Hirdetés

Elhalasztották a Frostpunk 2 megjelenését

|

Csak később játszhatunk a nyár egyik legjobban várt címével.

Hirdetés

Vannak dolgok, amit a videojáték-iparban többé-kevésbé biztosra lehet venni: ilyen az évenként megjelenő Call of Duty, de nyugodtan említhetnénk a sportjátékokat is, melyek ellendrukkerei meggyőződéssel hangoztatják, hogy csak a fejlesztők semmit sem csinálnak a sorszám átírásán, pár skin lecserélésén és az adatbázis frissítésén túl. Nem én fogok igazságot tenni ebben a kérdésben, mert utoljára a FIFA World Cup 98-cal játszottam komolyabban.

A nagy csinnadrattával beharangozott megjelenési dátumokat viszont hiba lenne készpénznek venni, hiszen sokszor csak az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem vésték azt kőbe, pusztán krétával írtak fel rá egy hónapokkal korábban még tarthatónak tűnt időpontot.

Hirdetés

Valami ilyesmi történt a nyár egyik legnagyobb slágerének ígérkező Frostpunk 2-vel, amit egészen mostanáig július 25-ére vártunk, tehát kevesebb mint egy hónap volt már csak hátra a megjelenésig. A steampunk városépítő- és túlélőjátékot fejlesztő, illetve kiadó 11 bit studios azonban úgy érezte, nem árthat, ha még egy kicsit a sütőben marad a projekt. A dizájnért és a Frospunk művészi stílusáért felelős vezetők, Jakub Stokalski és Lukasz Juszcyk azzal indokolták a késlekedést, hogy a béta amúgy túlnyomórészt pozitív visszajelzései alapján - átlagosan 8 és 10 pont közé lőtték be a játékosok egy 10-es skálán - még jobbá tudják tenni a játékot.

Szeptember 20-ára módosult a premierdátum, az így nyert időt pedig arra fordítják, hogy lecsiszolják a sorjás részeket, és előre hozzanak olyan fejlesztéseket, amelyeket eredetileg máshogy rangsoroltak és későbbre ütemeztek. A mi bizalmunkat egyelőre élvezik a srácok, ha "csak" olyan jó lesz a Fostpunk 2, mint az elődje, már nem lesz okunk panaszra.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)