Hosszú ideig hallgathattuk, hogy a FromSoftware munkásságának gyümölcsei, illetve a hasonszőrű soulslike játékok rétegműfajt képeznek csupán, lelkes, ugyanakkor számottevőnek nem mondható rajongóközönségükön kívül másokat nem tudnak bevonzani - hiszen kinek van ideje és energiája ilyen idegőrlő, stresszes zsánerhez, mikor az ember inkább csak kikapcsolódni szeretne, ha leül egy videojáték elé?
Nos, mindezeket olyan villámgyorsan cáfolta meg az immár 25 millió eladott példánnyal büszkélkedő Elden Ring, mint a huzat. A FromSoftware játéka hatalmas siker lett minden platformon, a nyílt világ és a szemmel látható könnyítések nagyon sok játékost elvarázsoltak, és rábírtak arra, hogy tegyenek egy próbát ezzel a csodával, majd annak rendje s módja szerint benne is ragadtak az élményben több száz órára. Elképesztő, hogy mennyi kalandot, izgalmat és felfedezni valót rejt az Elden Ring, de előbb vagy utóbb azért csak eljut az ember fia arra a pontra, hogy kipróbálta az összes számára izgalmasnak tűnő bulidet, megvolt a többszöri végigjátszás, és annyiszor pucolta ki az összes titkos helyszínt, hányta kardélre az opcionális bossokat is egytől egyig, hogy valami újra, valami többre vágyna. Nos, ezen igényeket kielégítendő pattintotta össze Hidetaka Miyazaki mester és csapata a Shadow of the Erdtree DLC-t, ami méreteit tekintve inkább a régi szép idők klasszikus kiegészítőihez hasonlítható.
A Shadow of the Erdtree bárki számára elérhető már az első végigjátszás folyamán is, nem kell tehát eljutni NG+-ig, ugyanakkor akad két fontos követelmény, amit mindenképpen teljesíteni kell: csak akkor tudunk átmenni a bővítmény által a játékhoz csapott teljesen új területre, ha előbb múlt időbe rakjuk a Starscourge Radahn és Mohg, Lord of Blood nevű bossokat. Az utóbbi legyőzése már csak azért is szükséges, mert a vele történt összecsapásunk helyszínéről, a Mohgwyn Dynasty Mausoleumból tudunk átruccanni a Shadow Realm nevezetű új régióba.
Miquella nyomában
Céllal érkezünk az aprónak korántsem mondható új helyszínre: ki akarjuk deríteni, mi lett az eltűnt istenség, Miquella sorsa. Ez a feladat nem kizárólag csak a mi vállunkat fogja nyomni, utunk során találkozhatunk Miquella több követőjével, akik ilyen vagy olyan módon a segítségünkre lehetnek - vagy épp ellenünk fordulhatnak. A történetvezetés módja, a narratíva visszafogott terelgetése természetesen most sem változott, csak és kizárólag az fogja teljesen érteni a sztorit, aki nagyon figyel a párbeszédekre, elolvassa az összes megtalált tárgy leírását, ráadásul arra is képes, hogy bizonyos megfejtéseket a sorok között is meg tudjon lelni. Vannak, akik kifejezetten szeretik a FromSoftware ezen rendhagyó megoldását, másokat pont hogy zavar a dolog, mindenesetre legalább konzekvensek maradtak az írók. George R. R. Martin most nem tett hozzá semmi újat a nagy egészhez, de a történet ettől még persze továbbra is a lore azon alapjain nyugszik, amit ő alkotott meg.
Kapunk viszont egy új mankót, ami sokat segíthet az előrehaladásban: az Árnyföldek különböző pontjain sárga fénnyel izzanak Miquella keresztjei. Ezek a jelzések tulajdonképp amellett, hogy apróbb információmorzsákkal szolgálnak és általában fontos gyűjthető nyersanyagok is bujkálnak a közelükben, azt is mutatják nekünk, hogy jó irányba ballagunk.
Muszáj fejlődni
Miyazakiék már jó előre világossá tették, hogy nem lesz könnyű dolga azoknak sem a DLC-ben, akik rommá tápolt karakterekkel ugranak neki az új kalandnak, mivel be fognak vezetni egy teljesen új fejlődési rendszert is. Egészen pontosan arról van szó, hogy megjelenik két új gyűjthető matéria a kiegészítő területén, ezek pedig kiemelt fontossággal bírnak. Az úgynevezett Scadutree Fragmentek a Scadutree Blessing fejlesztésére, megnövelésére szolgálnak. Ez egy passzív mutató, ami egyszerre növeli a karakterünk támadóerejét és csökkenti a bekapott sebzést. Nehezen lehetne ennél esszenciálisabban megfogni azt, hogy hősünk konkrétan erősebb lesz, ahogy lépi a Scadutree Blessing szinteket. Mindenképp ki kell emelni azonban azt is, hogy ez az áldás csak és kizárólag az Árnyföldeken fejti ki hatását, ha visszatérünk az alapjáték helyszíneire, akkor nem nyújt semmiféle extrát. Létezik továbbá még egy Revered Spirit Ash nevű gyűjtögetnivaló, ami a megidézhető lelkeket erősíti úgy, ahogy az említett Scadutree Fragmentek a mi karakterünket.
