2013. február 14-én Valentin napi programként tűzik műsorukra az amerikai mozik A Good Day to Die Hard címmel az ötödik Drágán add az életed filmet. Számunkra az esetleges rajongáson túl leginkább azért érdekes a történet, mert nálunk forog a film jeleneteinek tetemes hányada, és ezalatt mintegy 11 milliárd forintot költ itt el a javarészt magyarokból álló stáb. Ennyit még egyetlen hazai forgatás sem hozott a konyhára, tehát ilyen szempontból máris rekorder a Die Hard 5.
Az első filmet még Roderick Thorp 1979-es Nothing Lasts Forever című regénye alapján készítették, majd ugyanúgy önálló életre kelt a Joe Leland helyett John McClane-re átkeresztelt karakter – ill. a hozzá kapcsolódó filmek -, mint történt az a Dexter sorozat esetében is. Ott az első évad még hellyel közzel követte Jeff Lindsay Darkly Dreaming Dexter című regényét, ám a másodiktól teljesen más irányba halad tovább a történet menete. Az 1988-as - a sorozatból a legmagasabbra értékelt – első részt három további követte eddig, a Die Hard 2: Die Harder 1990-ben, a Die Hard with a Vengeance 1995-ben, majd hosszabb szünet után a Live Free or Die Hard 2007-ben.
A most forgatott ötödik részről még viszonylag keveset tudni - olyan apróságokat leszámítva, hogy végre van mire fogni a 4-es metró építésének elhúzódását -, ugyanis mindeddig még félhivatalosnak mondható szinopszis sem szivárgott ki. Az viszont már biztos, hogy míg a legutóbbi részben Lucy lányát ismerhettük meg jobban, most John fia jut fontos szerephez, akit az ausztrál Jai Courtney alakít. Legutóbb a Spartacus első évadában láthattuk Varro-ként, a címszereplő legjobb barátjaként.
Patrick Stewart neve is egyre gyakrabban hangzik el a filmmel kapcsolatosan – bár még várnunk kell egy hivatalos megerősítésre, vagy cáfolatra -, aki állítólag az egyik főgonosz ruszki maffiózó lesz. Már ebből is sejteni lehet, hogy Budapest ezúttal sem önmagát alakítja a filmben. Ám ez nem feltétlenül baj, hiszen nem sok más város van Európában, amit gond nélkül el lehet adni Buenos Airesként, Berlinként, Párizsként, Viktória korabeli Londonként, vagy mint jelen esetben, Moszkvaként.
John McClane azonban nem csak a filmvásznon okozott nekünk feledhetetlen perceket, 1990 és 2002 között nem kevesebb, mint hét játékban bújhattunk a magánéleti problémákkal küzdő New York-i zsaru bőrébe. A forgatás apropóján érdemes közelebbről is megtekintenünk, hogy melyek voltak azok, miért is szerettük őket, illetve miért nem.
Die Hard (1990)
Bár a Die Hard első részét 1988-ban mutatták be, két évet kellett várnunk arra, hogy játékként is kipróbáljuk (NES-en felülnézetben, Commodor64 és DOS alatt belső, ill. külső nézetben). A Die Hard adaptáció viszonylag szorosan követte a film történetét, Hans Gruberrel és negyven tettestársával kellett leszámolnunk ököllel, vagy stukkerral megoldva a húzósabb helyzeteket. Még olyan apróságokra is figyeltek a készítők (Pack-in-Video), mint a mindenfelé elszórt üvegszilánkok, vagy Gruber rádión keresztül lehallgatható parancsai.
Die Hard 2: Die Harder (1992)
Játéktermi gépek mellett Amigán hódított a második rész alapján készült játék. A platformválasztás rajta hagyta bélyegét a játékmeneten is, hiszen az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő fénypisztolyos címek hatására az adaptáció pofonegyszerű árkád lövöldévé egyszerűsödött. Ennek megfelelően gondolkodni már nem nagyon kellett benne, ellenben jól jött, ha az embert nem mindennapi reflexekkel áldotta meg a sors.
