A tavaly nyáron megjelent Diablo IV-nek megvoltak a maga erősségei és gyengeségei, nem minden játékdizájnbéli döntéssel értett egyet az összes rajongó, és nyilván arra is várni kellett, hogy a későbbi szezonokkal, a folyamatos frissítésekkel kellő mennyiségű endgame tartalom kerüljön a játékba. Az azóta eltölt több mint egy évben rengeteget fejlődött, csiszolódott a Diablo IV, fontos változtatásokat eszközöltek a Blizzard fejlesztői annak érdekében, hogy a játékosközösség a lehető legjobb, leginkább kézreálló élményt kaphassa meg, ha elmerészkedik démonokat hentelni Sanctuary világában. Persze ennél azért jóval többről is szó volt, hiszen a Blizzard korábban azt a tervet vázolta fel, hogy évente új kiegészítők érkeznek majd az alapjátékhoz, és ezekben fogják továbbszőni a Diablo IV egyébként kifejezetten remek fő történetszálát.
Most pedig meg is érkezett az első új felvonás, és bár az interjúkat hallgatva egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben tudják majd tartani az ütemezést, magyarul ne vegyetek mérget arra, már 2025-ben újabb expanziónak örülhetünk, de kétségtelen, hogy a játék szépen bővült, a Diablo IV: Vessel of Hatred kiegészítő pedig bőven hozza a korábban megszokott minőséget, simán oda lehet rakni a Lord of Destruction vagy a Reaper of Souls mellé.
A dzsungel könyve
Nem is nagyon lehetett kérdés, merre fog továbbmenni a Vessel of Hatred története, hiszen az alapjáték végén Neyrelle a Mephisto lelkét bebörtönző kristállyal útnak indult. Dél felé vette az irányt, ahol a második részben megismert Nahantu régióba jutott el. Ez a dzsungeles terület minden elméjébe egy életre beleivódott a Diablo II Act III küldetéseinek teljesítése során. Mondanunk sem kell, hogy nem maradnak ki a régi helyszínek, természetesen visszatér Kurast városa és annak kikötője is. Akik szerették a második részt, és főleg annak harmadik felvonását, lubickolhatnak a nosztalgiában, régi ellenfelek bukkannak fel, apró kikacsintások emlékeztetnek bennünket arra folyamatosan, hogy itt bizony játékoskarrierünk során egyszer már jártunk, sőt meglehetősen sok időt töltöttünk el. Persze kapunk új területeket és új ellenlábasokat is. Nahantu alapvetően egy dzsungeles régió, de keleti részén véget ér a masszív zöld erdőtenger, és egy gyors váltás után már vörös kanyonok terülnek el a szemeink előtt. Ez egyébként kellemes változatosságot hoz magával, így nem kell az egész kiegészítő során egy őserdőben baktatnunk.
Komolyabb spoilerek nélkül legyen elég a sztoriról annyi, hogy nem épp a legkellemesebb úton kerülünk ebbe a régióba, viszont cserébe legalább lesz egy új társunk, aki segít Neyrelle felkutatásában. Akik komolyabb ismerői a Diablo lore-nak, nem egyszer fognak örömükben sikongatni, mélyre megy a kánonban a sztori, ami kifejezetten jól lett megírva, és nagyon sok csúcspontja van, nem fukarkodtak az emlékezetes jelenetekkel a fejlesztők. Az átvezetők most is kifogástalanok, de úgy összességében tényleg az írás az, ami a nosztalgiafaktorral kiegészítve a leginkább az egekig tudja feltolni a rajongók boldogsághormonjainak szintjét. Sikerült az egész kampányt egy olyan katartikus pillanatban lezárni, hogy az ember azonnal követelné az újabb kiegészítőt, ezért is mindenképpen jár a serény buksisimi. Ugyanakkor azt sem szabad eltagadni, hogy a mostani események nyilvánvalóan csak valami sokkal, de sokkal nagyobbnak az előszelét jelentették, és elég valószínű, hogy egyesek gyomra épp ezt nem fogja könnyedén befogadni.
