Kellemetlen helyzet állt elő a minap a Qantas légitársaság Sydneyből Tokióba tartó járatán: a fedélzeten tartózkodó összes utasnak levetítettek Dakota Johnson 2023-as, Apuci (Daddio) című, szexuálisan erősen explicit filmjének elejét. A Qantas Airways most mindenkitől elnézést kért a zavarba ejtő hiba miatt.
Mint kiderült, egy váratlan technikai komplikáció következtében az egyéni filmválasztás nem volt elérhető a járaton, amit néhány utas jelzett a személyzetnek. A légiutaskísérők úgy próbálták orvosolni a problémát, hogy az összes utasnak ugyanazt a filmet indították el.
Miután az utasok és a személyzet szembesült az Amerikában R-besorolású film tartalmával, azonnal leállították a vetítést, és egy gyermekfilmet indítottak el helyette.
"A film nyilvánvalóan nem volt alkalmas arra, hogy az egész járat előtt lejátsszák, és őszintén elnézést kérünk az ügyfelektől ezért az élményért. A járat hátralévő részében minden képernyőn családbarát filmet vetítettünk, ami a szokásos gyakorlatunk azon ritka esetekben, amikor az egyéni filmválasztás nem lehetséges. A továbbiakban felülvizsgáljuk a film kiválasztásának módját."
- nyilatkozta a Qantas szóvivője a The Guardiannek.
Egy Reddit-felhasználó, aki a járaton tartózkodott, bejegyzésében arról írt, hogy nemcsak meztelenség, hanem "rengeteg szexting is volt a filmben - az a fajta, ahol szó szerint el lehetett olvasni a szövegeket a képernyőn anélkül, hogy fejhallgatóra lett volna szükség".
Azt írta, hogy majdnem egy órán át ment a film, mire átváltottak a gyerekbarát megoldásra, ami kifejezetten kellemetlen volt a fedélzeten lévő családok és kiskorúak számára. A történtekért a légiutaskísérők is elnézést kértek.
Posts from the qantasairways
community on Reddit
Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!