A Titanic történetében máig maradtak fekete lyukak, elég, ha a valóságban megtörtént katasztrófára gondolunk, ami a mai napig megrengető érzés. James Cameron (a Titanic írója, rendezője) úgy érezte, hogy az 1997-ben kiadott, 11 Oscar-díjat nyert, 200 millió dolláros filmjét ideje elővenni most, hogy az 1912-ben megtörtént esemény jubileumához ért. Felmerül a kérdés: mégis milyen újdonságokra számíthatunk az újra kiadástól?
Sajnos csalódást kell okoznom: nem készült bővített rendezői változat a filmből, tehát nem tettek bele akkoriban kivágott, soha nem látott jeleneteket. Rövidebbre sem vágták a játékidőt, így megint le kell ülni azt a durván 194 percet, amit 15 évvel ezelőtt is megtettünk a mozikban. De ezt így szoktuk meg, így vált tökéletessé. Mielőtt kivesézném a mégis fellelhető, aprócska fejlesztéseket, nézzük át a sztorit röviden, azok kedvéért, akik esetleg lemaradtak róla.
Dokumentum stílusban indulva, a 100 éves Rose DeWitt Bukater (Gloria Stuart) mesél egy érdekes történetet a Titanic maradványain kutató kincsvadász osztagnak, méghozzá azt, hogyan változott meg az élete 1912. Április 10-én, mikor is egy Titanic nevű hajón útra kelt édesanyjával, Ruth Dewitt Bukaterrel (Frances Fisher) és jegyesével Caledon 'Cal' Hockley-val (Billy Zane), méghozzá az első osztályon. Időközben egy csavargó és művész, akit Jack Dawsonnak hívnak (Leonardo DiCaprio) barátjával jegyet nyer az utazásra pókeren a harmadik osztályra.
A kritika folytatását a CineStar honlapján olvashatjátok tovább.