Die Hard Arcade (1996)
Szintén játéktermi gépeken debütált a filmektől független történettel rendelkező alkotás, amit egy évvel később Saturnra, majd további kilenc év elteltével PS2-re is átírta a Sega. A napjainkban fehér hollónak számító beat'em up műfaj képviselőjében olyan megoldásokat láthatunk, amit több mai játék is megirigyelne. Kezdetleges 3D-s grafikájához meglepően kifinomult harci animáció párosul tereptárgyak fegyverként való használatával kiegészülve.
Die Hard Trilogy (1996)
Az első Die Hard játék, amivel már PC-n is találkozhattunk Saturn és PlayStation mellett (a Nintendo 64-es verzió fejlesztését leállították) kapásból feldolgozza mindhárom (akkor még nem sejtettük, hogy John McClane visszatér) film történetét.
Egyébként a három változat közül messze a PS-verzió nézett ki a legjobban, a másik két platformra jelentősen butítani kellett a grafikát, valamint átdolgozni a pályákat. A Saturn képességei eleve elmaradtak a PS-étől, a PC-k videokártyái pedig akkoriban nem épp acélos teljesítményükről voltak, az első Voodoo 3D gyorsítók pedig csak épp hogy megjelentek a piacon.
A három fejezetre (három filmről van szó ugyebár) tagolt játék első harmada TPS-be oltott túszmentés és terroristavadászat a Nakatomi Plaza folyosóin. A második reflexigényes on rails-shooter a Dulles repteret megszálló terroristákkal, a harmadik pedig autós száguldozás New York utcáin soványka időkerettel, hiszen bármikor felrobbanhatnak a bombák.
Die Hard Trilogy 2: Viva Las Vegas (2000)
Ismét egy, a filmektől független történettel felvértezett epizód következett (PC-n és PS-en), amiben McClane egy barátja meghívására Las Vegasba érkezik. Hősünk kikapcsolódását azonban megzavarják a helyi börtönből megszökött rosszfiúk, akik valójában a bűnös város prominens szereplőinek játékszerei, s az egész játék arra megy ki, hogy magukhoz ragadják a város irányítását.
Die Hard: Nakatomi Plaza (2002)
Hiába használta a Monolith játékmotorjának (Lithtech) második generációs kiadását az egyetlen PC-exkluzív Die Hard játék, mégis gyengécskére sikeredett. Esélye sem volt az olyan címek mellett, mint a No One Lives Forever 2, a Jedi Knight: Jedi Outcast II, a Battlefield 1942, vagy épp a Medal of Honor: Allied Assault. Nem csoda, hogy a 2002 júniusi GameStarban mindössze 62%-ot érdemelt ki.
Egyetlen valamirevaló erényeként azt tudjuk megemlíteni, hogy Reginald VelJohnson a film után a játékban is elvállalta a McClane-t segítő Al Powell őrmester szerepét.
Die Hard: Vendetta (2002)
Miközben PC-n az első részt feldolgozó Nakatomi Plaza miatt szívhatták a fogukat a rajongók, addig konzolokon (Game Cube, Xbox, PlayStation 2) a Vendetta borzolta az idegeket hasonló sikerrel. Pedig még puzzle elemek is megjelentek a játékban a többféle lehetséges eredménnyel járó túszmentő akciókkal, valamint a játékossal kommunikáló NPC-kkel egyetemben. Az sem számított mindennapos megoldásnak, hogy akár pajzsként magunk elé is ránthattuk ellenfeleinket. Hatékonyságuk a szervezeten belül betöltött rangtól függött, tehát társaik simán beáldozták az egyszerű gyalogokat.
A filmektől újfent eltérő történet öt évvel játszódott a harmadik rész után. McClane lánya ekkor már maga is csatlakozott a rendőrséghez, de elrabolja Piet Gruber (Hans Gruber fia), és nekünk kell megmentenünk.
Bruce Willis egyébként még 57 évesen sem érzi úgy, hogy ideje lenne megszabadulnia a jellegzetes piszkosfehér trikótól – bár a negyedik részben már nem hordta -, sőt szeretne még egy hatodik, és egyben utolsó filmet is kihozni John McClane karakteréből, mielőtt végleg nyugdíjazná őt.