Ha nem figyelünk arra, hogy ezt a két új mütyürt folyamatosan vadásszuk, akkor nagyon csúnya pofonokba fogunk majd belenézni, a Shadow of the Erdtree DLC ugyanis bőven elég kihívást nyújt a keményvonalas FromSoftware-veteránoknak is. Sőt, ha szorgalmasan fejlődünk, a végső bossok száját még akkor is meglehetősen embert próbáló feladat lesz elkenni.
Mindenből egy kicsit több
Világosan látszott már az Elden Ringben is, hogy a fejlesztők élvezettel lubickolnak az általuk csúcsra járatott műfajban, és mindenki másnál jobban értenek ahhoz, hogy lehet a legtöbbet kihozni ebből a zsánerből. Ugyanezen a csapásvonalon haladnak tovább most is: a Shadow Realm aprólékos munkával megalkotott, változatos környezeti elemekkel bíró világ, ami dugig van tömve új ellenfelekkel, látványos és izgalmas helyszínekkel, no meg egy csomó megtalálásra váró új fegyverrel, varázslattal, vagy épp új Crystal Tearekkel a játékos által kotyvasztható Flask of Wondrous Physick turmixhoz (tudjátok, ez az a bájital, ami annak függvényében ad mindenféle extra jóságot, hogy milyen alapanyagokat pakolunk bele).
A térkép okosan van felépítve, nem teljesen egyértelmű, hogyan juthatunk el A pontból B-be, ötletes megoldások sora biztosítja azt, hogy folyamatos legyen a felfedezés élménye. Az a kis fahéjas fondorlat, ami vissza tudja hozni a videojátékok hőskorának kellemesen bizsergető vibe-ját, mikor nem fogták a kezünket, nem mutatott nagy vörös nyíl a cél felé, és őszintén lehetett örülni minden megszerzett apróságnak. És mindez most is adott, ugyanakkor persze nyilván meglesznek azok a pajtások is, akkor csak az idővel elkészülő különféle guide-ok segítségével akarnak végigmenni a nagy mesén és eljutni az aktuális főbossig - akiről nyilván semmit sem fogunk elárulni, kár lenne elrontani az efféle meglepetéseket.
Ha viszont már úgyis a bossoknál tartunk, akkor érdemes megjegyezni, hogy ezen a fronton nem ártott volna egy hajszálnyival több kreativitás. Egyáltalán nincs belőlük kevés, az új Legacy Dungeonökben, vagyis a régebbi Dark Souls játékokat idéző, klasszikus nagy várakban is bőven akad belőlük, de nehezén lenne megnevezni olyan egyedi, különleges ellenlábast, akit sokáig fogunk emlegetni, akire hosszú ideig emlékezünk - a végső ellenfelek mondjuk legalább biztosan be fognak égni az elménk hátsó zugaiba, mert piszok nehéz lenyomni őket, és biztosan sok anyázással párosul majd a legyőzésük; de ez így is van rendjén, a FromSoftware sosem titkolta ezt a perverziót, a legdurvább bossokat általában a DLC-kbe pakolták bele.
A Shadow of the Erdtree sok órával ki fogja bővíteni az alapjátékot, de ennek pontos száma abszolút egyéni tempó és játékstílus függvénye, szóval nehezen lehetne általánosságban meghatározni, milyen hosszú ideig kötik majd le az embert az Árnyföldeken található tennivalók.
Jelen állás szerint az Elden Ring nem fog második DLC-t kapni, szóval a Shadow of the Erdtree után a FromSoftware teljes erőbedobással dolgozhat a csapat következő, egyelőre még ismeretlen játékán. Gőzünk sincs arról, hogy legközelebb mit kapunk Miyazakiéktól, de az bizonyos, hogy az Elden Ring óriási sikere után egy minden korábbinál nagyobb rajongótábor fog lecsapni a következő címre, legyen az akár egy közvetlen folytatás, egy új Dark Souls, vagy egy teljesen friss cím, mint a 2019-es Sekiro: Shadows Die Twice. Ennek érkezéséig pedig rommá nyüstölhetjük a Shadow of the Erdtree-t, amiben annyi tartalom rejlik, hogy azt más teljes árú játékok is simán megirigyelhetnék.