Szellemekkel suttogó
Természetesen új karakterosztály nélkül nem is lehetne valamirevaló Diablo kiegészítőről beszélni. Ezúttal egy teljesen új, korábban sosem látott kasztot szállítottak le az illetékesek a spiritborn formájában. Érdekes class ez, mivel egyfajta mix karakterről van szó. Egy kicsit monk, egy kicsit sámán, egy kicsit minden. A törzsi harcos őrző szellemeket és kegyetlen szellemállatokat képes előhívni. A gorillát használva keményen tudunk tankolni, a jaguár segítségével brutális DPS-t osztunk ki, a sas a mobilitást növeli meg jelentősen, míg a százlábú a mérgezésről és életerőcsapolásról szól elsősorban. Bár megéri egyik vagy másik vonalra koncentrálni, az igazán durva buildek úgy rakhatóak össze, ha kombináljuk a lélekállatok képességeit, és ezekből rakjuk össze saját mixünket. Sejthető volt, hogy a spiritborn válik majd a játék legerősebb karakterévé, már csak azért is, hogy a Blizzard még ezzel is vásárlásra tudja sarkallni a játékosokat. Nos, így is lett, de ezzel nincs semmi gond, ugyanis piszkosul élvezetes a vele való játék. Újfajta hátast is kaptunk egyébként, a lovak mellett immár macskafélék, vagyis oroszlánok, leopárdok, párducok hátára felkapaszkodva is caplathatunk, ami persze egyúttal egy halom új megszerezhető, illetve megvásárolható skint is jelent.
Bekerültek a játékba a közkedvelt rúnák, de szerencsére nem kell bonyolult rúnaszavakon agyalni: kétféle varázskavics van, a Rune of Ritual és a Rune of Invocation. Az első határozza meg, hogy milyen cselekedet következtében kezd el nőni az offering nevezetű mérce, a második pedig azt dönti el, hogy bizonyos számú offering megszerzése után milyen hatás érvényesül. Például a Zan rúna segítségével 150 offeringet kapunk mindig, ha elsütjük az Ultimate skillünket, a Jah rúnának hála pedig 400 offeringgért cserében az evade helyett a sorcerer teleport képességét tudjuk használni. Nagyon sokféle kombó összerakható, érdemes elmerülni a rendszer finomságaiban.
Videótesztek, magyarázók, érdekességek, beszélgetések, livestreamek, végigjátszások, magyar feliratos előzetesek.
Segítenek, ahol csak tudnak
Nagyon fontos újítás, hogy a korábbi részekből átemelték a felbérelhető csatlósok rendszerét, nem kevés átalakítás mellett persze. A Pale Hand nevű zsoldoscéh tagjainak megismerése okosan épül be a sztoriba, később pedig szabadon váltogathatunk, kit, sőt kiket viszünk magunkkal kalandozásaink során: az emberméretű pajzzsal operáló Raheirt, a fejlövéseket íjjal osztogató fejvadász Subót, Varyanát, a barbár berzerkert, vagy esetleg az elátkozott kisgyereket, Aldkint. Mind más-más erősségekkel és gyengeségekkel bírnak, rajtunk áll, mikor épp kit viszünk táncba. Beállíthatunk egy fő csatlóst, aki konkrétan mellettünk fog szaladgálni, segít a harcban, és automatikusan feltámad, ha esetleg a rövidebbet húzná egy összecsapás során. Továbbá szinteket is lép, saját képességfája van, ugyanakkor tárgyakkal nem lehet felszerelni. Ezen felül viszont meg kell határoznunk, melyik zsoldos lesz az utánpótlás karakterünk. Ő nem bandukol folyamatosan mellettünk, be kell állítani, hogy melyik képességünk elpattintásakor milyen skillt használjon. Ha ez megtörténik, akkor egy pillanatra beugrik, és kiosztja az előre megszabott áldást - furcsa hasonlat, de valahogy úgy, ahogy a Mortal Kombat 1-ben a kameo fighterek működnek. Ha emberi társakkal játszunk együtt, akkor a fő zsoldosunk elköszön, az utánpótlás pajtás viszont marad, ő továbbra is segítségünkre lesz - és cseppet sem mellékesen xp-t gyűjt saját maga számára. Szórakoztató lett a mercenary rendszer, látszik mögötte a fantázia és a kellően alapos tervezés.
