Van valami diszkrét bája annak a pillanatnak, amikor az ember sok-sok órányi sorban állás után végre átveszi a karszalagját, és az elkeseredett várakozók között átverekedve magát, megindul a bejárat felé. Furcsa dolog, hogy a szabadság érzését éppen egy hatalmas, elkerített placcon találod meg, ahová csak biztonsági emberek fürkésző tekintetén keresztül juthatsz be. Sziasztok! Welcome! Salut! Grüss Dich! Elkezdődött a Sziget, a GameStartól Sophiaso kolleginán és Mayer kollégán kívül jómagam, Duncan is tudósítok majd.g
Sziget-élmény
Még a Kispál búcsúkoncert előtt, vagyis a -1. napon a brutális méretű, lépésben haladó masszában szúrtam ki egy fiatal lányokból álló társaságot, amelynek tagjai cirka hétszer ittak többet az indokoltnál, és egy nem túl praktikus módszerrel csináltak maguknak helyet a tömegben. A náluk lévő hubit próbálták - az ital bevitelét tiltó házirend ismeretében - mielőbb elfogyasztani, amit úgy kiviteleztek, hogy műanyag poharakba töltögették nagyon bizonytalan mozdulatokkal. Jobbára tehát szétlocsolták magukon, a földön és a körülöttük baktató idegenek nadrágján. Megkínáltak, elfogadtam. Magam egyébként nem vagyok nagy „kispálos", de a munkásságukat elismervén az utolsó koncertjükbe nyilván muszáj volt belenéznem. Ennél aztán nem is lett több, hallgatgattam, láttam, tapsoltam kicsit. Szép volt! Egyszer Gerendai nyilatkozta azt, hogy a Sziget Nagyszínpadot mindössze két hazai előadó képes megtölteni, a Kispál és a Tankcsapda. Maradt egy.
Kártyavár
Kipróbáltam ezt a Sziget-kártyás történetet is, amely lényegében egy, a rendezvény időtartama alatt használható bankkártya. Tényleg gyors, tényleg nem lehet átverni, tényleg biztonságos. Amikor átvettem, a bódé mellett álló lányka valami tündérien mondta fel a bemagolt szövegét arról, hogyan is kell használni, miként kell regisztrálni SMS-ben és hogy általában miért jó a cucc. Más kérdés, hogy az első alkalommal, amikor fizetni próbáltam vele, a pultoslány egy százassal kevesebbet adott vissza a szükségesnél. Szóvá tettem, erre visszaadott kettőszázat. Mondtam, hogy csak egy jár, mondta, hogy nem, hanem kettő. Be kell vallanom egyébként, hogy -1. napon még csak korlátozottan volt Szigethangulatom (van ilyen is), de a 0. napon már alaposan beindult a banzáj, elsősorban a több helyszínen folyó programoknak (Reggae ünnep, Cseh Tamás emlékkoncert, Jazz-nap) köszönhetően. Minekutána a jazzhez jómagam zeneileg túlságosan alulművelt vagyok, Cseh Tamás művészetét pedig annyira nem szeretem, egyértelmű választásnak tűnt a nagyszínpados program. Jó volt újra látni, hogy a jamaicai ritmusok mekkora tömegeket mozgatnak meg, és bár a Wailersbe csak belekukkantottam, de a UB 40-t végiglötyögve már egyértelműen lejött, mennyire szerethető kis műfaj ez a reggae. Tény ami tény, kissé álmoskásan kezdődött a birminghami urak performansza, álmoskásan folytatódott és csupán azért nem lett álmoskásan vége, mert végül előkerültek olyan nóták, mint a Red Red Wine és a Kingston Town, a közönség hangos ovációjának kíséretében.
Megjegyzem még, hogy hazafelé ballagva Stökiékbe (nagy öreg játékújságíró ő is, most indexes ugyan, de azért jó fej) botlottam, akik a Cseh Tamás emlékkoncertről jöttek, és igen becsmérlő szavakkal illették az ott elhangzott produkciókat. Neki hiszünk.
Hátravigyem?
Zsófiék javaslatára már a nulladik napon bementem elintézni a sajtójegyemet a szeparéba (bármilyen kretén egy szó is ez). A bejáratnál bemutattam a piros karszalagomat és rögvest mondtam a sárga mellényes úrnak, hogy a press passt szeretném átvenni. Nagyon nem akarta érteni, hogy mit mondok, mire megismételtem, hogy tudtommal a piros karszalag birtokosainak a szeparé területén belül kell regisztrálniuk. Továbbra sem sikerült értelmeznie a hallottakat, sőt gyanúsan kezdett méregetni, mire a mellette álló nagydarab társa odalépett és megkérdezte tőle, hogy „hátravigyem?" Nem volt egyértelmű, hogy most testi fenyítésben akarnak-e részesíteni, vagy esetleg a kollégájával ellentétben ő megtalálta a megoldást a kérdésemre, meg is fordult a fejemben, hogy elszaladok. Végül a második tippem bizonyult helytállónak, úgyhogy már van fehér karszalagom is, „press" felirattal. Nem tudom, hogy ez most így menőbb-e a szimpla pirosnál, lévén abba STAFF/CREW/ARTIST/PRESS feliratot hímeztek, fenntartva annak a lehetőségét, hogy csajozás közben kiadhassam magam mondjuk Gentleman dobosának (vagy Mika stylistjének - mondaná mazur, ha itt lenne, de szerencsére nincs).
Sziget-teleport
A HÉV-en zötykölődve azt számolgattam, hogy ha a Szigetre érkező irgalmatlan számú nem budapesti látogatónak csak töredéke, mondjuk 10 000 ember vásárol BKV-hetijegyet, az 46 millió forintot jelent. A vásárlók valós száma ennél valószínűleg persze több, meg a kedves utasok szép számmal vesznek a jeles esemény alkalmából tömbjegyet, napijegyet és szimpla vonaljegyet is. Ugye nem túlzok, ha a közlekedési vállalat ezen a héten keletkező extra bevételeit 100 milliós nagyságrendűre teszem? Ez azért nagy pénz, majdnem egy végkielégítés. Kár, hogy ennek ellenére az idelátogató turista ugyanazokat a kirohadt megállókat látja letört támlájú, igénytelen székekkel, koszos falakkal, unott, korántsem jó fej ellenőrökkel. Erőfeszítés, az nincs. Beszélnek persze járatsűrítésről, ami igaz is a késő éjszakai órákra, de a HÉV például este 9-10 óráig szinte tök ugyanúgy jár, mint egyébként, csak a szerelvények hosszabbak. A legérthetetlenebb mégis az, hogy miért nem képesek valami minimális kedvezményt vagy akciót adni a rendezvényre látogatóknak a cseppet sem olcsó, közel 5000 forintos BKV hetijegyből. 5000. Forint. Egy hétre.
Kezdődik!
Említettem, hogy az első két nap után a Sziget-életérzés még nem talált be, de ez így nem teljesen igaz. Az úton baktatva egy teljesen random kocsmából hangos swing szólt, és a pult előtt hat külföldi fiatal táncolt a füvön, rendkívül mulatságosan felöltözve, mindezt olyan beleéléssel, hogy még a pultosok is táncra perdültek. Megmosolyogtam. Ez az életkép juttatta eszembe azt régi nagy indián bölcsességet, hogy a buli nem a sátrakban, a színpadokon, a klubokban vagy a diszkókban van, hanem mindig ott, ahol csináljuk. Most éppen a Szigeten.
