Tikkasztó, fülledt hőségre ébredt a kemping lakóközössége szerdán reggel, persze a bávatag tekintetek fő meghatározója az előző esti bulirázásnak tudható be, ami láthatóan közel nem öltött akkora méreteket, mint ezen a napon.
A kora délelőtti órákban megérkezett a fesztelők java része, azok alapvetően, akik végig óhajtják élvezni a sziget és a programok adta lehetőségeket. Jóval nagyobb volt a nyüzsgés már dél környékén is, mint akár kedden délután, de hát hiába: a nulladik nap az nulladik nap.
Déli tizenkettő után gombnyomásra elkezdett a népesség özönleni a különféle vendéglátó egységek irányába, mondjuk a hiányolandó dolog az, hogy ezekből viszonylag keveset leltünk az amúgy kicsinek nem nevezhető területen. Persze itt szilárd halmazállapotú élelmiszerekre, gy.k. ételneműre gondolok, miután folyékony típusúból ugyebár nincs kifejezett hiány, ahogyan arra már az előző nap számvetésében is utaltam.
Jóllakottan vágjunk bele a sűrűjébe! Igaz, sűrűje még közvetlenül kora délután nem nagyon létezett, addig tökéletesen alkalmas a szitu nézgelődni, felfedezni, kapcsolatépíteni. Az idei közönség is teljesen szimpatikus, kedves és előzékeny, nem beszélve a szervezőkről, biztonságiakról és a többiekről. Legalábbis mi ezt tapasztaltuk.
Az Omega kapta erre a napra a legnagyobb marketinget kétségkívül: külön, erre a célra létrehozott standon szerezhettek be az érdeklődők relikviákat, CD-ket, pólókat, tollakat, bögréket (utóbbiban nem vagyok biztos). De hát ez így is van rendjén, egészen döbbenetes, ha belegondolunk: 1962-ben zenéltek Omega néven először, ami 47 év távlatát jelenti. De ne szaladjunk a történések elébe!
Valamivel fél négy után a Port.hu Café színpadán Kőhalmi Dumaszínház Zoltán edzette a rekeszizmokat, jól sikerült monológjaival valóban mosolyt csalt a közönség orcáira, ezzel egyidőben beindult a Red Bull Zenehangárjában a napi rendszerességű Guitar Hero program is (erre majd valamelyik nap bővebben is kitérek). Kora este, hat óra környékén szintén ezen a helyszínen átvette a stafétabotot az Akkezdet Phiai.
Rég nem hallottunk az Ossian-ról, hát most láthattuk is őket, tehát teljes volt az audiovizuális élmény. Produkciójukkal nem volt semmi gond, bár alapvetően az erre kihegyezett célközönségnek kellett lelkesednie, ahogy illik, bár - főleg a produkció vége felé - érkeztek láthatóan más „felekezethez" tartozó táborozók is.
Nagyszínpadtól el, pici körözés, és máris új helyszín: ez az EJF sátor, ahol egyébként nagyon jó programokat kreálnak folyamatosan a nagyérdemű számára. Amikor odaértünk, épp a Bajai mozi nevezetű zajlott, meg nem mondom a film címét, ami éppen forgott, de biztosan szórakoztató lehetett, hiszen jópáran érdeklődtek iránta. Ja igen, és a babzsák fotelek is tökéletesen teljesítik feladatukat.
Deák Bill Gyuláékat útba ejtve, elhagyva a Voda színpadot, visszatértünk kicsit a Port.hu-hoz, ahol éppen a Heaven Street Seven kezdte a muzsikálást. Itt nem időztünk túlontúl sokáig, mert ki kellett szaladni a szigetről pár dolgot elintézni, hogy időben visszaérjünk az Omega-kezdésre.
Bele is futottunk Kóborékba, helyesebben a turnébuszukba, épp Benkő kószálódott ki eléggé viharverten a kocsiból; rohantak is tovább, de mi is. Elintéztük az elintéznivalót, és kábé tízre vissza is értünk a Pepsi Nagyszínpadhoz.
Rendhagyó módon Dévényi Tibi bácsi már ekkor előkerült, bár tudtuk, hogy fél egykor retroszettet fog tolni a Jäger arénában. Mindenesetre felkonferálta az Omegát, réges-régi baráti kapcsolatra hivatkozott, aztán azt is megtudhattuk, hogy nagyjából a 380. felkonfja ez. Kiderült az is, hogy az ősbanda több, mint egy éve nem lépett színpadra, és rámutattak arra is, hogy ilyen jellegű esemény az életükben egyhamar nem is lesz. Így hát valóban duplán rendhagyónak számított ez a koncert.
Ami nagyon színvonalasra és jóra sikeredett, mind vizuál-, mind hangtechnikailag, s akkor még az előadás mikéntjéről nem is írtam egy szót sem. Kóbor fantasztikusan hozza még mindig a formáját, huszonéveseket meghazudtoló mozgással és energiával csinálta végig a fellépést. Nem maradhatott ki a ráadásból a megaklasszikus Petróleumlámpa, és a Gyöngyhajú lány sem: itt totálisan felfokozódott a hangulat, s a sok éltesebb családanya-családapa kombó mellett az egészen fiatalok is a dalokat kívülről fújva, önkívületben üvöltöttek. Szép volt, fiúk!
A teljes metamorfózis után eszünkbe jutott, hogy bizony az Animal Cannibals-t kihagytuk, mivel a 23:00-kor kezdődő rappelés pont az Omegával esett egybe, ez - véleményem szerint - nem volt túl szerencsés szervezés. No de sebaj, röpke pillanatok alatt eljött a fél egy, s ha fél egy, akkor az alig két órával ezelőtt konferansziéként debütált Dévény Tibi bácsi retróbulija, a gyomorkeserű sátorban startol el.
Mire odaértünk, pörögtek a slágerek, épp valamelyik kettő akkord után dúdolható-fülbemászó Boney-M izzította a közönséget. A hangulat fergetegesre sikeredett itt is, a szokásos Abba, Modern Talking, és Zoltán Erika számok most sem maradhattak el, de mint tudjuk, régmúlt dalokból összeállítani egy adagot, főként, ha kissé felpörgött bulicsapatról van szó, nagyon nyerő tud lenni. Ráadásul Tibi bácsi lelkesen hajigálta a pontos (nem pöttyös) labdákat is, de hogy mit kaptak azok, akik elkapták, titok övezi - ma megpróbáljuk kideríteni. Az bizonyos, hogy 20 darabot hozott magával, abból ötöt Kóborékkal dedikáltatott.
A szerdai nap terméséből kiemelném a Magna Cum Laude-t, a Ladánybene 27-et, a KFT-t, a Quimby-t, és a Prosectura-t, Badár Sanyit, aki a mai Dumaszínház-felelős, illetőleg az elektronikus zenék kedvelői is rophatják kedvenc Roxy DJ Sterbinszkyjükre.