Fontos változások
Vannak olyan változtatások, amikkel mindenki találkozni fog, nem csak azok, aki megvették a Diablo IV első nagy kiegészítőjét. Teljesen átgyúrták például a szintezést és a paragon rendszert. Korábban ugyebár a 100-as szint volt a maximum. A kiegészítő élesítése óta minden karaktert, aki 50-en szint felett járt, visszaszinteztek level 50-re, vagyis az indítást követően egy legfeljebb 50-es szintű harcossal fogunk farkasszemet nézni a karakterválasztó képernyőn. Az új maximális szinthatár viszont nem ez, hanem a 60-as, 10 szintet tehát össze kell gyorsan szedni. Ez nem nehéz feladat, már jóval azelőtt meglesz a plusz 10 szint, hogy az új kampány végére érnénk. A 60-as szintet elérve megnyílik az új paragon tábla. Nagyon fontos kiemelni, hogy immár realmenként megosztott paragonszint van - ez erősen megkönnyíti az altok fejlesztését, hiszen csak a 60-as szintet kell elérni velük, azonnal megkapják az összes megszerzett paragon pontot. A paragonszám a Diablo III-hoz hasonlóan megjelenik a kimaxolt karakterek mellett, szóval már erre is tudunk külön figyelni. Az eddigi 200 paragon pont helyett, amit a szintezéssel meg lehetett szerezni, most már 300 kaparható össze, így még több mező válik lefedhetővé a paragon táblákon. Értelemszerűen a plusz 10 karakterszint miatt extra képességpontokat is kapunk egyébként - ez már csak azért is hasznos, mert immár az ultimate skill is fejleszthető. Minden kaszt kapott egy új paragon táblát is, egyszerre ötöt lehet használni.
Átalakult a nehézségi rendszer is. A szörnyek szintje többé nem látszik, egyszerűen csak a nehézségi szinttel skálázódik. Immár normal, hard, expert és penitent nehézség választható, később pedig feloldható az egyes, kettes, hármas és négyes torment szint is. Ismerős a Diablo III-ból, ugye? Utóbbiakhoz a Pit-et kell egyre magasabb szinten teljesíteni. Ha a paragon táblán elhelyezhető glypheket akarjuk szintezni, akkor úgyis itt fogunk tanyázni, szóval előbb vagy utóbb, ha kellően erős a karakter, ezzel sem lesz gond. Ha jobb tárgyakat szeretnénk, akkor talán az Internal Hordes serény teljesítgetése és a Boss Lairek kipucolása a legjobb megoldás, tárgyak kapcsán viszont kiemelendő, hogy immár csak normál és ancestral besorolásúak léteznek, utóbbiak pedig kizárólag torment nehézségi fokokon eshetnek.
Viszonylag hamar elérhetővé válik a Kurast Undercity, ami tulajdonképpen egy speed dungeon, amit adott időn belül kell teljesíteni és mindenféle módosítók segítségével kicsit irányba rakhatjuk azt, hogy milyen loot várjon minket az insta végén. Még ennél is izgalmasabb a Dark Citadel, vagyis a kiegészítő kooperatív endgame tartalma. A citadellában három különálló szárnyat kell teljesíteni, itt igazán kemény ellenfelek, és a többi játékrésznél jóval összetettebb feladatok várnak ránk. Úgy kell őket elképzelni, mint az MMO-kban a raideket, minden bossnak van valami extra kis huncutsága, mindnél behoznak valami izgalmas új mechanikát. Ha nem nézünk utána előre a megfejtéseknek, akkor agyalós lehet a dolog, és nélkülözhetetlen a játékosok közötti folyamatosa kommunikáció. Megosztó lehet, hogy kötelező legalább egy cimborát magunkkal vinni, konkrétan teljesíthetetlen egyedül a Dark Citadel, mert akadnak itt olyan mechanikák, amik fizikailag nem működnek két játékos nélkül. Szerencsére került a játékba party finder is, ami abszolút jól működik és nagyon hasznos tud lenni.
Diablo III, te vagy az?
Összességében kijelenthető, hogy a Vessel of Hatred kiegészítőnek hála a Diablo IV sokkal jobban hasonlít a Diablo III-ra, mint korábban. Egyéni ízlés kérdése, hogy ez kinek mennyire tetszik, mi kifejezetten örültünk a változtatásoknak és boldogan szintezzük a karaktereinket a friss rendszerben. Az összkép korábban sosem volt ennyire letisztult és áramvonalas, világosan be lehet lőni, milyen endgame tartalmakat kell épp hajtanunk, ha szinteket akarunk farmolni, jobb tárgyakat szeretnénk szerezni, vagy a glypheket erősítenénk. Természetesen nincs megállás, érkezni fognak az új szezonok és az egyéb újítások, most például a fő prioritás az armory kidolgozása lesz a fejlesztők szerint, amelyben el tudjuk majd menteni az egyes loadoutokat. És nyilván jönni fog idővel a következő kiegészítő is, ha nem 2025-ben, akkor majd 2026 folyamán.
Mostani formájában jobb, élvezhetőbb, szórakoztatóbb a Diablo IV, mint valaha, ennél több indok pedig talán nem is kell arra, hogy újra elővegyék a játékot azok, akik korábban ilyen vagy olyan okból félretették Sanctuary megmentését a gonosztól. Megérte várni a Vessel of Hatredre.
