Ha már te is úgy érzed, előbb játszanál a Barbie Fashion Designerrel, mint egy újabb metroidvaniával, jó eséllyel nem a Disney Illusion Island miatt fog megváltozni benned ez az érzés. Független fejlesztők lelkesen nyúlnak a műfajhoz mostanában (igazából mindig), hol több, hol kevesebb sikerrel - szinte minden évre jut egy-két érdekes újdonság, ami annyiban mindenképp hasonlít elődeire, hogy oldalról látjuk a főhőst, és a pályákon bizonyos zónákat addig nem érhetünk el, amíg meg nem szerzünk egy ehhez szükséges képességet, de ezen felül mind kínál valami újszerűt, izgalmasat.
A Dlala Studios játéka úgy több, hogy kevesebb: nincs benne például harc, részletes karakterfejlesztés, semmi, amitől fölöslegesen bonyolult volna - elvégre egy Disney játékról beszélünk, nem ettől kell várni, hogy a következő Dead Cells vagy Hollow Knight legyen. Inkább nevezhető platformernek, ám egyértelmű, hogy a Metroidok és Castlevaniák által megteremtett műfajból is bőséggel merítettek.
Benne a kulimászban, slamasztikában
A négy, egy-egy játékos által akár egy időben is irányítható főszereplőt, Mickey-t, Minnie-t, Donaldot és Goofyt egy rejtélyes illető piknikezni hívja, de hamar kiderül, hogy igazából egy fontos feladat miatt kellett Monoth földjére jutniuk: eltűnt három könyv, ezeket kell visszaszerezni a világ különböző pontjairól egy nyúlszerű lény, Toku kérésére. Hőseink természetesen némi hezitálás után vállalják a küldetést, és már indulhatunk is az első kötet nyomába.
Nem a sztori miatt érdemes játszani az Illusion Islandet, viszont a fejlesztők ügyes, felnőttek és gyerekek által egyaránt értékelhető humorral operáltak, minőségi átvezetőket készítettek, a karakterek egyéniségét is jól átadták, egyáltalán nem érződik Disney-idegennek a végeredmény. A gigantikus térkép három nagy, egymástól vizuálisan eltérő, új ellenfeleket és pályaelemeket is kínáló régióra van osztva, amelyeket gyönyörűen rajzoltak meg.
A négy főszereplő teljesen egyenrangú, választhatjuk bármelyiket, és míg az átvezetőkben mind megjelennek, menet közben eltűnnek, ha négynél kevesebben vágunk bele a kalandokba - ám még ezt is mókás kis animáció kíséri. Kooperatív játék esetén egyedi képességekhez juthatunk, mint például az életerőt újratöltő ölelés, a messzebbre ugrás és barátaink kötéllel való felhúzásának lehetősége, vagy a vízben való teleportálás. Ha szerzünk egy új képességet, mindenki egyedi eszközt kap ennek használatához, ami másképp néz ki, mint a többieké, de ugyanazt tudja: Mickey például egy lábbal hajtós helikopterrel siklik, Donald meg tollakkal csapkod. Ahogy haladunk előre, úgy szerezzük meg a magasabbra ugráshoz, falon kapaszkodáshoz, padló áttöréséhez, lengedezéshez, sikláshoz és merüléshez szükséges cuccokat. Nincs mély karakterfejlesztés, nincsenek skillek, de nem is hiányoznak, főleg azért, mert harcolni egyébként sem tudunk.
Összeverekedni azért csak nem fogunk
Bár a pályák tele vannak mindenféle veszélyes ellenfelekkel, kiiktatni nem lehet őket, csak kikerülni, átugrani, elvetődni a lövedékeik elől. A bossharcok során is ugrándozva és lengedezve, platformokon pattogva tudjuk gyengíteni a minket támadó lényt, közvetlenül nem bánthatjuk. A rendszer jól működik, bár a későbbi pályarészeken már egészen idegesítő tud lenni, ahogy egyszerre többen is különböző módokon törnek az életünkre, egyre nehezebbé válik a sérülést okozó elemek kerülgetése. Ezt orvosolhatjuk egyébként azzal, ha a beállításokban végtelen életerőt kapcsolunk be - nincs harag, nincs büntetés, ha ez kell, ilyen is van, karakterenként állíthatjuk, ki hány szívvel rendelkezzen, vagy aktiválhatjuk mindenkinek az acélszívet egy könnyedebb, minimális kihívást nyújtó élményért.
Nekem három szívvel (ami idővel ötre bővült), egyedül hat és fél órába telt eljutni a történet végéig, és a megszerezhető cuccok (relikviák, kártyalapok stb.) nagyjából kétharmadát kapartam össze menet közben. A végén már rendesen izzadtam, egyes pályarészek ott már keményen elvárják a pontosságot és koncentrációt. A gyűjtögethető dolgok közül egyedül a kék gömböknek van valódi haszna, ezek bizonyos mennyiség elérése után extra szíveket adnak, növelve ezzel a főszereplők strapabírását, de ha a gyerek kedvencévé válik a játék, és a befejezés után is játszogatna, sokáig lesz miért visszatérnie.
Ha forradalminak nem is nevezhető, így is egészen szórakoztató a Disney Illusion Island, aminek elsősorban több fővel, gyerekekkel érdemes nekiállni. A fejlesztők mindent beleadtak, hogy egy igazi Disney játékot készítsenek minden szempontból autentikus szereplőkkel, egy olyan történettel, amire a témaválasztást látva számítanánk (de nem feltétlenül kiszámítható). Igazán kár, hogy csak a Switch-tulajdonosok részesülhetnek az élményből.
