek kell lenniük ahhoz, hogy felnőttnek számítsanak a saját régiójuk szabályozása szerint. Az is kitétel, hogy a program által támogatott régióban kell élnünk, ami a magyar játékosok számára egyébként szabad utat jelent.

Regisztrálni ezen a linken keresztül lehet, amire válaszul a Sony egy e-mailben fog értesíteni bennünket. Maga a folyamat egyébként 2 perc, mely során válaszolnunk kell pár rövid kérdésre. Nem nagy kunszt a dolog, de mókás újdonságokhoz adhat hozzáférést. Ennyit megér.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)